Szeged és környéke

2009.11.15. 22:32

Az ellenzék mindig többet hiányzik

Csongrád megye - Mindenhol aktívabb a polgármestert segítő frakció, mint az ellenzéke – derült ki, amikor azt vizsgáltuk, vajon az elmúlt két esztendőben hány ülésen vettek részt a csongrádi, a hódmezővásárhelyi, a makói és a szentesi önkormányzati képviselők.

Kormos Tamás

A legutóbbi makói testületi ülésen a fideszes Toldi János javaslatára az idei munkatervbe beépítették azt a tájékoztatót, amely a képviselők jelenlétéről, hiányzásáról szól. Mint kiderült, a 24 fős Maros-parti testületben Marosvári Attila alpolgármester (Polgári Szövetség Makóért) és Guvat László (MSZP) valamennyi ülésen részt vett. A legtöbbről pedig Halmágyi Pál hiányzott. A fideszes városatya – ahogy azt egyik képviselőtársa, a matematikatanár Lengyel István (MSZP) gyorsan kiszámolta – 56,5 százalékos teljesítményt nyújtott. A következő adatokat is ő olvasta fel ezen az ülésen: a polgármesteri oldal 92,4, míg az ellenzék 77,7 százalékos részvételi arányt tudhat magáénak.

Hódmezővásárhelyen is a polgármesteri többség jelent meg több ülésen. Kószó Péter alpolgármester (Tiszta Lap Egyesület) 2008–2009-ben mind a 39 rendes, rendkívüli és díszközgyűlésen ott volt. Egyről csak Rárósi Imre és Varga András (Fidesz) hiányzott. A legtöbbször, tizenegyszer Takács Róbert (SZDSZ) volt távol. Kilenc alkalommal nem vett részt Hernádi Gyula (MSZP) és Kiss László (SZDSZ).

Szentesen is lehet számítani az alpolgármesterre: Szűcs Lajos Fábián (SZDSZ) a 28-ból 28-on jelen volt, Szirbik Imre polgármester (MSZP) hét alkalommal hiányzott. A Kurca-parti városban a legkevesebb ülésen két fideszes képviselő, Gyenes Ágota (28-ból 14-en) és Rébeli-Szabó Tamás (28-ból 15-ön) vett részt.

Csongrádon jóval kevesebb volt a hiányzás. Itt a két legtöbbször távolmaradó: Hegedűs Péter (Jobb Csongrádért Egyesület) és Kurucz Ferenc (Összefogás Csongrádért Egyesület) is csak háromszor, illetve négyszer nem jelent meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!