Szeged és környéke

2015.03.31. 11:56

Nógrádi Zoltán szerint politikai hisztériakeltés folyik az óvodások videója ürügyén

Végigsöpört a magyar internetes portálokon hétfőn este az a videó, amelyen mórahalmi óvodások versben dicsérik az új kormányablakot. Nógrádi Zoltán polgármester politikai hisztériakeltésnek nevezte a történteket.

Munkatársunktól

Mint hírt adtunk róla, március 6-án, pénteken megnyílt Csongrád megye hatodik kormányablaka Mórahalmon. Az ünnepségen a helyi napközi otthonos óvoda tanulói adtak műsort.

A kisgyerekek a Mi is az a kormányablak? című verset szavalták, amit a helyi televízió rögzített, és feltöltötték a YouTube videomegosztó oldalra. Erre bukkant rá az origo.hu. A hétfőn késő délután közzétett videó azonnal, robbanásszerűen terjedt a neten, a kommentárok az 50-es évek légkörét és Észak-Korea propagandaműsorait emlegették.

„Nem szép dolog"

A kedd délelőtt megállított mórahalmiak közül senki sem hallott a történtekről. Egy nyugdíjas asszony, aki korábban 30 évet dolgozott a helyi óvodában, azt mondta, nem szép dolog, hogy ezért bántják a gyerekeket és a polgármestert.

 – Egyszerűen nem értem. Huszonegy éve vagyok polgármester. Minden jelentős beruházáson szerepelnek a gyerekek. Úgy ünnepel a közösség, ahogy neki jólesik. Ehhez politikai alapon senkinek semmi köze. Mi így ünnepelünk, politikai megrendelés nélkül – mondta [namelink name="Nógrádi Zoltán"]. Mórahalom polgármestere elmondta, az óvodások műsorának tartalmába az önkormányzat soha nem szólt bele.

– Fogom a fejemet. Nem tudom, mire volt jó ez a politikai hisztériakeltés – fogalmazott Nógrádi. Hozzátette, a videót a gyerekek és a szülők védelme érdekében levetette, mert többen telefonon zaklatták az óvoda pedagógusait. Megtudtuk, az óvodavezető sírva hívta a polgármestert, mert megengedhetetlen hangnemben szidalmazták.

A mórahalmi óvodában szerettünk volna beszélni Kosztyu Gyuláné óvodavezetővel, aki egyik beosztottján keresztül azt üzente, nagyon elfoglalt.

Információnk szerint a verset az egyik mórahalmi óvónő ismerőse írta. A Mi is az a kormányablak? című alkotás az alkalomra, a mórahalmi kormányablak megnyitására készült. Ezt adták elő az óvodások az ünnepségen.

Az origo.hu kérdésére Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke etikátlannak és visszataszítónak nevezte a történteket. Szintén a hírportál cikkében Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, mélységesen felháborítónak tartja az 50-es, 60-as évek hangulatát idéző ünnepséget.

Megkérdeztük Pap Jánosnét, a Pedagógusok Szakszervezetének Szeged Városi és Körzeti Bizottságának titkárát, aki tőlünk hallott először az esetről, és ezért nem tudta kommentálni a történteket.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal közleménye a mórahalmi kormányablak átadás kapcsán

A Csongrád Megyei Kormányhivatal 2014-2015-ben hat Kormányablak átadását szervezte meg a megye öt településén, minden esetben kérve az adott önkormányzat közreműködését, segítségét annak érdekében, hogy az átadó ünnepségek közösségi eseménnyé váljanak, helyi csoportok fellépése színesítse az események műsorát.

Ennek megfelelően Csongrádon a helyi művészeti iskola növendékei léptek fel, Szegeden egy népszerű, helyi zenekar, míg négy héttel ezelőtt, 2015. március 6-án, a mórahalmi Kormányablak átadásán óvodások szerepeltek.

A műsorok tartalmáról a Kormányhivatal nem kért és nem is kapott előzetesen részletes tájékoztatást, bizalommal fordulunk a helyi önkormányzatok kezdeményezései felé. A mórahalmi kormányablak átadása alkalmával azonban valóban meglepte a jelenlévőket az a szokatlan hangvételű összeállítás, amivel a helyi óvodások a Kormányablak átadásán felléptek. Hasonló műsorra a megye más településein még nem volt példa.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal az eset kapcsán határozottan cáfolja azt a Délmagyarországban megjelent állítást, hogy az ünnepségen elhangzott vers egy korábbi, művészeti pályázatra beérkezett pályamunka lett volna. A „Változatos megyéink az Európai Unióban" című pályázat 2011-ben zajlott. A fiatal képzőművészek számára kiírt pályázatra Csongrád megyében 26 alkotás érkezett, ezek egyike sem volt irodalmi mű. Tudomásunk szerint egy szülő írta a gyerekek által előadott verset.





Itt olvasható az alkotás:

Mi is az a kormányablak?

Kovács Katalin verse

Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
Nálam nagyobbak és okosabbak is vannak.

Megkérdeztem apát, ő csak annyit mondott:
"Egy hely, mely levesz a vállunkról sok gondot."
Nem értettem, milyen gondot, és milyen vállakról,
Odamentem anyához, biztosan válaszol.
"Anyakönyvi kivonat van minden babának,
a lakcímekhez pedig lakcímkártyák járnak.
Ha nagy leszel, és majd saját autót vásárolsz,
az átiratás miatt mehetsz az ablakhoz.
A forgalmi, jogosítvány mind fontos irat,
a beszerzése mind az emberre marad."

Még sok dolog lehet, de nekem elég ennyi.
A kormányablak munkája biztosan nem semmi.

Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
nálam okosabbak és nagyobbak is vannak.
Mégis úgy gondolom, egy nagyon fontos dolog,
Szükség lesz rá addig, amíg a föld forog.


A műsor hosszabb változatáért kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!