Segítség

2009.05.07. 16:58

Márairól a régi magtárban

Sopron - Márai ma című programjára vár vendégeket szombaton a Magtár csoport. A rendezvényen lesz kiállítás, előadás, filmvetítés, beszélgetés, performance és örömzene.

Pók Viktória

– Fél éve tervezgetjük a Márai-estet, melyet az író halálának 20. évfordulója alkalmából rendezünk – mondta [namelink name="Pénzel Péter"], az egyik szervező, a Magtár csoport tagja. – Megszereztük a Márairól szóló filmet és az író unokahúgával, Jáky Judittal is személyes kapcsolatba kerültünk, így méltó megemlékezést tudunk tartani. A napokban felhívtam Bács Ferencet – ő alakította a filmben Márait – és meghívtam a rendezvényre. Legnagyobb örömünkre igent mondott, sőt, azt is vállalta, hogy a forgatásról, az alakításáról szívesen beszélget a vendégekkel – tette hozzá.

A május 9-én délután 4 órakor kezdődő rendezvény a régi magtárban ingyenes, az előadások, a tárlat mind kapcsolódik az íróhoz, halálának jubileumához.


A Magtár csoportról

A Magtár csoport egy éve alakult, az ötletgazdák Rajczi János, Bálint Zoltán és Pénzel Péter közreműködésével. A fiatalok műtermet béreltek a régi magtárban, a Balfi u. 49. szám alatt, ahová egyre több kulturális összejövetelt hirdettek. Mára kialakult egy közösség, melynek tagjai itt találkozva filmet néznek, zenélnek, beszélgetnek. Céljuk, hogy összehozzák a kultúrára nyitott embereket a művészetek nyelvén, ehhez adnak keretet a programjaikkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!