Szeged és környéke

2016.06.21. 12:17

Nyomoznak az elhunyt migráns ügyében

Szeged - Testvére és barátai kísérték utolsó útjára a Holt-Tiszába fulladt szíriai menekültet tegnap Szegeden. Az ügyészség bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz. Az áldozat öccse azt állítja, a rendőrök lefújták őket gázspray-vel.

Segesvári Csaba

Mekka felé, délkeletnek fordulva imádkoztak barátai és életben maradt testvére Farhan Al-Hwaisért tegnap. A Holt-Tiszába fulladt menekültet nyitott koporsóban szállították a szegedi református temetőbe, a hagyományos szertartáson részt vett az elhunyt nyitott befogadótáborban élő testvére is.


Csendben, percek alatt eltemették tegnap azt a 22 éves menekültet, aki pár hete fulladt a Holt-Tiszába. Megírtuk, a rendőrök egy ötfős családot kimentettek, egy férfinak viszont nyoma veszett. A 22 éves fiatalember holttestét pár nappal eltűnése után emelték ki a hideg holtágból.


A tegnapi temetésre nemcsak a családtagok, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselői is eljöttek. A holttestet már a családtagok vették ki a szállítóautóból, majd ők szállították a sírig. Egyedül a leengedést hagyták a temető munkatársaira, a földet is maguk lapátolták Farhan Al-Hwais koporsójára. A fejfát csókolva búcsúztak a fiatal férfitól.


A vízbe fúlt szíriai két testvérével és egy iraki családdal indult neki a csónakútnak június elsején, erről az életben maradt két testvér beszélt a hvg.hu munkatársának a röszkei tranzitzóna melletti sátortáborban. Úgy emlékeztek, hogy öt embercsempész segítette őket az átkelésben, csónakjukat egy kötéllel húzták. A csónakban összesen kilencen voltak, a három szíriai, köztük a tragikusan elhunyt férfi és az iraki család három gyermekkel, ők azok, akiket később a rendőrök kimentettek.


Első nekifutásra nem sikerült átérniük, mivel egyenruhások közeledtek, ezért a szerbiai oldalon maradt csempészek egy kötéllel visszahúzták őket. Másodjára is nekiindultak, és már majdnem átértek, amikor ismét megjelentek a rendőrök, akik a férfiak elmondása szerint körbefogták, majd lefújták őket gázspray-vel.

 

 Búcsú a szegedi református temetőben. Az elhunyt szíriai férfit testvére (középen) és barátai gyászolták. Fotó: Segesvári Csaba

Búcsú a szegedi református temetőben. Az elhunyt szíriai férfit testvére (középen) és barátai gyászolták. Fotó: Segesvári Csaba

Az eset után az ORFK közleményben cáfolta, hogy a rendőrök bántalmazták volna a menekülteket. Akkor azt írták, „a rendőri intézkedéseket a törvényesség, a szakszerűség és az arányosság elvének betartásával hajtja végre, különös figyelemmel az illegális bevándorlókkal szemben tanúsítandó emberséges, emberi méltóságukat tiszteletben tartó bánásmódra".


Később kiderült, a nyomozó ügyészség június 6-án indított nyomozást hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Tegnap [namelink name="Nagy Andrea"], a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze azt közölte, a nyomozás során vizsgálják, hogy pontosan mi történt, és terheli-e az érintett határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök bármelyikét büntetőjogi felelősség. – Az ügy részleteiről egyéb tájékoztatást – a nyomozás érdekeire figyelemmel – jelenleg nem adhatnak – tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!