Kilenc megyei döntős az országos versenyeken

2022.04.14. 08:41

Szakmájuk sztárjai lehetnek

Kilenc versenyző jutott tovább Csongrád-Csanád megyéből a februári–márciusi válogatókról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara két országos versenyén. A Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője április 25–27. között lesz Budapesten, a Hungexpón.

Az országos kamara szakmai ver­senyének elődöntőit a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara koordinálta. Ezen 374-en vettek részt 36 szakmában, közülük 19 fiatal jutott tovább. A két megyei szakképzési centrum, a vásárhelyi és a szegedi valamennyi tagintézményéből érkeztek versenyzők. Csakúgy, mint a Szegedi Szent Benedekből és a Gál Ferenc Egyetem Szakképző Iskolájából. Ők a megyei elődöntőkön elméleti feladatokat teljesítettek, míg a válogatókon a szóbeli mellett elsősorban gyakorlati projektfeladatokat kellett megvalósítaniuk. 
 

A versenyek döntőjét a tervek szerint idén április 25–27. között rendezik meg a 15. Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten, a Hungexpón. A kiemelkedő eredményt elérőket meghívják a WorldSkills és a EuroSkills versenyek hazai válogatóira. Ezek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai megmé­rettetéseken.

A fesztiválon 86 szakmában több mint 200 tanuló küzd a legjobbaknak járó elismerésért, emellett szakmai és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket az úgynevezett tevékenységszigeteken és standokon. A döntőre a megyei kamara pályaorientációs céllal közel 360 gyereket is elvisz, így ők testközelből ismerhetik meg a különböző szakmákat és szerezhetnek élményeket. 
 

A továbbjutottak listája: Zám­bó Nándor automatikai tech­ni­kus, Nagy Gergő mechatronikai technikus a Dériből; Czékus Gá­­bor hegesztő, Szöri Virág Alexandra és Varga Judit kozmetikustechnikus a Móravárosiból; Felvidéki Ákos hűtő- és légtechnikairendszer-szerelő a csongrádi Sághyból. Ott van a döntőben Dezső Botond és Hajdú Botond Xenosz vendéglátás-szervező, va­lamint Szántó Edvin kőműves is a vásárhelyi Corvinból. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!