Mit tudnak Szegedről Odesszában?

A helyiek többsége, ha máshonnan nem is, a testvérvárosok tiszteletére emelt oszlopról biztosan tudja, hogy légvonalban 811 kilométerre innen valahol van egy magyar város, amely testvére az ukrajnainak.
Alekszej Jegorov, a fekete-tengeri flotta Tengerész nevű gazdasági-politikai napilapjának főszerkesztője, tősgyökeres odesszaiként állítja, hogy a város élete megváltozott az utóbbi 15-20 évben, már nem az a családias, nyitott közösség, ami egykoron volt.

– Azelőtt a nyári estéken az emberek a házuk udvarán vagy erkélyén ültek, sütögettek, beszélgettek, még a telefont is kivitték magukkal, semmi takargatnivalójuk nem volt egymás előtt, az utcán folyt az élet. Aztán valami örökre megváltozott, és ma már a pazarul kivilágított belváros, kávézók teraszai, bárok és diszkók színesítik a nyugati mintára szerveződött odesszai éjszakai életet. Míg a keretek közé szorított szovjet ember kiszámítható életében mindenre bőségesen jutott idő, addig a vadkapitalizmus és rablógazdálkodás fellegvárának számító Ukrajnájában immár mindenki számára a saját és a hozzá közelálló emberek testi épsége és anyagi biztonsága vált létérdekké.

A huszonöt testvérváros között az egyik legbecsesebb: Szeged A szerző felvételei
Operaház és troli

– A városok és népek barátsága már a múlté – fejti ki véleményét Jegorov. – Csak gazdasági érdek létezik. Ha két városnak szüksége van egymásra, és kölcsönös előnyük származik az együttműködésből, akkor létezik a kapcsolat. Ha azonban ez nincs, nincs semmi sem – vonja le a keserű végkövetkeztetést.
Szeged és Odessza kapcsolatának története 1961-re nyúlik vissza, vagy ha úgy tetszik, még régebbre, hiszen az 1880-as években a neves bécsi építészpáros, Fellner és Helmer tervei alapján készült el mind az odesszai operaház, mind a szegedi színház eklektikus neobarokk épülete. Annak idején a testvérvárosok közti barátság megpecsételéseként egyszerre indították be az ötös és kilences trolijáratot a Tisza és a Fekete-tenger partján; magyar részről az újszegedi Odessza lakótelepet, szovjetről pedig egy utcát kereszteltek el a testvérvárosról.

A Szegedszkaja utcán

A Szegedszkaja árnyas, platánsorral övezett utca Odessza tengermelléki körzetében, mintegy félórára a szigorúan vett városközponttól. A ’60-as években újjáépített városrész négyemeletes lodzsás házaival – köznyelven „hruscsovkákkal" – még manapság is sajátos szovjet utcaképet idéz. Mintha megállt volna az idő, valószínűleg évtizedek óta nem változott itt semmi, csak a különböző árukat és szolgáltatásokat kínáló boltok száma szaporodott meg időközben. Az utca két végén kissé megkopott emléktábla tájékoztat arról, hogy Odessza testvérvárosa, Szeged tiszteletére kapta a keresztségben e furcsa nevet. Sajnálatos módon a tábla szövegének fogalmazója azt elfelejtette feltüntetni, tulajdonképp hol is található ez a Szeged nevű város.
Hogy valódi hiányosságról van szó, arra azonnal fény derül, amikor találomra megszólítok néhány járókelőt, tudja-e honnan ered az utcanév.

– Odessza egyik testvérvárosáról, Szegedről nevezték el – tájékoztat készségesen az utcában lakó nyugdíjas asszony. Úgy tűnik, ezzel csaknem mindenki tisztában van, a problémák akkor kezdődnek, amikor Szeged elhelyezkedését firtatnám. – Bolgár város – feleli kis gondolkozás után a nyugdíjas hölgy, és a későbbiekben egyetért vele két középkorú úr és az orvosi rendelő előtt cigarettázó, fehér köpenyes, fiatal sebész is.
– Vagy Bulgáriában, vagy Magyarországon van. De inkább Magyarországon – az utcában zöldséget áruló nő válasza visszaadja számomra a remény pislákoló sugarát, miután teljes eredménytelenséggel zárult a fodrászszalon alkalmazottai körében tett röpke közvélemény-kutatás.

Az árnyas platánsorral szegélyezett Szegedszkaja utca
– Azt nem tudom, hol van ez a Szeged, de van itt egy emléktábla róla, hogy tőle ered az utcánk neve. Innen számolva a negyedik sarkon lévő házon lesz – igazít útba a bankfiók előtt várakozó, aktatáskás férfi. A táblát valóban a megjelölt helyen találom, az épp alatta álldogáló ötvenes úr pedig magabiztosan ad helyes választ kérdéseimre. Sőt hirtelen felderülő tekintettel rákérdez: – Csak nem Magyarországról jött? Látja, én mindjárt felismertem ezt az akcentust, kétszer is jártam a maguk országában valamikor a ködbevesző hetvenes-nyolcvanas évek tájékán.

Gyönyörű hely!

