Ezernyi gyertyaszál az Alsóvárosi temetőben

Ezrek keresték fel halottaik sírjait vasárnap, mindenszentek napján a szegedi temetőkben. Az Alsóvárosi sírkert már korán reggel megtelt élettel. Nagy csokor virágokkal, mécsesekkel a kezükben érkeztek az emberek, hogy leróják tiszteletüket halottaik előtt. Elhunyt szeretteikre, szülőkre, testvérekre, barátokra, régi szerelmekre emlékeztek vasárnap a sírkert látogatói, köztük Frankó János és felesége.

– A nagyszülők, anyósom és apósom nyugszik ebben a sírban. Alsóvárosiak vagyunk, év közben is gyakran kijárunk. A férjem szinte minden héten – mondta Frankó Jánosné. Férjével már hét elején elkezdték az emlékezést: a Belvárosi és a Dugonics temetőben is nyugszanak hozzátartozóik, őket már napokkal korábban meglátogatták. Ilyenkor kis szivaccsal érkeznek, amit letesznek a sírra. Néhány percre leülnek, s felelevenítik az emlékeket.

Ezrek keresték fel halottaik sírjait vasárnap, mindenszentek napján.
Fotó: Segesvári Csaba
Vasárnap mintha az égiek megpróbálták volna kompenzálni az emlékezés keserédes pillanatait: délelőttre kisütött a nap, sugaraival finoman melengette a fekete kabátos emberek hátát. Egy idős néni könnyeit törölgette az egyik megkopott fejfa előtt. Mellette egy kalapos férfi hosszan állt, s meredten nézte a borostyánnal borított nyughelyet. Összekulcsolt kézzel nagyokat sóhajtott.

Mások szinte meg sem álltak, egyfolytában tüsténkedtek. Sokan kissöprűvel hessegették el a lehulló faleveleket a nyughelyekről, mások puszta kézzel tépkedték ki a gazt a sírhantokról. Fodor Sándor gereblyével húzta össze a földre hullott lombot. Először mindig szülei sírját teszi rendbe, majd a két szomszédos kereszthez tartozó nyughelyet.

Szinte alig maradt olyan nyughely, amelyre ne került volna virág vagy mécses.
Fotó: Segesvári Csaba
– Mindkettő legalább százéves sír, nincs már aki gondozza. A bal oldali nem tudom kié, még soha nem láttam ott senkit. A jobb oldaliban Bálint Sándor édesanyja, Kónya Anna nyugszik – magyarázta a középkorú úr, majd folytatta a sírok megszépítését.

Szinte alig maradt olyan nyughely vasárnap az Alsóvárosi temetőben, amelyre ne került volna virág vagy mécses. Széltáncot jártak az aprócska lángnyelvek, amelyekre a népi hiedelem szerint azért van szükség, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.