Szeged és környéke

2012.12.23. 20:04

Százéves a szegedi Vakok Otthona

Szeged - Századik évébe lépett az idén a Vakok Otthona. Az újszegedi intézményben jelenleg 122 ember lakik. Szívesen hallgatják a felolvasást lapunk híreiből, foglalkozásokon, kirándulásokon is részt vesznek. A legrégebbi ellátottak az 1960-as években költöztek be.

Vida-Szűcs Imre

Fennállásának századik évfordulóját ünnepli az idei évben az újszegedi Vakok Otthona. A Torontál téri intézmény 1912-ben épült Hajós Alfréd tervei alapján, kezdetben csak vak és gyengénlátó férfiak lakták. A bentlakásos ellátás mellett hagyományos vak szakmákat tanulhattak: például kefe- és seprűkötést, illetve kosárfonást. A centenárium alkalmából az otthonban házi ünnepséget és kiállítást rendeztek – a lakók aktív közreműködésével.

Vakok Otthona – 100 éve áll az épület Újszegeden.

Vakok Otthona – 100 éve áll az épület Újszegeden
– Jelenleg 122 ellátottunk van, 82 fogyatékos és 40 pszichiátriai beteg. Az otthon koedukált, képzés már nem folyik a falak között. Az 1990-es évek közepéig innen is jártak az emberek dolgozni a fonalfeldolgozó vállalathoz – mondja [namelink name="Ács Attiláné"] igazgató. Az ellátottak nagyrészt idősek, körülbelül 70-72 év az átlagéletkoruk. Vannak, akik az 1960-as években költöztek be. Egészségügyi állapotukat belgyógyász, szemész és pszichiáter rendszeresen felügyeli, ellenőrzi. Naponta más-más programot szerveznek nekik, játékos gimnasztikával, kézműves-foglalkozással töltik az idejüket, népdalkörük és színjátszó csoportjuk is van.

Ács Attiláné igazgató emlékeket mutat a vakok otthona múltjából

Ács Attiláné igazgató emlékeket mutat a vakok otthona múltjából

Kirándulások: alapítványi támogatással

Az otthon fenntartója a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ. A buszos kirándulásokat, kiállítások megtekintését, foglalkoztatási anyagok készítését általában alapítványi forrásból oldják meg. Ács Attiláné elmondta, évente nagyjából félmillió forinttal támogatja őket a Szegedi Vakok Otthonában Élők Megsegítéséért Alapítvány.

– Reggel kilenc órakor rendszerint felolvas valaki a Délmagyarországból. A legjobban az otthonról szóló cikkek, a horoszkópok és a gyászközlemények érdeklik az ellátottjainkat – meséli az igazgatónő. Megtudjuk, széles a skálája a vakságnak: 67 százalék látáscsökkenéssel már gyengénlátó az ember, 125 százalékkal pedig sötétvak. Az utóbbiaknak még fényérzékelésük sincs.

[namelink name="Dózsa Lajosné Berta Edit"] a férjével májusban költözött az újszegedi otthonba Nagymágocsról. – A férjemnek zöldhályogja van, nekem levették a szürkehályogot a szememről, most egy lézeres műtét előtt állok. Most is látok, de olvasni nem tudok, pedig nagyon szeretnék. Vizuális típus vagyok, így gyorsan elszáll, amit hallok – magyarázza a hölgy, aki elégedett a környezettel, a tisztasággal és a szobák berendezésével. Egyedül a diétás ételekre panaszkodik, amelyeket cukorbetegsége és az epéje miatt kap, hiányzik neki a hagyományos fűszerezés.

Dózsa Lajosné Berta Edit a férjével május óta lakója az újszegedi otthonnak. Fotók: Karnok Csaba

Dózsa Lajosné Berta Edit a férjével május óta lakója az újszegedi otthonnak. Fotók: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!