Lengyel Zoltán: Nem szándékozom semmiféle börtönbe bemenni

– Miért Csillagbörtön az első köteted címe?
– Néhány évig ott éltem a közelben, és sokszor láttam az épületet. Érdekelt a története, funkciója, szerepe a városban. A legmegközelíthetetlenebb épület Szegeden, másrészt jó a neve, metaforikusan lehet vele játszani. A szövegek is úgy alakultak, hogy az izoláció lett a vezérmotívum.

– Úgy alakultak, vagy ez volt az eredeti koncepció?
– Nem volt eleve koncepció. Volt egy alapötlet, hogy van egy figura, aki egyszer csak elhatározza, hogy felrobbantja a Csillagbörtönt. Aztán három szólamúvá bővült a dolog. Eleve is háromszereplős volt a történet, de ő lett volna a fókuszban. Most egyensúlyban van.

– Ki irányít, a szöveg vagy te?
– Figurákban gondolkodtam, és azok elkezdenek önálló életet élni. Nagyon sokszor merészebb asszociációk mentén alakult, hogy egy figura mit fog mondani a következő blokkban. Maga a szerkezet is montázs elvű, nincs kronologikus íve.

– Miért az izolációról írtál?
– Személyes alapélmény. Egyébként is elkezdett foglalkoztatni, hogy a büntetés-végrehajtásnak miért lett az izoláció az alapformája.

– És mire jutottál?
– Ennek nagyon sok indoka van, Foucault-t kell elolvasni. Ő a felvilágosodáshoz, humanista eszméhez köti a bevezetését. Itt nem látványos a kínzás, nincs közvetlen fizikai bántalmazás. Csak a szabadságtól fosztanak meg, amely alapvető emberi jog.

– Jártál már a Csillagban?
– Nem. Nem is szándékozom semmiféle börtönbe bemenni. Úgy gondolom, hogy sem etikailag, sem érzelmileg nincs jogosultságom bemenni nézelődni. Ha az ember nem halálbiztos benne, hogy a benti dolgokon tud javítani, akkor inkább ne menjen be.

– Hány példányban jelent meg a könyved?
– Háromszáz.

– Ki fizette? Arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire nehéz megjelentetni az első kötetet.
– Nekem szerencsém volt, mert Kollár Árpád barátom segített ebben. A Fiatal Írók Szövetségénél ajánlott az első kötetes sorozatot szerkesztők figyelmébe.

– A Grand Caféban beszélgetünk, ahol mozigépészként dolgozol. A filmek motiválnak?
– Nagyon kevés. A legtöbb filmmel az a gondom, hogy nem látom az okát, hogy miért pont film készült belőle azon kívül, hogy így több ember fogja megnézni.

– Azért.
– Igen, de tulajdonképpen irodalmi műfajokat visznek filmre. Olyan a legtöbb film, mint egy képeskönyv. Nem a képekkel dolgoznak, hanem egy narratívát fonnak fel képek füzérére. Oké, irodalmi bázis nélkül nem működik egy film, ez világos. De valamiért értenem kellene, hogy miért pont film.

– Kinél érted?
– Tarkovszkij filmjeinél értem. Vagy Pasolininél.

– Miért dolgozol mozigépészként?
– Kell a plusz pénzkereseti lehetőség. Nem úgy volt, hogy az akartam lenni, megkerestem a Grand Café vezetőit, mert ismerős voltam itt. Jöttem volna pultozni is.

– Gondolom a plázában nem lennél mozigépész.
– Hát. Miért ne? Nekem tetszik. Megvan a bája annak, ha valakinek az a dolga, hogy minél észrevétlenebb legyen. Ebben van valami nagyon alázatos. Akkor dolgozol jól, ha nem látják, hogy dolgozol.

– Az irodalomban meg éppen látszanod kell.
– Nem. Az egy szemérmes műfaj, nem magadat kell mutogatni. Miért van könyv formája valaminek? Mert egy kis titoknak kell lennie.

Metanoia: Tizehárom hónap (házi őrizetben).
Fotó: Tóth Balázs Zoltán
– Mi különbözteti meg az írót a nem írótól? Úgy értem, hogy sokan szeretnének írni, lehet, hogy biztatják is őket az írásra, de mégsem szánják rá magukat. Mi kell hozzá?
– Kreatív energiája mindenkinek van. Hogy milyen formát találni neki... nem mondom, hogy esetleges, de aki meditatívabb alkat, az inkább ír. Aki sokat elfilózik dolgokon, sokszor megpörgeti magában, megnézi másik, harmadik oldalról, az szerencsés ha ír. Akkor lesz valaki beteg, ha kreatív kifejezési vággyal van megáldva, de nem találja magának a formát. Vagy azért mert nem keresi, vagy azért mert valami úgy érte az életében, hogy tönkre ment belé. Ezer féle oka lehet.

– Most miket írsz?
– Inkább olvasok, meg azon spekuláltam, hogy milyen szemináriumot fogok tartani a következő félévben. Az lesz a címe, hogy Anarchista olvasó.

– Fontos, hogy egy kurzus címe reklámozza az órát?
– Tapasztalataim szerint szerencsés. Arra is szoktam törekedni, hogy tömör legyen a cím. Sokszor azt látom bölcsészkaros szemináriumokon, hogy nagyon túl van tekerve. Ez nem feltétlenül jó. Fel kell kelteni a kíváncsiságot, de valamit értsen is belőle a hallgató, ne gondolja róla, hogy fekete mágia.

– A Metanoia Artopedia színtársulatba hogy kerültél? Volt előzménye?
– Nem. Nem is érdekelt a színház, elég kevés produkciót láttam. Viszont Pero ([namelink name="Perovics Zoltán"], a társulat vezetője - a szerk.) jó barátom lett, és mindig mondta a Metanoiát. 2009-ben láttam a Kispendrájv című előadásukat, ami egy nagyon statikus darab, leginkább a polifon megszólalásokra koncentrál. A könyvben egyébként pont ilyennel próbálkoztam, de írásban ez lehetetlen. Bár engem mindig érdekelt, amit nem lehet megcsinálni. A könyv borítója egyébként ezzel a technikával készült, Árki Tibi (festőművész - a szerk.) fénymásolóval egymásra másolta elcsúsztatva ugyanazt a szöveget. A Metanoiába meg belefolytam. A Tizenhárom hónap (házi őrizetben) című produkcióban már multifunkcionális feladatkörben léptem fel. Ez így jött, de mind a mai napig nem nagyon érdekel a színház.

Névjegy

[namelink name="Lengyel Zoltán"] Püspökladányban született 1982-ben. 2001-ben kezdte tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem angol szakán. Jelenleg az SZTE Összehasonlító Irodalomtudományi tanszékének oktatója. Idén ő kapta a Faludy-díjat. [namelink name="Fried István"] professzor emeritus, a díjat odaítélő kuratórium elnöke elmondta: az idei könyvhétre megjelent Csillagbörtön című kötete mellett értekező prózájával, konkrét szépirodalmi vagy általános emberi kérdésekkel foglalkozó esszéivel, oktatói és szerkesztői tevékenységével érdemelte ki az elismerést.