Szegednek népe, nemzetem büszkesége

Olvasóink már megszokhatták, hogy Szegedi legendák című sorozatunkban hétről hétre városunk múltjában kutakodunk, és ebben Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója segít minket. A sorozat következő részében az 1848-as forradalom és szabadságharc korába kalauzoljuk az olvasót.

A szabadságharc vezetője, Kossuth Lajos két alkalommal járt városunkban. A forradalom kezdetén toborozni jött, a végén a maradék lelkesedést feltüzelni. Kossuth először 1848 október 4-én érkezett Szegedre. A győztes pákozdi csatából még nem hoztak hírt, ezért Kossuth igen zaklatottan érkezett a városba. Nem tudta még, hogy a horvát csapatokkal megütköző Móga János sikerrel járt-e, vagy sem.

Volt oka az aggodalomra, hiszen annak, hogy Móga sokáig késleltette az összecsapást, és folyamatosan Buda felé hátrált Jellasics serege elől, jó oka volt. A magyar csapatok újonnan sorozott katonái főként kiképzetlen parasztok voltak, akiket még soha nem próbáltak ki csatában. Móga János ezért döntött úgy, addig kerüli az ütközetet Jellasics seregével, amíg erősítést kap, amíg több valódi katona nem érkezik a magyar erőkhöz.

Petőfi Sándor: A vén zászlótartó

Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába',
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.

Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelkiállapotban?
Szemem rajta kevélyen mereng el:
Az én apám az az öreg ember!

Az én apám e vén zászlótartó.
"Vészben a hon!" elhatott a nagy szó
Elhatott kórágyához, fülébe,
S mankó helyett zászlót vett kezébe.

Vállait egy kínos élet gondja,
Betegség és ötvennyolc év nyomja,
S ő feledve minden baját, búját
Ifjak közé hadi bajtársúl állt,

S kit eddig az asztaltól az ágyba
Alig-alig bírt elvinni lába,
Ellenséget űz mostan serényen
Ifjusága régi erejében.

Mi vitte őt háború zajába?
Hiszen neki nincsen gazdagsága,
Mit féltene, mit védnie kéne,
Hogy ne jusson ellenség kezére.

Annyi földet sem mondhat övének,
Melyben egykor koporsója fér meg,
S mégis-mégis viszi lobogóját
Azok előtt, kik a hazát óják.

Ép azért ment, mert semmivel sem bír;
Küzd a gazdag, de nem a hazáért,
Védi az a maga gazdaságát...
Csak a szegény szereti hazáját.

Édesapám, én voltam tenéked
Ekkoráig a te büszkeséged;
Fordult a sor, megfordult végképen,
Te vagy mostan az én büszkeségem.

Érdemes vagy a cserkoszorúra!
Alig várom, hogy lássalak újra
S megcsókoljam örömtől reszketve
Kezedet, mely a szent zászlót vitte.

És ha többé nem látnálak téged?
Látni fogom fényes dicsőséged;
Könnyem leszen sírodnak harmatja,
S híred a nap, mely azt fölszárítja!

Erdőd, 1848. október 17–22.

Kossuth azonban úgy vélte, Buda nem kerülhet veszélybe, így Móga János azt a parancsot kapta, hogy Pákozdnál mindenképpen forduljon szembe a horvátokkal, és vállalja a harcot. A pákozdi csatában a horvát csapatok vereséget szenvedtek, és Bécs felé elhagyták az országot, de ezt Kossuth még nem tudhatta, mikor elmondta Szegeden sokat emlegetett beszédét.

1848 októberében nagyon patetikus beszédet hallhattak a szegediek. Kossuth az úgynevezett Bauernfeid-ház előtt a Demeter templomból hozatott papi szószékről beszélt, a korabeli becslések szerint 60 ezer ember előtt. Ez a ház ma már nem létezik, de valahol a mai Klauzál tér sarkán állt. A Victor Hugo utcában jelenleg is egy tábla emlékeztet a beszéd helyszínére, igaz, a környék mára már teljesen átalakult – tudjuk meg Mihály Illéstől, aki már évtizedek óta dolgozik idegenvezetőként Szegeden.

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted.

Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak." Így kezdte mondandóját a Kossuth Lajos Szegeden, akárcsak Cegléden, ahol első toborzó beszédét tartotta. Igaz, Cegléden a ceglédiekre akart hatni, így az ő városukat méltatta ugyanezekkel a szavakkal.

– A legenda szerint Kossuth a beszéd másnapján a szegedi várba ment, hogy az ott raboskodó carbonarikat, az olasz forradalmárokat látványosan kiszabadítsa a börtönükből. Úgy tartják, 500 carbonarit engedett szabadon, akik később a magyar csapatokkal együtt harcoló olasz légió gerincét képezték – egészíti ki a történetet Mihály Illés.

