Szeged és környéke

2015.12.02. 20:17

Kiss-Rigó László: erős Európa csak erős identitással

Az igazi Európa, a nemzetek összefogása nem akkor valósul meg, ha homogén tömeggé silányítjuk a közösségeket, mert erős Európát csak erős identitással rendelkező közösségek tudnak létrehozni - mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyés püspök szerdán Budapesten a Gutmann Fórum rendezvényén.

Munkatársunktól

Európai identitás, iszlám globalizáció címmel megtartott előadásában arról beszélt, a jelenlegi európai folyamatok mögött a naivitás mellett tudatos ideológiai okok is meghúzódnak. Kifejtette, egy olyan társadalom, amely tudatosan feladja identitását, „önként és nevetve követ el öngyilkosságot". Szerinte annak, hogy Európa megöregedett, és a kereszténység ide jutott, „a magukat kereszténynek nevezők álszentsége, képmutatása, farizeusi magatartása és hiteltelensége is az oka" – fogalmazott. 


Kiss-Rigó László visszautalt a Washington Post szeptember 7-i számában megjelent, komoly sajtóvisszhangot kiváltó cikkre, amely szerint ő ellentmondott a menekültek befogadására felszólító Ferenc pápának. „Nem ellentmondtam a pápának, hanem kiegészítettem" a szavait – közölte. Hangsúlyozta, hogy a Szeged–Csanádi Egyházmegye évek óta sokkal többet tesz, mint azok, akik ezt nem tudva „egy-egy állásfoglalás miatt" kritizálják őket. Évek óta adnak például ösztöndíjat fejlődő országokból érkező fiataloknak, akik a Szegedi Tudományegyetem orvostudományi karán tanulnak. Ezeket az ösztöndíjakat pedig nem csak katolikusok kaphatják, évek óta ösztöndíjasuk egy muszlim diák is.


Emellett több éve támogatják templomok és iskolák építését elhagyatott helyeken, például Indiában. Az egyházmegye másfél éve azt is fölajánlotta, hogy befogad több száz szíriai keresztény menekültet, erre azonban nem kerülhetett sor, mert ők nem tudnak eljönni, illetve nem is akarják elhagyni a hazájukat – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!