Szeged és környéke

2007.07.18. 16:19

Ezrek hűsölnek a szegedi strandokon

Megugrott a forgalom a szegedi strandokon. Reggeltől késő estig özönlenek a mártózni vágyók. Szükség van a pluszkasszára és a rugalmas nyitva tartásra.

Dombai Tünde

Csúcsra járnak a szegedi strandok vasárnap óta, a perzselő hőség miatt. Tegnap már kisegítő kasszákat állítottak hadrendbe az újszegedi SZUE, Partfürdő és a Termálfürdő bejáratánál. Nyitáskor kígyózó sorok vártak bejutásra, délután újabb látogatóhullám tódult befelé. Hivatalos statisztikák még egyik szegedi strandon sem készültek. Annyit lehet már sejteni a bevételi adatokból, hogy messze túlszárnyalta a látogatók száma a szokásos nyári napokon megszokottat. Az egybenyitott újszegedi Tisza-parti plázson megközelítőleg négyezren fordultak meg. Ez negyven százalékkal haladja meg nyári átlagot.

Az Anna fürdőben is nőtt a forgalom, de nem ilyen kiugróan. Mindent egybevetve a Szegedi Fürdők Kft. újszegedi, belvárosi és sziksóstói strandjain ötezren hűsöltek. Bársony Jenő létesítményvezető elmondta, az újszegedi partszakaszon megerősítették a személyzet létszámát, így az elsősegélyhelyeken is többen dolgoznak. Eddig szerencsére komolyabb rosszullét nem fordult elő, de a rendszeres figyelmeztetés ellenére a hőség miatt fejfájással és felégéssel többen kértek ellátást. A nyitvatartási időt hivatalosan nem hosszabbították meg, de az este kilenc órai zárást rugalmasan kezelik. Ha sokan lesznek a medencék partján, akár tízig is maradhatnak.

A sportuszodában tegnap is legalább ezren fordultak meg. Tizedével több a fürdővendég, mint egy átlagosan meleg nyári napon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!