300 éve kapta vissza szabad királyi városi rangját Szeged - Csalás is kellett a kiváltság visszaszerzéséhez

Pestis, tűzvész, török uralom, pusztító árvíz, háborúk – az idők során egytől egyig sújtották Szegedet, a város azonban hihetetlen erőről és megújulási képességről tanúskodva ma is virágzik. S bár háromszázadik születésnapját ünnepeljük, mivel 300 éve kapta vissza szabad királyi városi rangját, története jóval korábbra nyúlik vissza. Szeged és környéke az újkőkor óta lakott. Egyes feltételezések szerint már Attila hun király fő székhelye is valahol a mai város közelében lehetett, ahogy halála után is itt, Szeged környékén helyezhették örök nyugalomra.

Jelentőségét felismerte Szent István és IV. Béla is. Utóbbi emelte 1246-ban városi rangra Szegedet, hogy aztán Nagy Lajos uralkodásának idejére Dél-Magyarország egyik legjelentősebb központjává fejlődjön, és megtartva pozícióját 1498-ban története során először megkapja a szabad királyi városi rangot.

Hamis pecsét

 – Szeged történetének egyik sarokpontjaként gondolunk ma is 1719. május 21-ére, amikor a város – trükkös úton ugyan, de – visszakapta kiváltságlevelét és címerét III. Károly királytól

– mondja dr. Tóth István történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Helytörténeti és Irodalomtörténeti osztályának vezetője, és hozzáteszi, bár a török idők előtt is szabad királyi városként létezett Szeged, a török kiűzése után ezt mégis a városiaknak kellett bizonyítaniuk.

A Klauzál téri tortában gyerekek keze alatt épül fel a város. Fotó: Karnok Csaba

 – Rózsa Sándor egyik felmenője, Rózsa Márton főbíró is azon szegediek között volt, akik elég bátorságot gyűjtve végül az udvari kamarához fordultak, kérvényezve, hogy a király adja vissza Szeged kiváltságait – meséli a szakértő, és elmondja, legalább 10 királytól, 13 korábbi oklevél tanúskodott Szeged szabad királyi városi címéről, ám ezeket az okleveleket az udvar valamiért nem akarta kiadni. – 1704-ben folyamodtak először a királyhoz az elveszett kiváltságlevél pótlásáért, ám az évek során a végső győzelemhez még egy pecsétet is hamisítaniuk kellett. Nem volt szép eljárás, de működött: azt hazudták a királynak, hogy a Tiszából húzták ki a halászok a törött pecsétet, amelyen az osztrák sas, a Tisza és a Maros, valamint a szabad királyi város felirat is látható – avat be a történész.

Boszorkányok városa

– A cím visszaszerzése nagy könnyebbséget jelentett a városnak. Innentől kezdve közvetlenül a királynak adózott, évente egy összegben. Vagyis a városlakók már év elején letudták a kötelezettségüket, és az esztendő többi részében a saját megélhetésükért, gyarapodásukért dolgozhattak

– magyarázza a történész, és kiemeli, ez mindenképp egyszerűbb, könnyebb gazdálkodási módot jelentett az itt élőknek. – Innentől kezdve csak a választott főbírák és elöljárók bíráskodhattak a városban. Ha pedig igazságot ők sem tudtak tenni, a királyi udvarhoz kellett fordulni segítségért. Ráadásul pallosjoga is lett a városnak, azaz halálos ítéletet is hozhattak az illetékesek – emeli ki dr. Tóth István.

 Utóbbival éltek is. Szeged történelmének – a nagy árvíz mellett – az egyik legtöbbet emlegetett és egyben legtragikusabb része a boszorkányperek ideje. Az 1728. július 23-án kezdődő szegedi boszorkányperre a teljes magyar jogtörténet legnagyobb áldozatot követelő büntetőperként is szokás hivatkozni. S bár manapság inkább vicces etűdökben emlékezünk meg erről az időszakról, nem szabad elfelejteni, hogy a korabeli boszorkányperek jelentős részét, mintegy felét Szegeden folytatták, ahogy azt sem, hogy a vakhit, a félelem és az emberi butaság miatt hány ártatlan halt kínhalált a Boszorkány-szigeten felállított máglyákon.

 – A kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult a város. 1854-re elért Szegedig a vasút, és négy évvel később már a Temesvár–Szeged vasúti híd is állt. A kereskedelem önmagában is virágzott, a telefon megjelenésének köszönhetően viszont szárnyakat kapott. Szeged jelentős kereskedelmi és gazdasági központtá vált, ezt a pozícióját pedig a dualizmus korában is sikerült megőriznie – avat be dr. Tóth István.

 Büszkék lehetünk

– A 18–19. századot egyértelműen nevezhetjük a dinamikus átalakulás évszázadainak. 1879-ben, azaz 140 éve ugyan a Tisza elpusztította Szegedet, ám szinte a semmiből – rekordidő alatt – egy még erősebb, még magabiztosabb város emelkedett – mondja a történész, és rávilágít, a mai városképet is az újjáépítésnek köszönhetjük.

– A tragédia után Tisza Lajos igazi európai nagyvárost varázsolt Szegedből, bebizonyítva, hogy jó kezekben még egy ekkora katasztrófa is túlélhető

– világít rá dr. Tóth István, és hozzáteszi, erre gyorsan rájöttek a befektetők is.

– Az új távlatok és az új gondolkodásmód hamar megint Szegedre irányította a figyelmet. 1930-ban megépült a fogadalmi templom, és a század elején egyetemet is kapott a város, ami azt is segítette, hogy ne csak kereskedelmi, de szellemi központjává is érhessen a térség – folytatja a történész, és rávilágít, van mit ünnepelnünk. – Büszkék lehetünk a városra. Szeged a történelem során mindig megőrizte jelentőségét. Szerencsére a vérzivataros idők sem szakították ki az anyaországból, és bármi is érte, mindig talpra tudott állni – fejezi be a szakértő.

A fogadalmi templom építése nagy meglepetést tartogatott a szegedieknek. Fotó: Móra Ferenc Múzeum archívuma

 Templom a templomban

A dóm, azaz a fogadalmi templom építését a szegedi nagy árvíz után döntötte el a város: fogadalmat tettek, hogy egy székesegyházat emelnek a város központjában azért, hogy a további árvizek elkerüljék Szegedet. A dóm helyén állt a Szent Demeter-templom, amelyet a dóm építése miatt teljesen elbontottak. Nagy meglepetés érte azonban a bontás során az ott dolgozókat: egy tornyot találtak a templomba építve, amelyet végül is nem bontottak el. Ez a ma is látható Dömötör-torony, Szeged legidősebb épülete.

– 1849-ben Szeged volt a forradalmi kormány utolsó székhelye, Kossuth itt mondta el utolsó nyilvános beszédét 1849. július 12-én, és Bălcescuval ugyanitt, a Klauzál téri Kárász-házban 1849. július 14-én írta alá a magyar–román békülési tervet. A szegediek fontos szerepet játszottak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, a város négy honvédzászlóaljat állított fel. 1849. február 2-án a város nemzetőrsége Teodorovics szerb seregét visszaverte, de augusztus 5-én a visszavonuló honvédsereg az újszeged-szőregi síkon csatát vesztett.

– 1956 őszén Szegeden lobbant fel a forradalom lángja. Az elégedetlen fiatalok az egyetem Auditórium Maximumában a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 1956. október 16-i alakuló ülésén, majd a MEFESZ követeléseit megszavazó 1956. október 20-i nagygyűlésén fogalmazták meg 12 pontjukat.