Kovács Eszter, a nyelvzseni kung-fu mester

– Büszkék a lányai arra, hogy ilyen harcias anyukájuk van?

– A hároméves nagyobb lányom már többször határozottan kijelentette, hogy ő is kungfus, de csak annyit tud róla, hogy nagyon fegyelmezett és nyugodt emberek művelik.

– A türelmét tehát a kungfunak köszönheti?

– A kungfu egy harcművészet, többet ad annál, mint hogy meg tudjuk védeni magunkat. Aki a tornateremben megtanul kitartóan és fegyelmezetten gyakorolni, az egész életében könnyebben veszi majd az akadályokat. Én a kungfu Wing Tsun stílusának vagyok az egyik mestere, 17 éves korom óta oktatom. Ezt egy saolin apáca fejlesztette ki. Egyszerű, hatékony, de egy mozdulatot több százszor kell gyakorolni, hogy megfelelően rögzüljön, és veszély esetén azonnal használni lehessen.

Fekvőtámasz és Bruce Lee

– Mindig sportos alkat volt?

– Gyermekként nem voltam se kifejezetten sportos, se kitartó. A kungfu előtt néptáncoltam, balettoztam, zenét tanultam, úsztam, de egyik se tartott egy-két évnél tovább. Egy alkalommal az általános iskolai testnevelő tanárom az osztály előtt ki is jelentette, hogy én vagyok a leggyengébb, mert egy fekvőtámaszt sem tudok rendesen megcsinálni. Igaza volt, de ez a mondata nagyon rosszulesett nekem, szerettem volna megmutatni, hogy ez nem marad mindig így.

– Hogy talált rá a harcművészetre?

– Tizenkét éves voltam, amikor apukám egyik este egy Bruce Lee-filmet nézett a tévében. Az utolsó jelenetekre odaültem mellé a kanapéra. Láttam az arcán, hogy milyen lelkesen nézi a filmet, néhány hét múlva pedig láttam egy plakátot az utcán, ami egy kungfubemutatót hirdetett. Ledöbbentett, hogy a mestert mekkora tisztelet övezi, milyen rendezett és fegyelmezett a csapat. Kipróbáltam, és megtetszett.

– A sportnak köszönhetően ismerte meg a férjét?

– Igen. Milán lejött az edzésemre, belépett az ajtón, a tradicionális meghajlással köszöntöttük egymást. A tanítványom lett, megismertük egymást, és a következő évben már meg is kérte a kezem.

– Otthon ki viseli a nadrágot?

– Nincsenek klasszikusan tisztázott szerepek, hogy például kinek a feladata a pelenkázás. Az edzőteremben én vagyok a mestere, de már évek óta ő a jobbkezem az edzéseken. Az otthoni feladatokat is csapatmunkának fogjuk fel.

– Nagyon megveri a férfiakat az edzéseken? Elfogadják mesterüknek?

– A technikákat inkább a férjemen mutatom be. Megjelent néhány olyan ember is az edzésemen, aki egy nőt nehezen fogadott el mesteréül, ők nem is lettek a tanítványaim. Ez azonban a ritkább, amióta megtermett férfiak is vannak vezető tanítványaim között. Azóta az újonnan érkezőknek ez már nem okoz problémát.
 

– Került már olyan helyzetbe, ahol alkalmaznia kellett az önvédelmi technikát?

– Nagyon veszélyes helyzetbe szerencsére nem. Olyan már volt, hogy fényes nappal a Kárász utcán egy vélhetően ittas férfi odajött hozzám, és át akart karolni, de egyből el tudtam csapni onnan a kezét, ahová nyúlni akart. Ez annyira meglepte, hogy nem is próbálkozott tovább. Ilyen kis dolgokból is azonnal tudják az emberek, hogy akihez odamennek, abból lehet-e áldozat, vagy sem.

Kilenc nyelvvizsga

– Igazi nyelvzseni. Hány nyelvvizsgája van?

– Nyelvzseni nem vagyok, de a nyelvtanulásban van tapasztalatom. Angolból felsőfokú, németből, spanyolból,
olaszból, franciából és lengyelből középfokú, japánból, kínaiból és portugálból alapfokú nyelvvizsgám van. Gimnáziumban angol tagozatos osztályba jártam, majd angol szakra mentem az egyetemre, ahol angoltanárként és hungarológusként végeztem. A Hungarológia Tanszéken és az Általános Orvostudományi Kar idegen nyelvű programjában három-három évig tanítottam magyar nyelvet a külföldi diákoknak. Gimnáziumi angoltanárom azt mondta, hogy sosem szerzek angolból nyelvvizsgát. Ez nagyon rosszulesett. Ám a sikeres angol nyelvvizsgát követően felbátorodtam, és a következő években további nyelvvizsgákat szereztem.

– Melyikből szerezte meg a legrövidebb idő alatt a nyelvvizsgát?

– Legrövidebb idő alatt, ami nyolc hónap volt, a lengyel középfokút szereztem meg, pedig azelőtt egyetlen szláv nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet sem tanultam. A kínai alapfokú már kapcsolódott a kungfuhoz, hiszen egyes vezényszavak ezen a nyelven hangzanak el, és a nagymesterünk is kínai. Igaza volt, amikor azt mondta: a kínai nyelv megtanulásával a kínai emberek gondolkodásmódját is jobban megérti az ember. Az utolsó nyelvvizsgám a japán volt, mert sok orvostanhallgató tanítványom érkezett ebből az országból, és szerettem volna érteni, hogy miről beszélgetnek egymás között.

– Akar még megtanulni valamilyen idegen nyelven?

– Most a családdal töltöm legtöbb időmet, illetve PhD-hallgató vagyok az Angol Alkalmazott Nyelvészeti Programban. Kutatási témám a nyelvtanulási motiváció.
 

– Az idegen nyelveket és a harcművészetet is oktathatná külföldön. Miért maradt Szegeden?

– Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok. Idekötnek a szüleim, a férjem és már a lányaim is. A férjem baleseti sebész, orvosként ő is jobb feltételekkel indulhatna külföldön, de amikor kivisszük a játszótérre a gyerekeket, és ott magyarul beszélnek hozzájuk, az megfizethetetlen. Sok ismerősünk ment ki külföldre a jobb élet reményében. Jól keresnek, de mégse boldogok.

Tévé nélkül

– Mennyire házias?

– A férjem szerint nagyon. Mindig mondja, nem érti, hogy két gyerek mellett, a nyelvészeti kutatás és a kungfuiskola teendői mellett hogy lehet mindig rend a lakásban, és még a holmija is mindig vasalt. Nekem a családanyaszerep egyfajta szabadság: teregetni a pici zoknikat, etetni egy éhesedő babát – ez az egyik legnagyobb öröm a világon. Szeretek főzni is, nem meglepő módon a távol-keleti konyhában próbáltam ki először magam. Hamarabb főztem csípős-savanyú levest, mint paprikás krumplit. Azért most már egyre inkább próbálom ellesni anyukám trükkjeit.

– Mi a kedvenc családi program?

– Az esti sétákat nagyon szeretjük. Élvezzük, hogy nyugodtan beszélgethetünk, és nem kell sietni sehova. Szeretünk fürdőkbe járni, mindkét kislányunk imádja a vizet. Szeretünk utazni, már többször jártunk Kínában. Nagyon más világ, aki teheti, látogasson el oda. Nincs tévénk, minden este diafilmet vetítünk a gyerekeinknek, és mesélünk hozzá. Számítógépünk van, de csak akkor ülünk elé, amikor a gyerekek alszanak. Ez fontos része az értékrendünknek.