Szeged és környéke

2014.09.28. 11:04

Lecsóverseny, virágfesztivál és tanyakiállítás

Üllés, Balástya, Bordány - Üllésen lecsófőző versenyt, Balástyán falunapokat, Bordányban tanyaátadót tartottak szombaton. Szent Mihály tüze összetartozásunk jeleként Csongrád megye számos településén lobbant fel a hétvégén.

K. G. G.

A szatymazi [namelink name="Sáringer Imre"] lett a lecsólovag Üllésen a szombaton tartott lecsófőző versenyen. Tizenegy csapat tizenkét bográcsos étkét kóstolta végig a zsűri, a hagyományos paprika-paradicsom-hagyma hármas mellé kolbász, virsli, füstölt csülök és tojás került a kondérba.

- Paprikát és paradicsomot nagyon sokan termelnek Üllésen, az Alkotóházban pedig sokszor szóba került, hogy szinte mindenki tud lecsót főzni. Így jött az ötlet egy versenyről, amit az Alkotóház udvarán tartunk már hat éve. Alapítottunk lecsólovag rendet, a nyertes jutalma a kukta sapkán, kötényen és fakanálon túl az örök halhatatlanság - mondta [namelink name="Nagy Attila Gyula"] üllési polgármester. A lecsólovag Sáringer Imre először indult a fesztiválon a Királydinnye citerazenekar színeiben.

Lecsóverseny, virágfesztivál és tanyakiállítás. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)


- Harminc éve készítettem el az első lecsómat, és otthon a családnak is mindig én főzök. A siker titka a fűszerezésben rejlik: tudni kell, hogy milyen fűszerek harmonizálnak egymással. A lecsómba zsendülő paprikát is tettem. Azokat a paprikát nevezzük így, amelyik színe a sárgából éppen átváltott pirosra - mondta az 52 éves lecsólovag. A versenyen nem csak üllésiek indulta, a csólyospálosi hagyományőrző asszonykórus vidám tagjai évek óta részt vevői az eseménynek. Tavaly ők vitték el Üllésről az arany bográcsot, idén a gombával és füstölt csülökkel feldúsított lecsójuk különdíjban részesült. A versenyen a második legjobb lecsót a Lila akác köz csapata készítette, míg a bronz bográcsot a fiatal lányokból álló Vitamin bombázók vitték haza. Balástyán zöldség és virágfesztivál kísérte a falunapokat. A környék gazdái legszebb terményeiket állították ki.

Lecsóverseny, virágfesztivál és tanyakiállítás. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)


- Igazán kreatívak a balástyaiak, hihetetlen, hogy ilyen sok szép dolog terem a környéken. Minden évben itt vagyunk a családdal, a legszebb növényeket és zöldségeket le is fotózom. Most a Gombos-féle liliomok tetszettek a legjobban - mondta [namelink name="Hódi Lajos"]. Bordányban az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek országos programsorozat részeként egy 1900-as évek elején épített felújított tanyaépületet adtak át korabeli berendezési tárgyakkal a helyieknek. A tanyafelújításra helybeli fiatalok pályáztak, a Bordányba látogató turistáknak ezután a régi tanya meglátogatása lehet majd az egyik programjuk. A Magyarország, szeretlek programsorozathoz Csongrád megye számos települése csatlakozott: Szent Mihály tü

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!