Harminc éve a filmek között

– Egy nagy kísérlet közepén vagyunk éppen: a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál most debütál. Miért most?

– Egy halászlé mellett vetettem fel az ötletemet, nagyon régóta ízlelgettem, forgattam a fejemben, hogy kellene egy ilyen fesztivált szervezni. Zsigmond Vilmos világhírű lett a sajátos képi világával. Szegeden született, itt, Magyarországon tanulta a szakma legalapvetőbb elemeit, innen indult. Az tehát nem kérdés, hogy miért láttam fontosnak, hogy az ő neve alatt, hozzá kötődően rendezzünk egy főként a filmek képi megjelenésére fókuszáló filmes versenyt. Aztán amikor az Oscar-díjas operatőr emléktáblát kapott itt Szegeden, a szülőházánál, akkor leültünk többen szakmabeliek, és itt elmondtam az ötletemet. Az egyik asztaltárs Szabó Gábor operatőr volt, aki Zsigmond Vilmos egyetlen rendezését, A tékozló apát fotografálta. De itt volt a Filmművész Szövetség titkára és az Art Mozi Egyesület elnöke is, mindenki azonnal támogatta az ötletemet. Onnantól biztos voltam benne, hogy ebből lesz valami.

Damoklész kardja

– Mégis, miért teltek el évek, mi akadályozta?

– Nem szeretek, nem is szoktam politikával foglalkozni, az nem az én asztalom. De mindenki emlékezhet azokra a hónapokra, amikor még tüntetést is szerveztek a szegediek, hogy ne kelljen bezárni a Belvárosi mozit. Akkor én művészeti vezetőként dolgoztam a moziban. A városvezetés szembekerült a képviselő-testülettel, új igazgatót kapott az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft., amely alá intézményként a Belvárosi mozi is tartozik. Ott lebegett felettünk Damoklész kardja. Egészen odáig fajultak a dolgok, hogy bezárták a mozit. Balhé lett belőle, a polgármester sétált át, és verte le a lakatot végül. Ilyen körülmények között mindent lehet csinálni, csak dolgozni nem.

– Nehéz szülés egy fesztivált először megszervezni...

– Hát, nem könnyű. Támogatást sokfelől kaptunk, nemcsak a várostól, de a Nemzeti Kulturális Alaptól is, az EMMI-től is, és több szegedi cégtől. Aztán jöhetett a szervezés: Szabó Gábor mellett nemzetközi zsűrit kértünk fel, követségeket kerestünk meg, hogy eljusson a szakmához a fesztivál híre. És kell egy jó csapat – ami nekünk van. Több mint háromszázan jelentkeztek a világ minden tájáról, Argentínától Indiáig. Jó érzés. Első nekifutásra biztosan nem fogunk mindent tökéletesen csinálni, de nagyon igyekszünk. Nemcsak Zsigmond Vilmos tisztelete miatt, hanem azért, mert éppen mostanában szakadt meg egy operatőrök számára szervezett fesztivál, de Európában is csak egy ehhez hasonló van, Lengyelországban. Űrt is betöltünk ezzel a fesztivállal.

„KISLÁNYOM, HOGY LETTÉL TE ILYEN?"

– Hogyan keveredett a filmek közelébe?

– Egy borsodi kisvárosban nőttem fel, tizenhat évesen megnéztem Schiffer Pál dokumentumfilmjét, a Cséplő Gyurit, és a Jelenetek egy házasságból című Bergman-filmet. Onnantól kezdve tudtam, hogy közöm lesz a filmhez. Itt Szegeden, a főiskolán végeztem magyar–népművelés szakon, később a filmművészeti egyetemen filmesztétikát tanultam. Amikor visszajöttem Szegedre, megjelent egy álláshirdetés a Délmagyarországban, hogy a Megyei Moziüzemi Vállalatnál művészeti vezetőt keresnek. Innentől kezdve megpecsételődött a sorsom. Anyukám titkárnő volt, az apukám egy Tüzép-telepet vezetett. Már nem élnek, de a pályám egy részét követhették. Anyukám nemegyszer meg is jegyezte: kislányom, hogyan lettél te ilyen? Nagyon sokszor gondolok rá. Valahol persze benne is lehetett művészet iránti érzékenység, csak a közeg nem volt meg ahhoz, hogy ő is kibontakozhasson.

