Bátorságpróba is a választás

– Holnap önkormányzati választások lesznek. Milyennek látta a kampányt?

– Sajátos gellert ad a politikai küzdelemnek, hogy nyolc éve a Fidesz vezeti a közvélemény-kutatásokat, és a sokadik olyan választás előtt állunk, amikor elég valószínű, hogy a Fidesz éri el a legjobb országos eredményt. A vele rivalizáló pártok csak az ország bizonyos pontjain számíthatnak győzelemre. Ők akkor jártak el racionálisan, ha a kampányukat úgy építették fel, hogy a számukra legfontosabb megnyerhető pontokra koncentráltak. Sajátságos elem a kormánypárt fő kampányüzenete, amit én fenyegetőnek tartok: azért kell fideszes jelöltekre szavazni, mert máskülönben a település rosszul jár. Ez egy, a demokratikus versengéssel nagyon nehezen összeilleszthető üzenet. A kormánypárt legfőbb választási üzenete tulajdonképpen saját maga. Szavazz rám, mert én vagyok a hatalom! A szokásos politikai harcon túlmenően tehát most arról is szól a választási küzdelem, hogy a választóknak mekkora része tud ellenállni, vagy más szempont szerint szavazni.

Magukra maradtak a jelöltek

– Ez egy bátorságpróba?

– Igen, bátorság kérdése ma már, hogy kire szavazunk, ami elég nagy baj. Ez viszont fokozottá teszi az ellenzék felelősségét abban, hogy képesek-e olyan alternatívát állítani, amitől a választópolgár úgy érzi, hogy mégiscsak érdemes erőfeszítéseket tenni.

– Képesek?

– Nagyon bonyolult a helyzet, és nem állítom, hogy az ellenzék a jelenlegi állapotában ideális választ tudna adni. Van itt három-négy-öt közepes és kisebb párt, amelyek próbálnak életben maradni, és pontosan tudják, hogy együttműködniük is, meg külön-külön látszódniuk is kell, hogy a későbbiekben számolni lehessen velük. Ráadásul a fővárosi közgyűlési versengés átalakítása tulajdonképpen törvénybe iktatta, hogy egyidejűleg kell rivalizálni és szövetségre lépni egymással. Nem lehet mondani, hogy a lehető legjobban menedzselték volna a helyzetet, de a helyzet ettől még tényleg nehezen kezelhető. Szerintem az igazi probléma az, hogy nagyon eltérő intenzitású kampányok folynak, akár szomszédos kerületekben is. Azt sem tartom jónak, hogy az ellenzéki pártok országos keretkampányt sem dolgoztak ki. Nincs központi üzenet, így eléggé magukra maradtan kampányolnak a helyi jelöltek.

– Mit gondol a fővárosi huzavonáról? Falus lemondott [namelink name="Bokros Lajos"] javára. Az MSZP fővárosi vezetése mögé áll, de az országos nem. Kinek jó ez?

– Senkinek. Szerintem arra senki nem gondolt, hogy olyan főpolgármester-jelöltje lesz az összefogáspártoknak, aki a választásig sem jut el. Mivel ez a legnagyobb legitimitással rendelkező, közvetlenül megválasztott tisztség az országban, elég egyértelmű, hogy komoly politikai figyelem összpontosul rá, és aki ide akar pályázni, azt érdemes évekkel korábban elkezdeni építeni. Horváth Csaba ilyen lett volna, őt a viták során levették a jelöltek a listájáról, nála erősebbet viszont nem sikerült találni.

Itt két eltérő logika ütközik. Az összefogás logikája, valamint jövőbeni változtatási szándéké. Ha az MSZP valóban arra készül, hogy október közepétől egy karakteres baloldali politizálásba kezd, ahhoz nem a legjobb ajánlólevél Bokros Lajos támogatása. Ha minden ismert adatot összevetünk, akkor is csoda kéne hozzá, hogy Bokros Lajos győzzön, és egy nem túl esélyes jelölt miatt feladni egy jövőbeni baloldali fordulatnak a lehetőségét nem volna túl racionális lépés. Szerintem hasonló logika vezérli a fővárosi liberálisokat is.

Szeged is baloldali bástya

– [namelink name="Tóbiás József"] arra számít, hogy hat-hét megyei jogú városban győzhet az MSZP. Ez reális elvárás?

– Erre van esély. Mindazonáltal a baloldali liberális ellenzék részéről óriási teljesítmény lenne, ha ekkora ellenszélben meg tudná haladni a 2010-es eredményét.

– Szeged is e városok között van. Mit gondol a szegedi kampányról? Meglepetésjelöltként egy civil, [namelink name="Kothencz János"] lett [namelink name="Botka László"] jobboldali kihívója. Milyen logika áll a jelölése mögött?

