Szeged és környéke

2011.10.20. 19:30

Neparáczki Ferenc próbál talpon maradni

Szeged - Rengeteg tévés kvízműsorban szerencsét próbált már a vásárhelyi Neparáczki Ferenc, aki most Gundel Takács Gábor új vetélkedőjében próbál meg talpon maradni.

Korom András

[namelink name="Gundel Takács Gábor"] Maradj talpon! című kvízműsorában játszik ma este fél 7-től a Szegeden élő, de Vásárhelyen dolgozó [namelink name="Neparáczki Ferenc"]. A helyőrségi klub vezetője a 25 milliós főnyereményért száll ringbe.

– Azért jelentkeztem, hogy bebizonyítsam, 52 éves koromban szellemileg topon vagyok – indokolta döntését. Neparáczki Ferencnek egyébként nem ez az első ilyen tévés szereplése, gyakorlatilag alig akad olyan, amelyben korábban ne játszott volna.

– Mindig nyertem is valamit, a [namelink name="Szilágyi János"]-féle Metropolisban például egy csomó női fülbevalót. De játszottam a Senki többet harmadszor rádiós, majd tévés változatában, [namelink name="Egri János"] műsorában, amelyben hangszórót, illetve CD-játszót lehetett nyerni. [namelink name="Rózsa György"] híres Kapcsoltam című telefonos tévévetélkedőjéről azonban lemaradtam. Pedig kifejezetten ezért vettem programozható telefont, ami folyamatosan hívta a képernyőn megadott számot. Hiába, az egész ország a telefonon lógott... – mesélte.

Talpon, a kamerák előtt. Szinte alig van vetélkedő, amiben ne játszott volna. Fotó: M1

Talpon, a kamerák előtt. Szinte alig van vetélkedő, amiben ne játszott volna.
Fotó: M1

Neparáczki Ferenc már középiskolás korában nyert KRESZ-totót úgy, hogy akkor még jogosítványa sem volt. A vetélkedőkben csak akkor tartott kényszerű szünetet, amikor megszülettek gyermekei.

– Nem lehet felkészülni, csak készülni lehet egy ilyen műsorra. Amikor annak idején a Tisza Volánnál, majd a Forrás Szállóban dolgoztam, magam is szerveztem vetélkedőket. A mostani felkészülés során segítségemre volt a könyvespolcomon másfél-két métert elfoglaló kvízkönyv-gyűjteményem. Ezek közül olvastam át hármat. A hétfői felvételre pedig azután vitt el a lányom, hogy előtte vasárnap hajnali 4-kor mentem haza egy lakodalomból. A stúdióban szunyókáltam egy kicsit
– mondta. Neparáczki Ferenc azt nem árulhatta el, milyen eredménnyel szerepelt, azaz talpon maradt-e, vagy elsüllyesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!