Alekszej Jegorov később hitetlenkedve hallgatta a Szegedszkaján szerzett tapasztalataimat. – Azok az emberek biztos, hogy nem odesszaiak voltak! Ilyenkor nyáron turistákkal van tele a város. Ha egy igazi odesszait kérdez, az tudja a választ.

Magyar Globus

A Szegedi Tudományegyetem egyik testvérintézményének számító odesszai I. Mecsnyikov Nemzeti Egyetem bölcsészettudományi karának dékánja, Jevgenyij Csernoivanyenko szintén szkeptikus az odesszai–magyar viszonyt illetően. A két testvérváros és egyáltalán a két ország kapcsolatainak jövőbeni fellendülését ő is elsősorban gazdasági kötődésekhez, a magyar cégek ukrán piacon való megjelenéséhez köti. – Azelőtt ismertük és vásároltuk a magyar árukat, a Globust, az Ikarust, manapság viszont a magyar kereskedők már nem keresik velünk a kapcsolatot. Így aztán sajnálatos módon a magyar nyelv és kultúra iránt sincs számottevő érdeklődés – mondja Csernoivanyenko. Pozitív ellenpéldaként pedig a fellendülőben lévő ukrán–lengyel kapcsolatokat említi: – Az utóbbi években rengeteg lengyel cég jelent meg Odesszában, az ország konzulátust is nyitott a városban, a diákjaink pedig szeretnék megtanulni ezt a nyelvet, így aztán erre az igényre alapozva létrehoztuk karunkon a lengyel tanszéket. Való igaz, hogy a városban sétálva magam is számos – angol, német és francia kurzusok mellett –, lengyel órákat hirdető nyelviskola plakátjával találkoztam.

Odesszai ismerőseim közül a fiatalabb generációnak már fogalma sincs róla, hol van Szeged, de miért is lenne, mikor a két városvezetés által az utóbbi években ismét felmelegített testvérvárosi kapcsolatokból ők nem sokat érzékelhetnek. Hivatalos szinten rendszeresnek mondhatók az odesszai és szegedi delegációk kölcsönös látogatásai; tavaly Odessza is képviseltette magát a Szeged-napi hídi vásáron, a város internetes oldalán pedig számos szép fotó található a dél-alföldi megyeszékhelyről. De ahogy a magyarok többsége számára Ukrajna véget ér a Kárpátok lábainál, úgy az átlag odesszainak is többet mond Szegednél Budapest neve.

A híres Patyomkin lépcső
Szonya és Max húszéves, mindketten a Mecsnyikov egyetem hallgatói, a lány orosz irodalom, a fiú informatikus–közgazdász szakon. – Sosem hallottam még Szeged nevét – vallja be Szonya. – Szívesen megnéznénk Magyarországot, de a schengeni országokba való utazás egy átlag ukrán diák számára elérhetetlen álom marad. Barátja, Max bólogat.
Ezért inkább a magyarországi munkalehetőségek foglalkoztatják őket: – Keresnek nálatok oroszul, ukránul beszélő, tehetséges fiatalokat?

Ukrajna kikötője

A több mint egymillió lakosú Odessza, Ukrajna harmadik legnagyobb városa, az azonos nevű régió adminisztratív, ipari, kereskedelmi és kulturális központja a Fekete-tenger partján. Gazdasága a tengerre épült, a város haditengerészeti, halász- és bálnavadászflották bázisa, kikötői Ázsiával és a Közel-Kelettel kapcsolják össze a kontinenst. Odessza homokos tengerpartja miatt különösen kedvelt üdülőhelynek számít, nyaranta lakossága megtöbbszöröződik, amikor a volt Szovjetunió országaiból érkező turisták özönlik el strandjait és szanatóriumait. Az odesszaiak előszeretettel viccelődnek vele, hogy ők egy évben kétszer is megünnepelik városuk felszabadulását: április 10-én a II. világháborús német–román megszállás alól, és szeptember 1-jén, a nyaralószezon végeztével.

Soknemzetiségű város

Az odesszaiak szívesen hangsúlyozzák, hogy Ukrajna legeurópaibb városában élhetnek. Az 1794-ben alapított Odessza első telepesei görögök, olaszok és albánok voltak, de a legerőteljesebb etnikai csoportot mindig is az oroszok alkották. (A XIX. század végén a város lakóinak fele orosz volt). Jelentős zsidó közösség élt a városban, az 1832-es összeíráskor még a lakosság közel 33 százalékát tették ki. Számuk mára drasztikusan megfogyatkozott: a szovjet hatalom az 1970-es években engedélyezte a zsidók Izraelbe történő emigrálását, majd a Szovjetunió felbomlását követően a jobb élet reményében még többen hagyták el a várost. A hagyományosan soknemzetiségű Odesszát ma tíz náció képviselői lakják. A 2001-es népszámlálási adatok szerint legnagyobb részben ukránok (61 százalék) és oroszok (29 százalék) lakják; rajtuk kívül jelentős még (1 százalék fölötti) a bolgárok, zsidók aránya, míg ennél kevesebb a moldávok, beloruszok (0,6-0,7 százalék), illetve az örmények és lengyelek (0,2-0,4 százalék) jelenléte.

Pölhe Dóra (Odessza)