Szeged és környéke

2019.05.22. 11:36

Lesz, aki továbbvigye a hagyományt - hamarosan véget ér az első papucshímző tanfolyam

A kézzel készülő szegedi papucsok hímzői már csak néhányan vannak, nagy szükség van arra, hogy szakértő kezek készítsék a papucsfejekre kerülő motívumokat. Hamarosan befejeződik az a szegedi kurzus, ahol 15 lelkes nő vállalkozott erre.

Hajó Edina

A szegedi papucs hímzésének technikáját, motívumkincsét és színvilágát tanulhatják meg azok, akik részt vesznek a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Hagyományok Háza közös tanfolyamán. Lapunkban mi is megírtuk (2019. március 23.: Már csak egy asszony hímez, de jön az utánpótlás: megkezdődött Szegeden a papucshímző képzés), márciusban kurzus indult a szegedi papucsfejen lévő hímzés elsajátítására. 

Lesz, aki továbbvigye a hagyományt - hamarosan véget ér az első papucshímző tanfolyam. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

A szervezőket is meglepte a nagy érdeklődés, az első kurzusra 15-en jelentkeztek, ám már a szeptemberben induló második is betelt. Meglátogattuk az egyik gyakorlati órájukat, ahol Fetter Ferencné Marika Király Zsiga-díjas népi iparművész vezette be a papucshímzés fortélyaiba a hölgyeket. Ekkor már a saját maguk által tervezett motívumokat hímezték a lányok a nehéz szövetre, a 88 éves Marika néni felügyelete alatt. Először papíron tervezik meg a mintát, majd kiszurkálják gombostűvel, utána lecsiszolják, aztán egy speciális technikával ráviszik az anyagra, utána jöhet a hímzés. Megkérdeztük a hölgyeket, melyik a legnehezebb lépés. Van, aki a kiszúrást említette, ám a legtöbben azt felelték, az, hogy egyforma legyen a két hímzés. Ugyanis a jobb oldali minta a bal oldali tükörképe, és ennek a kettőnek egyeznie kell. – A bontás borzasztó még, ugyanis anélkül nincs hímzés, még Marika néninek sem – mesélték egyszerre. 


 – A papucshímzés speciális tudást igényel, nemcsak azt kell tudni, milyen motívumok, milyen színvilág kerüljön a papucsokra, különleges technika szükséges a bársonyanyag hímzéséhez is – magyarázta Fetterné Marika, aki azt mondta, addig csinálja, amíg bírja a keze és a szeme. 

Lesz, aki továbbvigye a hagyományt - hamarosan véget ér az első papucshímző tanfolyam. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

Kincses Gizella gyermekkorában sokat hímzett, anyukájától tanulta, terítőket, szép párnahuzatokat készített. Aztán elhagyta ezt a hobbiját, amikor megtudta, hogy indul egy tanfolyam, kedvet kapott hozzá. Brczan Éva maga is iparművész – a deszki Bánát Kulturális Egyesület tagja –, tudásának bővítése miatt vállalkozott a tanfolyamra. – Ez olyan újdonság, amilyenre eddig nem volt lehetőség, ráadásul Marika néni még ma is hímez papucsot, tőle tanulni nagy megtiszteltetés – vélekedett Éva. A nagy érdeklődést mutatja, hogy sokan érkeztek vidékről, sőt nagyváradi tag is van. Életkoruk is vegyes, a legfiatalabbak még a 20-as éveiket tapossák. 


Megtudtuk, a lányok saját maguknak készítik a hímzést, papucsot csináltatnak belőle, Márta lánya esküvőjére újasszonyi lábbelinek szánja. Azt is megtudtuk, igény is lenne a szegedi papucsra, egyikük kapott már megrendelést, azt beszélték meg, együtt bevállalják a hímzést, ha van, aki elkészíti a papucsot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!