Harminckét éve ítélkezik a bűnösök felett Gyurisné Komlóssy Éva

[namelink name="Gyurisné Komlóssy Éva"] 1954. február 7-én született Szegeden. Férjnél van, két gyereke és két unokája van. A Juhász Gyula I-es számú gyakorlójába járt általános iskolába, a Ságvári-gimnáziumban érettségizett. Diplomát a szegedi jogi karon szerzett.

– Szeretem Szeged hangulatát. Hogy sok a fiatal és nagy a nyüzsgés. Ettől függetlenül élhető város. Sose akartam máshol élni – mondta. Kedvenc helye Toscana, de kedveli Sopront és Pécset is. Szereti a családregényeket és a történelmi témájú könyveket. A jó zene barátja, egyedül a gépzene áll igen távol tőle. Kedvenc itala a száraz fehérbor, ételekből a baromfiból készülteket részesíti előnyben.

– Mennyire élvezi a nagymamaszerepet? Milyen közös nagymama-unoka programok vannak?

– Nyáron érkezik a harmadik unoka a családba a fiaméknál. A lányomnak egy 5 éves és egy 2 és fél éves gyereke van. Aktív nagymama vagyok, játszótérre és a vadasparkba viszem a gyerekeket. A nagyobb unokámmal tavaly nyáron a szülei nélkül utaztunk el Egerbe nyaralni. Imádok a gyerekekkel lenni, érzelmileg tölt fel a velük eltöltött idő. Vártam már, hogy nagymama legyek. Én huszonöt évesen, az anyukám tizennyolc évesen szült. A lányom már túl volt a harmincon az első babánál: kitolódott a fiataloknál a gyerekvállalás.

Szívfájdalom nélkül

– És milyen érzés, amikor büntetőbíróként olyan ember áll ön előtt a tárgyalóban, aki zaklatta és bántotta a gyerekét?

– Ehhez nagyszülőnek se kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja: ez a legsúlyosabb cselekedet a társadalomban. Sokszor nem értik, hogy ilyen ügyekben miért születnek olyan súlyos büntetések. A törvény a gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatást az emberöléssel azonos módon bünteti. Minősített esetben akár életfogytig tartó szabadságvesztés is járhat érte. Én is szabtam már ki egy férfira emiatt tizenkilenc év fegyházat. Szívfájdalom nélkül tettem meg, de nem az érzelmek döntöttek.

– Hogyan lett bíró?

– Nagyapám is büntetőbíró volt. Az egyetemet már azzal a szándékkal kezdtem el, hogy bíró leszek. 1984-ben kezdtem a Szegedi Járásbíróságon büntető ügyszakban, hét év múlva kerültem fel az akkori megyei bíróságra, majd 2003-ban az újonnan felállított ítélőtáblára. Rá egy évre lettem tanácselnök.

– Miért a büntetőügyek érdekelték?

– Élvezetesebbek voltak ezek az előadások az egyetemen. Érdekelt pár dolog a polgári ügyszakban is, de például családjogi pereket nem tárgyaltam volna szívesen. Amennyire nőként sok súlyos bűncselekmény egyáltalán nem ráz meg, egy gyerekelhelyezési per érzelmileg sokkal jobban megviselne. Amikor azt látom, hogy egyik helyen se lenne jó a gyereknek, vagy ellenkezőleg: mindkét szülőnél jó helyen van. És nekem kellene döntenem, hogy a jövőben ki nevelje.

Munka és család

– Mennyire tartja kemény embernek magát a tárgyalóban és otthon?

– Egyik helyen sem tartom magamat keménynek. A tárgyaláson álláspontom, hogy a vádlott úgyis megkapja méltó büntetését tettéért. Ettől még emberként kell vele bánni. A gyereknevelésben sem voltam keménykezű, igyekeztem partnerként kezelni őket, és különböző kérdésekben mindig kikértem a véleményüket.

– Lánya is bíró lett. Otthon is szoktak tanácskozni?

– Néha kikéri a véleményemet, de nem szeretjük igazán hazavinni a munkát. A fiam a rendőrségen vizsgáló, így kikerülhetetlen, hogy otthon ne kerüljön szóba a jog. Nem irányítottuk a gyerekeket semmilyen foglalkozás felé. A férjem a mezőgazdaságban dolgozott agronómusként, egész nap nem volt otthon. Én pedig egy-egy ügy iratát délutánonként a mai napig hazaviszem tanulmányozni. A lányom már háromévesen kívülről fújta a bírósági szakszavakat, amiket olykor otthonról telefonon diktáltam be.

