A kisdobosövtől a míves porcelánig

A bőség zavara fogadott minket az Árpád téren szombat délelőtt: ponyvára terítve, standokra pakolva kínálták a kereskedők portékáikat. Szinte mindent, amit az előző generációk padlásai, pincéi rejthetnek – faliórák, festmények, porcelántálak, petróleumlámpák, sisakok, könyvek, képeslapok, használati tárgyak kínálják magukat. A sor a közönséges reklámbögrékig tart. Kutató szemek vizslatják a kínálatot, árajánlatok röpködnek – az ár a darab korától, állapotától függ, és nem komoly vevő, aki nem alkuszik, tudjuk meg az egyik árustól, és tapasztaljuk majd minden standnál.

És hogy mire van kereslet? Vásáronként változik – mondja Bathó András budapesti régiségkereskedő, aki hagyatékok, gyűjtemények felvásárlásával foglalkozik. A hasonló vásárokon viszonteladóktól szerzi be a készletét: igen bő a választék szocialista kitüntetésekből, és a gyermekkorunkból ismerős úttörősíp, kisdobosöv is régiséggé avanzsált. Kihasználjuk az alkalmat, beszerzünk egy Munka Hősekitüntetést.

A műértők minden tárgyat alaposan szemügyre vettek. Volt bőven régiség az Árpád téren.
Fotó: Segesvári Csaba
– Az egyik vidéki vásáron húszezer forint értékben vásárolt össze szocialista relikviákat egy középkorú úriember, hogy kisorsolják tombolán egy „retro" buliban – meséli a kereskedő, aki szerint egy hasonló vásárba nem csak szakértők járnak: a gyűjtők, viszonteladók mellett sokan a szépség vagy a hasznosság elve alapján válogatnak.

Ahogy Kocsisné Kálló Veronika is, aki férjével és kislányával keresgél – a kicsinek láthatólag egy porcelán kutya tetszene a legjobban.

– Nem a kor alapján keresgélünk – mondja a fiatal anyuka, aki leginkább üvegtárgyakat nézeget –, az a lényeg, hogy ízléses legyen, amit hazaviszünk, és beférjen a panellakásba, no meg egy fiatal értelmiségi család költségvetésébe.

Dombi Gábor éppen órára alkuszik, ám végül otthagyja. Régiségvásáron beszerzett kedvence egy üveg sajttartó. Azt vallja, nem ért a régiségekhez, azt viszi, ami megtetszik neki.

Az árusok között Bunkóczi Menyhért gyerekkora óta gyarapodó óra-, pohár- és porcelángyűjteményét árulja.

Minden tárgy egy külön történet. Volt, aki könnyes szemmel vált meg portékájától.
Fotó: Segesvári Csaba
– Kevés a nyugdíj – magyarázza elérzékenyülve, majd alapos kiképzésben részesít minket a Zsolnay porcelánok festéséről. Apró matyó lányfigurát mutat harmincezerért, majd előkerül a legértékesebb tárgy, egy szecessziós, jó húsz centi magas állóóra – a hátára gravírozott felirat szerint maga X. Wilhelm herceg ajándékozta egy alattvalónak 1909-ben.

Az árusok szívesen beszélnek portékáikról, minden tárgy egy-egy történet. Régi fotókon párok, katonák – ki tudja, talán egy padlásról származik a bekeretezett katonafotó, az első világháborús sisak, és a fiatal pár gyermeke használta azt a játékautót, amit egy másik standnál látunk. Annyit mindenesetre leszögezhetünk tanulságként, szemügyre véve a választékot, a kacatoktól az igazi értékekig: előbb-utóbb mindenből lehet régiség. Még egy taxiórából is.

Különlegességek

Láttunk angol taxiórát az 1950-es évekből, és árulták a mai Ericsson telefonok századfordulós ősét. Kapni lehetett két deciliteres szódásüvegeket is, amelyek az 1900-as évek elejének kávéházi kultúrájában tűntek fel: bor mellé adták bennük a szódát a fröccsözni vágyó íróknak, költőknek, művészeknek. Egy környékbeli tanya padlásáról került elő az a dohányvágó a két világháború közötti időszakból, amelyért annak idején komoly büntetést adtak a fináncok: tilos volt ugyanis saját használatra dohányt termeszteni.