Szeged és környéke

2010.03.10. 08:01

Az ex-nyomozó állítja: Farkas Helgát egy tóba dobták

A máig megoldatlan Farkas Helga-ügy egykori nyomozója, Palatinusz Gábor szerint a lány holtteste a München közeli Starnbergi-tóban nyugszik.

Delmagyar.hu

A „balástyai rémet" elfogó rendőr – Farkas Helga apjának felkérésére – 19 éve azon dolgozik, hogy felderítse a magyar kriminalisztika egyik legfurább emberrablási ügyét.

Palatinusz most nem kevesebbet állít, mint hogy a lány holtteste a München közeli Starnbergi-tóban lehet lesúlyozva egy fémtárgyhoz. – A szálak Dél-Bajorországba vezetnek. Csak egy példa. A BM Főügyelet 1991. július 18. napján, 19 óra és 20 óra között rögzített egy telefonhívást. Az ügyeletet egy férfi – bár nem árulta el ki, minden bizonnyal J. Benedek – hívta München mellől azzal, hogy kihallgatott egy beszélgetést. Eszerint Helgát kivitték Németországba, és lehet, hogy onnét is továbbviszik.

Az ügyeletes jegyzetéből kitűnt, hogy a telefonáló idegesen beszélt, és többször kihangsúlyozta, hogy fél a megtorlástól. Egy Mercedes furgont emlegetett, amelyben Helgát szállították. Rendszámot is meghatározott: BKC 438-at, amelyet svédként említett – ecsetelte az ügy részleteit Palatinusz, aki szerint az egyik emberrablósejt Starnbergben működött, és adatok vannak arra, hogy Helgát is itt tartották fogva, méghozzá közvetlenül a tóparton!

Farkas Helgát 1991. június 27-én este Orosházán rabolták el. A nyomozásban részt vevő Kovács Lajos szerint a bűncselekményt Csapó József és Juhász Benedek követte el, 500 ezer márka – akkori áron kb. 50 millió forint – váltságdíjat követeltek a szegedi 18 éves diáklány szabadon bocsátásáért. Június 30-a után az emberrablók már nem jelentkeztek.

Juhász Benedeket 1995-ben meggyilkolták, holttestét egy csatornában találták meg. Az ügyészség Juhász meggyilkolásával Csapó Józsefet vádolta. A vád szerint a férfi azért végzett bűntársával, hogy ne köthessen vádalkut, ne vallhasson rá a Farkas Helga-ügyben. A gyilkosság miatt nem, ám személyi szabadság megsértése és zsarolás miatt elítélték Csapót.

Közben versenyfutás zajlik az idővel! Ötszáz nap múlva ugyanis, ha valaki besétál a rendőrségre és elmondja, megölte Farkas Helgát, a zsaruknak el kell engedni, mert az ügy 2011-ben elévül.

Címkék#Halál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!