Szeged és környéke

2012.07.23. 19:07

Tíz nap trenírozás a reményre

Szeged - Száznyolcvan állami gondoskodásban élő gyerek és 120 önkéntes segítő részvételével megkezdődött a 16. ÁGOTA-tábor Szegeden. A nyitónapon Soltész Miklós államtitkár is részt vett.

Munkatársunktól

Hétfőn délután 2 órakor hivatalosan is megnyílt az ÁGOTA-tábor. Immár 16. alkalommal rendezik meg az állami gondoskodásban élő gyermekek országos találkozóját. A szegedi József Attila Általános Iskola és Szakiskolában 180 gyerek és 120 önkéntes segítő táborozik 10 napon keresztül: sportbajnokságok, kézműves-foglalkozások, táborszépe-választás, Ki mit tud?, nyári mikulás és terápiás jellegű foglalkozások színesítik a napjaikat.

A nyitónapon részt vett [namelink name="Soltész Miklós"], az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki úgy fogalmazott: itt szembesül az ember azzal, mekkora érték a család. Hozzátette: az utóbbi években elindult egy folyamat, amelynek célja, hogy erősítsék a családba fogadásokat, a jövőben a finanszírozást is megerősítik. További cél pedig, hogy a befogadó szülők főállásúvá válhassanak, többségében ugyanis most még nem azok. – Jelenleg 22 ezer gyerek él állami gondoskodásban, de csak 12 ezer 600-an vannak nevelőszülőknél. Ha arányuk elérné a 80 százalékot, azzal már elégedettek lehetnénk.



[namelink name="Kiss-Rigó László"] szeged–csanádi megyés püspök, akit a táborlakók Atyusnak hívnak, beszédében azt mondta: minden embernek szüksége lenne közösségi élményekre és barátságokra. – A felnőttek életéből ez sokszor hiányzik, az ÁGOTA-tábor lakóinak azonban megadatik – tette hozzá. Kothencz János, az ÁGOTAAlapítvány elnöke pedig arra buzdította a gyerekeket, hogy merjenek kinyílni egymás előtt. – Bogárkáim, ti csodálatosak vagytok. Ne foglalkozzatok azzal, amit mások mondanak rólatok – zárta szavait, amelyet hatalmas ováció és vastaps fogadott, akárcsak a többi felszólalóét.

Megnyílt a 16. ÁGOTA-tábor Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea - galéria


A beszédek után hagyományosan focimeccsel kezdődött a tábor: a gyerekek ellen a felnőttcsapatban az államtitkár, a püspök és az alapítvány elnöke is rúgta a bőrt. Aztán pedig elkezdődik a „munkás szórakozás", hiszen a táborprogram egy nagyon fontos feladatot takar: tudatos trenírozást a reményre. Arra, hogy ilyen hátránnyal is lehet teljes értékű életet élni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!