– A versengésben több ciklus óta nem sikerült legyőzni Botka Lászlót. Feltételezem, ezért húzott ilyet a Fidesz. Ha pártvonalon nem megy, akkor egy tőlük nem túl távoli civilt jelölnek meg, akinek van olyan életútja, ami érdemessé teheti arra, hogy a nem kifejezetten pártkötődésű választók is támogassák. Kothencz János panellakásban lakik, egy szociális kérdésekkel foglalkozó alapítvány vezetője, ráadásul a gyerekekért küzd. Ha belép valaki a politikába, és hiteles személyiség, akkor az ilyen jellemzők természetesen átválthatók politikai tőkévé, ami rendben is van. De kap egy vajszínű árnyalatot a történet azzal, hogy mögötte attól még ugyanaz a rendkívül erőteljesen nyomuló kormánypárti kampány áll, ami Kothencz Jánosnak ezzel az eredeti „népmesei" – nem elviccelni akarom –, karakterével nehezen fér össze. Egy több száz milliósra taksált kampányról beszélünk, ami azt ígéri, hogy Szegedből hamarosan tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz. De csak akkor, ha ő győz!

– Ki az esélyesebb?

– Szerintem Botka László komolyan esélyes a folytatásra, bár nem láttam Szegedre vonatkozó hitelesnek tekinthető számokat.

– Tóbiás József szerint október 12. után megújul az MSZP – ami egyébként a héten ünnepelte 25. születésnapját. Nem az érdekviszonyok, hanem az értékek fogják meghatározni a politikát, mondta. Kicsit szkeptikusan kérdezem, politikai színtéren lehetséges ez?

– Valóban nagy vizsga előtt áll az MSZP. Induljunk ki az összefogásból és a főpolgármesteri versenyből. Ha azt feltételezzük, hogy mindenki jót akar, és mindenkit a jó szándék vezet, akkor is lehet látni, hogy ennek a forró krumpliként egymásnak dobált összefogásnak, illetve a sokpárti hatalomtechnikai játszmának elértük a korlátait. Két év telt el azóta, hogy [namelink name="Bajnai Gordon"] visszatért, remélve, hogy középről új szavazókat szerez. Ma már látjuk, hogy két év alatt se neki, se másnak nem sikerült ezen az oldalon új szavazókat bevonnia. Ennek a folyamatnak a végjátszmája a főpolgármesteri tragikomédia. Úgy gondolom, hogy ha más nem, akkor ez fontos bizonyítéka annak, hogy úgy folytatni, ahogy eddig politizáltak, nincs értelme. Nyilván a hatalomtechnikát nem lehet kiiktatni a politikából, de egy párt egyébként tényleg foglalkozhat társadalmi ügyekkel is, a szegénységgel, a foglalkoztatási válsággal, a nők egyenjogúságával, vagy a gyerekek jólétével, és azokra vonatkozóan lehetnek hihető mondatai. Így pedig talán alkalmasabb lesz arra, hogy bővüljön a szavazótábora, ami megváltoztatná a politikai teret is.

Fotó: Karnok Csaba

Illiberális valóság

– A KDNP is ünnepel, 70 évesek lettek, és a választmányi ülésükön nagyon fontos mondatok hangzottak el. A miniszterelnök szerint – a már korábban emlegetett – illiberális állam eléréséhez le kell számolni a politikai korrektséggel. Hogy kell ezt értenünk, kinek volna jó, ha leszámolnának a politikai korrektséggel, és mit kezdjünk az illiberális állam víziójával?

– Abban nagy öröme senkinek nem lesz, ha leszámolnak a politikai korrektséggel. A politikai korrektség azért szokott vitákat kiváltani, mert bizonyos korábbi, megcsontosodott előítéleteket próbál meg feltörni abból a megfontolásból, hogy mindenki méltóságát tiszteletben kell tartani. Senkit sem lehet bántó kifejezésekkel illetni, senkivel szemben nem lehet negatív előítéleteket fenntartani. Veszélyes, ha valaki le akar számolni a politikai korrektséggel, mert az tulajdonképpen azt jelenti, hogy fenntartja magának a jogot, hogy szükség esetén másokról negatív ítéletet fogalmazzon meg megalapozottság nélkül. Aki másokról morális ítéleteket mond, és ezt a politika szintjére emeli, az óriási manőverezési teret nyer magának, bárkiről bármit mondhat, és nyugodtan átlépheti az emberi méltóság tiszteletéből adódó korlátokat, hiszen előre felmentette magát. Az illiberális állam képe pedig már nem csak vízió. A tusványosi beszédnek azért volt jelentősége, mert [namelink name="Orbán Viktor"] néven nevezte azt, amit létrehoz. Ha az ember olvassa a kiépült illiberális demokráciákról, modern autoriter rendszerekről szóló szakirodalmat vagy riportokat, akkor elég sok hasonlóságot felfedezhet a mai magyar gyakorlattal. Ez a hasonlóság abban áll, hogy ugyan létezik demokratikus intézményrendszer, de csak díszletként, üresen, mert ténylegesen nincs már hatalommegosztás. A kormánypárt elfoglalta azokat az intézményeket, amelyeknek elvileg az ő ellenőrzése volna a feladata, ráadásul olyan szabályokat állít fel, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy ezt a helyzetet fenntarthassa. Ennek fontos része például az is, hogy a média fölött az állam közvetett vagy közvetlen ellenőrzést tudjon gyakorolni. Orbán Viktor tevékenysége, a „szabadságharc", az Unióval folytatott viták mind arról szólnak, hogy a kormányfő valójában nem az országért, hanem saját felülbírálhatatlanságáért harcol.