– Akkor szedjük sorba a Belvárosi mozihoz vezető út állomásait!

– Miután visszakerültem Szegedre, és jelentkeztem az álláshirdetésre, Petróczi Sándor javaslatára filmesztétikát kezdtem tanulni. Nem sokkal később megkeresett Erdélyi Ágnes és Nagy Mária, hogy kellene egy művészmozit csinálni. Akkoriban született Luca lányom. A Grandban hét évet töltöttem az életemből, de a kislányom mellett nehéz volt, így amikor megváltam a mozitól, két-három éven át lényegében munkanélküli voltam. Majd felhívott telefonon Petróczi, hogy volna-e kedvem a Belvárosi moziba jönni művészeti vezetőnek. Hát azóta itt vagyok.

„MINDEN BEÁLLÍTÁS ERKÖLCSI KÉRDÉS"

– Nem lehet könnyű egy mozit irányítani manapság, amikor bármilyen filmet megnézhetünk a számítógépünkön.

– Kétségtelenül hullámvölgyben volt a szakma, de egy idő óta ismét több film készül itt, Magyarországon is. Ráadásul még díjakat is hoznak haza, gondoljunk csak a legközelebbi sikereinkre, a Saul fiára és Enyedi Ildikó szerelmesfilmjére, vagy Deák Kristóf Mindenki című, Oscar-díjas kisfilmjére. Talán reneszánsza lesz a filmeknek. Én nagyon bízom benne. A Belvárosi mozi 1920. szeptember 8-i nyitása óta folyamatosan üzemel. Amikor megnyílt a Szeged Plazában a mozi, akkor volt némi aggodalom a Belvárosi mozit illetően is, hiszen a hajdani Fáklyát már rég lebontották, és a Korzóként működő, ma már a szimfonikusoknak otthont adó, egykori Vörös Csillagra sem emlékeznek sokan. Még működtek ezek a mozik, amikor arra a bizonyos Délmagyarországban megjelent hirdetésre jelentkeztem. Petróczi Sándornál állásinterjúztam, neki nagyon sokat köszönhetek. Egy igazi karizmatikus, életszerető ember volt. Még mindig nagyon hiányzik. Az ő javaslatára jelentkeztem a kilencvenes évek legelején a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is.

– Ahol az egyik osztályfőnöke Szabó István volt, aki a szintén Oscar-díjas Mephistót rendezte.

– Igen, ő is nagyon meghatározó volt az életemben. A film mint műfaj különlegességét is ő fogalmazta meg a leginkább lényegretörően. Azt mondta, hogy a film arra képes, amire sem a könyvek, sem a színház: az arcokon megmutatni az érzelmeket, a változást. És ami örök érvényű: minden beállítás erkölcsi kérdés. Ezzel lehet élni és visszaélni. Ez ma nagyon aktuális is lehet – és nem csak a filmeknél.

Van egy közösségünk

– Hogy érzi magát a mai moziban? Már kóstolgattuk a témát, de elkanyarodtunk. Valójában lehet ma jó mozit csinálni?

– Én imádom a mozit, ha nem is mindennap, de hetente többször beülök megnézni egy filmet. Bár gyakorlatilag a filmeket vakon hozzuk ide, mivel nincsenek bemutatók a szakma számára már régóta, azért próbálunk válogatni a sikerfilmek között is. De emellett például közvetítünk orosz és angol színházi előadásokat, a New York-i Metropolitan előadásait, filmklubokat szervezünk, és számos más programot is kínálunk. Van egy közönségünk, akik inkább ide szeretnek járni. Például a Saul fiát többen látták nálunk, mint a plázában.

– Az anyukája még csodálkozott a választásán, ön már nem lepődik meg a lányáén.

– Én már nem mondogathatom azt Lucának, amit az édesanyám nekem, hiszen Luca, ahogy ő maga nyilatkozott egy újságírónak, szinte a moziban nőtt fel. Luca animációt tanult, ő már nemcsak megmutatni akarja a közönségnek a filmeket, hanem csinálja is. A Városi vakság filmjét beválogatták a versenyfilmek közé a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. Édesanyám legfeljebb csak álmodhatott a művészetről, én bemutatni szeretném a közönségnek, a lányom pedig alkotó. Kívánhatnék-e jobbat?