– Mennyire izgalmas egy büntetőbíró élete?

– Sok szorgalom és kitartás kell hozzá. Kívülről az látszik, hogy beülök a tárgyalóterembe, ott elmondják a perbeszédeket, én meg eldöntöm az ügyet. Ehhez azonban előtte hetekig tanuljuk az ügy aktáját, amit a tárgyalás előtt elejétől a végéig el kell olvasni, hogy tudjam: a benne levő elsőfokú ítélet jó vagy sem. A jogászi munkák közül azért ez a legszebb. A döntés és a felelősség van a bíró kezében.

Egy büntetőbírónak tárgyalás előtt az elejétől a végéig el kell olvasnia az ügyben keletkezett többkilós peranyagot. Fotó: Karnok Csaba

– A legemlékezetesebb ügye?

– A tanácsom tagjaival érzelmileg nehezen tudtuk túltenni magunkat az egyik olyan ügyön, amiben egy kisgyerek halt meg. Egy jól működő házasságról volt szó, a pár két gyereket nevelt, látszott rajtuk, hogy minden gondolatuk a kicsik körül forgott. Jól éltek, a gyerekeiknek játszóteret és medencét is építettek a házuk udvarán. Az anyuka palacsintát sütött nekik, a gyerekek az udvaron játszottak. A kisebbik ekkor fulladt bele a medencébe. Az anyának gondatlan emberölés miatt kellett felelnie előttünk.

– Kollégái közül egyik versenyszerűen pingpongozik, a másik klarinétozik. Önnek is van valami különleges elfoglaltsága?

– Speciális hobbim nincs. Szeretek utazni, kirándulni, zenét hallgatni, filmeket nézni és olvasni. Középiskolás koromig teniszeztem, ma inkább úszok.

– Döntő többségében férfiak állnak a bíróság előtt. A női bűnelkövetőkről mi a véleménye?

– Kevesebb nő kerül erőszakos bűncselekmények miatt bíróság elé, viszont megfigyeltünk egy különös dolgot. Ha egy nő szúr késsel, ott biztosan meghal az áldozat. Náluk olyan magas fokú indulat kell egy ilyen bűncselekmény elkövetéséhez, hogy célzottabb támadást hajtanak végre. Általában csak egyszer szúrnak, és pontosan. Egy férfinél nagyobb eséllyel marad életben a másik ember.

– A háziasszonyi feladatokat mennyire tudja összeegyeztetni a bírói teendőkkel?

– A mosás, vasalás és főzés tökéletesen belefér az időmbe. A takarításban van egy segítségem, aki hetente egyszer jár hozzánk. Sütni nem nagyon tudok, főzni szeretek. A rakott húsos dolgokat készítem el a legszívesebben. Gyorsan készen van, és az ember mást is tud mellette csinálni.

Negyven éve együtt

– Milyen sűrűn gyűlik össze az egyre bővülő család?

– Nagyobb ünnepekkor biztosan. Névnapból a gyerekek születésével szerencsére egyre több van. Most volt a férjemmel a negyvenedik házassági évfordulónk, ezt rendhagyó módon egy vendéglőben ünnepeltük meg. Szerencsére kiegyensúlyozott és jó házasságban élek, ami nélkül nem tudtam volna jól végezni a munkámat. Ezen a téren is szerencsésnek mondhatom magam.

– Hogyan ismerkedett meg a férjével?

– Én 15 éves voltam, ő pedig 18. Egy esti táncos mulatságon ismerkedtünk meg az újszegedi Vigadóban, a barátnőm már korábbról ismerte. Nem sokkal később elvitték két évre katonának, három év után megkérte a kezem, 21 éves voltam, amikor összeházasodtunk.

– Gondol már a nyugdíjas évekre?

– Még három évig szeretnék dolgozni. Szeretnék sokat utazni és főállású nagymama lenni. Nem tudom, hogy akkor lesznek-e még egész napos iskolák. Jobban örülnék annak, ha a gyerekek délben hazajöhetnének. Ebéddel várnám őket, utána kis játék jönne, majd a házi feladat elkészítése. Ez régen jól működött.

A nagyszülő-unoka viszony ezeknek köszönhetően is mélyült el annyira.

– Akad még olyan ügy, ami eddig kimaradt az életéből, és szeretne egy ilyet tárgyalni?

– Ez nem színészet. Itt nincsenek álomügyek. Nem volt olyan ügy, amire azt mondtam volna: kár, hogy nem én kaptam. De olyan sem akadt, amit ne tárgyaltam volna szívesen.