Ezrek látogattak ki a temetőkbe, nyugodtan telt Mindenszentek ünnepe

A halottak napja keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a küzdő egyház a szenvedő egyházról emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

– A fiamhoz jöttem. Gulyás András. Nyáron voltam kétszer. Nem tudok többször jönni, de ilyenkor mindig itt vagyok. Többfelé kell menni, mert a szüleim Dombegyházán nyugszanak – mondta egy gyászoló szerda délután a szegedi Belvárosi temető urnafala előtt állva. Az asszony még annyit elárult, hogy amikor a fia az alkohol miatt megbetegedett, nem kezeltette magát, ez okozta a halálát.

Szerdán az időjárás is kegyes volt a gyászolókhoz. A Dugonics temetőnél bár forgalmi káosz nem alakult ki, az autók az úttest mindkét oldalát elfoglalták, nem volt egyszerű parkolóhelyet találni. Azok jártak jól, akik a tömegközlekedési eszközöket választották.

– A fiamhoz, a férjemhez és a férjem szüleihez jöttem. Majd valamikor én is ott leszek a sarokban, ott a helyem – mutatta a 82 esztendős Kati néni, aki bár fotózni hagyta magát, a nevét nem akarta, hogy leírjuk. A jó kedélyű nyugdíjas asszony úgy fogalmazott, élete vége felé úgy érzi, nem ez a nap a legfontosabb a megemlékezések sorában

– Negyvenéves korában temettem el a fiamat, húsz évig betegeskedett. Én már megírtam a búcsúztató beszédemet is. Akkor jövök szívesen, ha érzem a lelkemben, hogy szükségem van rájuk. Valljuk be, sokak számára ez a nap egy kötelesség, amit le kell tudni. Számomra a szürke hétköznapi látogatások bensőségesebbek, mint ez. Kijövök, rendbe teszek mindent, de amikor hazaérek, akkor érzem igazából a hiányukat, akkor érzem magamat közel hozzájuk. Nem csak egyszer kell kijönni a temetőbe, hanem együtt kell lenni velük mindig – magyarázta Kati néni.

Ahogy közeledett az alkonyat egyre több síremléken gyulladtak fel az emlékezés lángjai. A 80 éves Liptai Veronika szülei síremlékéhez érkezett lányával, unokáival és dédunokáival. A legfiatalabb, az ötéves Márta Dani a síremlék söprögetéséből vette ki a részét igen lelkesen. – A szüleim vannak itt, nyolcvan éves vagyok, maholnap én is itt leszek – mondta a dédnagymama.

Rendkívüli esemény nem történt november elsején. A rendőrség sajtóreferense arról számolt be, hogy mindössze egy könnyű sérüléssel járó baleset történt a Dugonics temető közelében, a Csuka és a Rózsa utca kereszteződésénél.

A Rózsa utcai Dugonics temetőben már jóval nagyobb volt a tömeg, itt rendőri forgalomirányításra is szükség volt, parkoló autókkal a Csongrádi sugárút mindkét oldala tele volt. Antal Sándor már hazafelé tartott, amikor megszólítottuk. – Édesanyám, nagynénjei és az ő szülei nyugszanak itt. Ezen a napon mindig tiszteletemet teszem náluk – fogalmazott.

Az egyik sír közeléből cigányzene hallatszott. – Remélem, senkit nem zavarunk. Fáj a szívünk, ennyi. Amit ő szeretett dalt, meghallgatjuk, amit ő szeretett inni, azt isszuk – kínáltak minket is egy kis Ballantine's viszkivel. Faragó Pálné Verebes Gyöngyi Piroska két éve hunyt el, lánya, testvére és a többi családtag emlékezett rá. A hagyományoknak megfelelően cigarettát is gyújtottak neki, ami lassan a füstszűrőig égett, a viszki-kólából pedig a földre is locsoltak. – Ez már a második üveg – mutatták a viszkis palackot. – Nagyon szeretett élni, mulatni, csak az Isten elvette őt tőlünk. Három ember életét élte – mondta Piroska testvére.

Szeged egyetlen, nem hivatalos kisállattemetőjében, a Felső Tisza-parton, a tanpálya melletti erdős terültetnél csak egyetlen elhunyt házi kedvenc síremlékén világított egy mécses: Bobira emlékeztek így gazdái.