Szeged és környéke

2019.07.17. 18:17

Örökbefogadott kislánynak és édesanyjának is jár a 200 ezer forint

Örökbefogadott gyermek után is jár a kormánytisztviselőknek a 200 ezer forintos támogatás. A Szegeden élő, ám Vásárhelyen dolgozó Rádi Nóra áprilisban fogadta örökbe a hároméves Rékát.

Hajó Edina

Családalapítási támogatásként 200 ezer forintot kapnak a kormánytisztviselők március óta, amennyiben gyermekük születik, vagy örökbe fogadnak – számoltunk be a Délmagyarországban. Több ilyen köszöntésre is kapott meghívást szerkesztőségünk, a szerdai azonban több szempontból is különleges volt. A Szegeden élő Rádi Nóra 2004 óta dolgozik a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztályán. Mivel több beültetést követően sem született gyermeke, három éve elhatározta megpróbálkozik az örökbefogadással.

Örökbefogadott kislánynak és édesanyjának is jár a támogatás - GALÉRIA. Fotó: Török János


– Volt egy terhességem, amelyben elvesztettem a babát, amikor kijöttem a kórházból csörgött a telefon és szóltak, vár rám egy kislány az ország másik felében. Egy hetem volt berendezni a gyerekszobát – mesélte az egyedülálló édesanya. Réka augusztusban lesz hároméves, április óta él Szegeden Nórival, akit kezdetek óta anyának szólít.

Megtudtuk, Nórát is örökbe fogadták, így nem volt számára kérdéses, ha természetes úton nem lehet gyermeke, akkor örökbefogad.

 

– Réka 12 hetes korától nevelőszülőknél élt, édesanyja lemondott róla. Gond volt a csípőjével és roma származású, így nem kellett senkinek, én azonban elfogadó vagyok, így egyértelmű volt, hogy hazajön velem

– tette hozzá Nóra.


A családot Juhász Tünde kormánymegbízott köszöntötte, elmondta, nem volt kérdéses, segítik munkatársukat, bár helyzete különleges, egyedi méltánylás alapján kapta meg a támogatást. Az édesanyát főnöke Végh Ibolya, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője is köszöntötte, akitől megtudtuk, az édesanya nagy munkabírású, nagyon szorgalmas munkaerő.





 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!