Pizza Monkey: a szegediek ma már a minőségre szavaznak!

A jó pizza már nemcsak az olaszoknak fontos – akik közül két éve 2 millióan petícióban követelték a nápolyi pizza világörökséggé tételét –, hanem a szegedieknek is. Többek között ez derült ki a napokban elkészült szegedi ételkiszállítói kutatásból (forrás: Kantar Hoffmann Kft.), ugyanis egyre több szegedi rendel ételt, tavaly a városlakók már közel 80 százaléka.

Változik az igény és az ízlés is, a kutatás azt is kimutatta, hogy az ételkiszállításnál egyre többeknek az ár helyett már a jó íz a fontosabb, és az étel ízletessége, minősége alapján választanak szolgáltatót is. Ez tökéletes visszaigazolás a szegedi ételkiszállítói piac élbolyába öt éve betört Pizza Monkey tulajdonosának, Németi Norbertnek, aki maga is elkötelezett pizzakészítő mester, a minőségi vendéglátás szemléletét, a hamisítatlan olasz pizza készítését Firenzében tanulta meg. A vendéglátós szakember cége indításakor úgy gondolta, hogy a minőségi ételek megbízható kiszállítására egyre nagyobb az igény, ami jellemző a fejlett gasztrokultúrájú országokra, pl. Olaszországra. A Pizza Monkey stratégiája ezért erre épült, és úgy tűnik, bejött, mert a városban ma a cégnek van a legnagyobb lojális ügyfélköre, a szegediek értékelik, hogy nap mint nap az ízletes ételeket időben megkapják. Németi Norbert szerint azért is sikeresek, mert munkatársaitól elvárja, hogy olyan minőségű ételt készítsenek, amelyet maga is szívesen fogyasztana.

A szegediek egyre nyitottabbak az új ízekre, néhány éve még a legtöbben a bevált ételt rendelték, szinte mindig ugyanazt, míg az elmúlt egy évben ez is megváltozott. A változatosságra a Pizza Monkey vendégei vágynak a leginkább, szívesen próbálnak ki új ételeket, és nemcsak otthon, hanem étteremben is. A házhoz szállítás mellett Németi Norbert tavaly Szegeden, a Pille utcában megnyitotta a Monkey’s Bistrót. A terasszal is rendelkező étteremben a vendégek az olaszokhoz hasonlóan kellemes környezetben, családi baráti körben egy remek közös programként tölthetik el az étkezést. Ehhez pedig nemcsak Szeged, hanem az ország egyik legszélesebb pizzatípus-kínálatából (normál tésztás, szénhidrátcsökkentett, gluténmentes, laktózmentes és olasz vékony tésztás), valamint bőséges hazai és nemzetközi ételsorból rendelhetnek a vendégek. A Monkey’s Bistróban a vendégek az autentikus olasz pizzát a Veronából érkezett, fatüzelésű kemencéből forrón kóstolhatják.

Németi Norbert hisz abban, hogy egy sikeres céget csak egy jó csapattal lehet vinni, ezért figyel munkatársaira, értékeli és honorálja a jó munkát és a lojalitást, továbbá segíti kollégáit egzisztenciális céljaik elérésében is. Csapatként dolgoznak, és évente többször közös programot, utazást szerveznek. Németi Norbert több évtizedes pizzakészítési gyakorlattal rendelkezik, de maga is folyamatosan tanul, inspirálódik, és ezt a lehetőséget kollégáinak is megadja. Támogatja szakmai fejlődésüket, és tanulási, gyakorlatszerzési lehetőséget biztosít számukra itthon és külföldön egyaránt.

(x)

A sikerhez van egy jó csapatunk!

Németi Norbert: A 0 Ft és a 100 Ft között pont 100 Ft van.

Hozzászólások