Öntözési reform: csak csepegtetnek

Csak úgy lehet kivédeni a belvízkárokat, és elérni, hogy többen öntözhessenek, ha központi kézbe kerül a teljes vízgazdálkodás. A társulatokat be kell olvasztani az állami szervezetbe – hirdetett határozott programot 2010 szeptemberében a makói hagymafesztiválon [namelink name="Illés Zoltán"] államtitkár. A földtulajdonosok által fönntartott társulatoknál akkor hallottak először arról, hogy megszűnnek vagy beolvadnak. Az országgyűlés eltörölte a gazdák által fizetendő érdekeltségi hozzájárulást, majd úgy módosította a törvényt, hogy a társulatok mégis szedhessenek pénzt a működésükre. Közben kormánypárti politikusok azt hangoztatták, „nem normális" az a gazda, aki leperkálja. A földtulajdonosok fele-kétharmada fizetett, de közben állami támogatás nem jött, mintha a politika ki akarná szárítani a társulatokat. Tavaly novemberben [namelink name="Fazekas Sándor"] vidékfejlesztési miniszter lapunknak azt nyilatkozta, 2013 második felében létrejön az öntözési hivatal, a feladat gazdája, és a nemzeti vízstratégia készítése közben tisztázódik, maradjanak-e a társulatok vagy sem. Idén áprilisban úgy volt, kormányrendelet készül arról, hogy a gazdák önköltségi áron kapják jövőre az öntözővizet. A rendelet elkészülését szeptemberre várta a szakma, de még nincs hír róla.

Az Öntözési Hivatal helyett most ügynökség létrehozásáról van szó, de a vízgazdálkodás feladatai közben már nemcsak a VM-re, hanem a Belügyminisztériumra is tartoznak. Az új Agrárgazdasági Kamara is beszállt, mondván, a területi vízgazdálkodás mégis a gazdák kezében lenne jó helyen.

A mezőgazdasági bizottság nemrég megtartott ülésén részt vett makói országgyűlési képviselőtől, Mágori Józsefnétől tudjuk, a miniszter épp arról számolt be nekik, hogy készül a stratégia, és az a szándék, hogy az öntözővíz eljuttatásának csökkentett költségét kell csak megfizetniük a jövőben a gazdálkodóknak. A társulatok beolvasztása, megszüntetése viszont már nem téma. Változás biztosan lesz, mert – mint Mágoriné is mondta – ha a kormány eldöntötte, hogy támogatja a kertészetek fejlesztését, ez víz nélkül nem megy.

Aki meg tudja fizetni, 1889 óta létező csatornán is kap vizet – Romániából.
Illusztráció: Karnok Csaba
Ez azért is kemény dió, mert nem maga a víz ára – információink szerint köbméterenként 5–50 forint –, hanem eljuttatásának, táblán belüli elosztásának költsége – 80-90 forint – tud magas lenni. A szakma szerint sokat segítene, ha a szivattyúzáshoz használt üzemanyag jövedékiadó-tartalmát vissza lehetne kapni, de úgy látszik, ezt túl nagy bevételkiesésnek érzi az állam.

Az idei év is aszályos volt. Az Echo Tv mostanáig 100 milliárdos bevételkiesést számolt össze a mezőgazdaságban a forróság és a csapadékhiány következményeképp. Gyakran idézett adat, hogy Magyarországon az 5,3 millió hektárnyi termőterület 3-4 százalékán locsolnak, ez az arány azonban lassan magától is nő. Említésre méltó mértékben épp Csongrád és Békés megyében, nálunk tavaly 5,9 százalékról 6,4-re. Öntözésfejlesztésre jellemzően a nagyobb gazdaságok tudnak költeni. Tavaly nyárra a fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt. újíttatta föl a helyi társulattal közösen dónáti öntözőfürtjét, 310 millióból, állami támogatással.

Ez 600 hektárt lát el. Korábban Csongrád környékén a szintén nagyobbnak számító Héjja Testvérek Kft. vett három lineárberendezést, és öntözött kukoricatábláinak csodájára jártak a környékbeliek. A Dél-Alföld – és talán Magyarország – legnagyobb öntözött gazdasága mégis a mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-é, 6500 hektárral. Ennek ellátásáról jelentős részben a nagyobb gazdálkodó szervezetek által 1994-ben Pitvaroson alapított Marosvíz Kft. rendszere gondoskodik. A cég Apátfalvánál és a romániai Aradnál is vesz ki vizet a Marosból, előbbi helyen idén szeptemberig 8,7 millió köbmétert, a határon túlról 2,4 millió köbmétert hozott. Arra, hogy ez megéri a magyar cégnek, évente rácsodálkozik a romániai sajtó, főleg aszályos időszakban. A magyarázat a domborzati viszonyokban keresendő.

Míg a mezőhegyesi földek Apátfalva felől jól elláthatók a Maros vizével, a magasabban fekvő dombegyháziak már nem, mert odáig négyszer kellene „emelni". Oda ezért olcsóbb az Aradnál kivett, s az 1889 óta meglévő, Trianonban kettévágott, de a békeszerződés nyomán, azóta pedig államközi megegyezésekkel használható Szárazér-Élővíz rendszeren át engedni vizet, ahogyan régen a cukorgyár is kapta – tudtuk meg Miskucza Pétertől, a Marosvíz ügyvezető igazgatójától. Az évtizedek óta szerződésben álló magyar és román vízügyi szervezetek korrektül elszámolnak a költségekről, vita sohasem volt.