– Kossuth első látogatásának a Klauzál téren álló szobor állít emléket, amely Magyarország második teljes alakos Kossuth szobra volt, 1902-ben emelték, Kossuth születésnapján, szeptember 19-én leplezték le, Róna József alkotása. Érdekes tény, hogy a születése napján leplezték le, hiszen Kossuth pontos születésnapját nem ismerjük. Aki a születések időpontját feljegyezte Tállyán, Kossuth neve mellett kihagyta a dátumot. Maga Kossuth is bizonytalan volt, Hajász Pál lelkésznek címzett leveléből is ez derül ki – meséli Mihály Illés.

[…] „Én magam a szüléktől 1802-ben születtem Zemplénmegyében, Monokon, hol atyám ifju korában a gróf Andrássy-család uradalmi ügyvéde volt. Ennyi az, amit egész bizonyossággal mondhatok. Többet nem. Emlékszem az aranyozott, rézcsattos nagy bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejezetet felolvasni s egy-egy zsoltárt elénekelni, s melybe az én nővéreim születésnapjaink, a keresztelés adataival, ősi szokás szerint be volt jegyezve. A szüleim iránti kegyeletnél fogva ereklyéül becsülném ezen rézcsatos bibliát, ha megvolna. De nincs. Elpusztult az is viharos életem fergetegeiben, mint sok egyéb, mire ész és szív becset helyeztek. S mert vidékünkön s koromban inkább a tágas körben ismert név, mint születésnapokat volt szokásban „megülni"; én pedig emlékezőtehetségem fiókjában nem igen tartottam érdekesnek hasznosabb dolgoktól helyet lopni a csekély magamra vonatkozó biographiai akták számára, hit biz' én lassan-lassan születésem napját és hónapját elfelejtettem emlékezetemben megtartani. Mind-össze is azon negativ reminiscenciám van felőlük, hogy nem a légmérsékleti változékonyság hónapjában, nem áprilisban születtem, hanem – hogy mikor? Azt teljes bizonyossággal meg nem mondhatom. Ugy rémlik előttem, hogy szeptember 16-ika és 19-ike közt; alkalmasint 19-én."

A Klauzál téren magasodó szobor természetesen Kossuthot ábrázolja, talapzatának hátoldalán egy szegedi lány készít rózsakoszorút. Ez a virág a városi polgárság szimbóluma. A szobor talapzatának elülső oldalán is egy fiatal lány látható, amint Kossuthnak egy rózsacsokrot nyújt, valamint egy paraszt ember, aki kiegyenesített kaszával a kezében hallgatja áhítattal szónoklatot, mellette egy tátott szájjal, áhítattal figyelő fiúcska, aki még a kalapját is leveszi a nagy ember előtt –magyarázza a kompozíciót az idegenvezető.

A második beszéd

Kossuth 1849. július 11-én jött Szegedre másodszor, amint megérkezett a városba, beszédet tartott a Kárász-ház erkélyéről. A helyzet már reménytelen volt, de a szabadságharc vezére optimistán fogalmazott a hallgatóság előtt. A kormánytagok egy nappal később érkeztek a városba, az üléseket a régi városházán tartották. Kossuth Lajost a Kárász-házban szállásolták el, ahol Nicolae Bălcescu, a román felkelők vezetőjével végül aláírták a magyar és a román nép megbékélési egyezményét. Bălcescu 1 millió román katonát ígért a magyaroknak Szegeden, de ezt az ígéretét végül nem tudta betartani, hiszen az oroszok csakhamar megszállták az akkori Romániát.

Kossuth vélt születésnapján leplezték le.
Kossuth második szegedi beszéde volt az utolsó magyaroknak, magyar földön megtartott beszéde. Július 31-én a kormány Mezőhegyesre költözött, másodikán már Aradra érkeztek a vezetők, majd onnan emigráltak.

Kossuth első beszédének szövege (1848. október 4.)

[1.1.] Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted.

Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak.

[1.2.] Midőn én, mint az ország teljes hatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottság egyik tagja, a népfölkelés szervezője, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem.

És én mondhatom, örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitűek a fővárosban azt mondták, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz.

A házban lakott, az erkélyről beszélt Kossuth.
Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasichcsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezünkből újra kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet.

[2.1.] És most, midőn Szeged népét látom, látom szemiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? [A nép: meg!]

Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz.

Mikor Krisztus mennyei országát megalapította a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy: Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erőt nem vesznek azon.

Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkél és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fönntartani erős karjaival.

Hazám fiai! Mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz reánk ez óra? győzelmet vagy veszteséget? -- De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz; ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa.

Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? [A nép egyhangúlag: Nem!]

Le vannak nyűgözve.

[2.2.] Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! [A nép e szavakat lefödött fővel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.]

[2.3.] Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok Istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netán a végrehajtó hatalmat az ármány a fővárosból kiszorítaná, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem.

[3.1.] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé: egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.

[3.2.] Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamilyen rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, kívánhattam volna talán tőletek koszorúkat; de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak föl, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem másképp, mint előjeléül azon győzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk.

[3.3.] Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat -- ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, míg el nem mondhatom az írás ama szavait: "Most bocsásd el, uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve!"

Keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egypár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek -- soha nem sírtam és könnyezek.