Szeged és környéke

2017.12.24. 11:19

Halhelyzet: sok helyen már csak az előrendeléseket teljesítik

Szeged - Már pénteken bedugult a város, pedig az igazi őrület a hétvégén kezdődik, ezért sokan már előre megvették a karácsonyi halat vagy a halászlét.

Arany T. János

– El vagyunk havazva. A legtöbben a pontyot viszik konyhakészen, hogy otthon csak bele kelljen tenni a levesbe – mondta [namelink name="Sóti József"].


– A háziasszonyok tudják, hogy a friss halnak nincs párja – mondta a Mars téri Irén csarnok halasa, Sóti József, akinél már pénteken kígyózott a sor. A Szekszárd mellől érkezett Péter és párja, a budapesti Nikoletta egy kiló pontypatkót kért, ami végül 30 dekával több lett, de mint mondták, nem gond, el fog fogyni az is. A fiatal pár elárulta, hiába élnek Szegeden, bajai halászlét főznek, amihez a tésztát is megvették.

A lusta háziasszonyok megsüttetik a halat

Velük szemben a csarnok népszerű halsütője, [namelink name="Tibai Józsefné"] pénteken még nyugodtan szolgálta ki a vásárlókat, de szombaton és vasárnap már csak az előrendeléseket tudja elkészíteni. Akkor már nem lehet csak úgy beesni hozzá. – Szombat éjjel fél kettőkor kelek, a halászlé már elővételben elkelt. A vasárnap a sült halról fog szólni, a lusta háziasszonyok mind itt süttetik meg velem a karácsonyi halat – viccelődött a mindig jó kedélyű Tibainé.

Nagy halakért ment Róbert

Nem taposták egymást sorban állás közben az emberek a Szegedfish Kft.-nél sem Fehér-tónál. – Lesz egy nagy potyesz, egy nagy busa és egy jó nagy amur – sorolta a rendelést [namelink name="Martonosi Róbert"], aki pár éve jár ide halért, majd a szakember hozzáértő mozdulatokkal kapta ki a megfelelő halat a tartályból. – A legnagyobb busát kérem, vagy ragasszunk össze kettőt, úgy is jó – humorizált a kedves vásárló. – Mi készül a halból? – kérdeztük. – Körömpörkölt – érkezett a válasz.

Martonosi Róbert pontyot, busát és amurt vásárolt a Szegedfishnél, amiből halászlé, sült hal és haltepertő készül vasárnap.

Martonosi Róbert pontyot, busát és amurt vásárolt a Szegedfishnél, amiből halászlé, sült hal és haltepertő készül vasárnap.

Komolyra fordítva a szót, megtudtuk, hogy a halászlé mellé paprikás lisztben készült „parasztos sült hal" és haltepertő kerül majd az ünnepi asztalra Martonosiéknál.

Egy falunyi embert szolgálnak ki Algyőn

Aki pedig egyáltalán nem akar a hal elkészítésével vesződni, az valamelyik halászcsárda felé vegye az irányt, de előtte nem árt, ha tájékozódik. Az Algyői Halászcsárda tulajdonosa, [namelink name="Barta László"] például már egy hete lezárta a rendelést a halászlére. – Szombatra már minden hely betelt. Ilyenkor egy nagyobb falunyi embert szolgálunk ki halászlével. A filézett ponty viszi a prímet. Ezen a napon halászlén kívül mást nem készítünk – mondta a csárdagazda.


[namelink name="Somogyi Oszkárné"] és fia, [namelink name="Somogyi Ramón"] is azért érkezett pénteken az öt adag filézett pontyhalászléért, mert szombatra már nem jutott nekik. – Kitesszük az erkélyre, és reméljük, nem lesz semmi baja – mondta Somogyi Oszkárné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!