Szeged és környéke

2013.03.27. 18:34

Tagadta bűnösségét a szegedi bíró

Kizárási indítványt jelentett be a Debreceni Törvényszéken a Szegedi Nyomozó Ügyészség ellen a többek között vesztegetéssel vádolt N. Norbert. A Csongrád megyei tanácselnök bíró tagadta bűnösségét.

Munkatársunktól

Megkezdődött a Debreceni Törvényszéken a szegedi N. Norbert és K. József Gábor bíró tárgyalása. A vádat képviselő Szegedi Nyomozó Ügyészség N. Norbertet – ahogy megírtuk – hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és társtettesként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. K. József Gábornak hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt kell felelnie.
N. Norbert mentelmi jogát korábban többször is felfüggesztette a köztársasági elnök, a bírót előzetes letartóztatásokba tették, amire Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt példa.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott N. Norbert és K. Zoltán szegedi ügyvéd – akit korábban hivatali vesztegetéssel gyanúsítottak meg – együttműködtek abban, hogy az ügyvéd védenceire nézve kedvező bírósági döntések szülessenek. Ezt 8 konkrét esetben állapították meg. Az eljárás legtöbbször a következő volt: az ügyvéd védencének előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte vagy meghosszabbította, a döntés ellen pedig az érintettek fellebbeztek. Az adott ügy másodfokon a Csongrád Megyei Bíróságra került, ahol az elsőrendű vádlott saját bírói tanácsának szignálta azt.

Egy alkalommal az ügyvéd egyik védencét lőfegyverrel való visszaélés miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélték: a férfi 2 millió forintot ajánlott a felmentéséért. N. Norbert azt mondta az ügyvédnek, hogy felmentésre nem lát lehetőséget, legfeljebb hatályon kívül helyezi az ügyet. Egy másik esetben a bíróság az ügyvéd védenceit csalás miatt ítélte el, egyiküket 1 év 10 hónap, másikukat 1 év börtönre ítélte 3 évre felfüggesztve. Itt 1,5 millió forint volt a felajánlás, ha felmentő ítélet születik másodfokon. Az elsőrendű vádlott arra hívta fel az ügyvéd figyelmét, hogy legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre tudja változtatni az ítéletet. A döntés ennek szellemében született meg. A legutolsó együttműködésben házi őrizet volt a cél: N. Norbert a másodrendű vádlottnak azt mondta, hogy a nyomozás már befejeződött, így a gyanúsítottak nem tudnak összebeszélni. A másik bíró ebben a hiszemben írta alá a végzést, de sem a nyomozati iratokat, sem a bírósági iratokat nem látta, sőt a döntést úgy hozták meg, hogy tanácsülést sem tartottak benne.

Az első tárgyaláson N. Norbert és védője kizárási indítványt jelentett be, szerintük a vádat képviselő Szegedi Nyomozó Ügyészség elfogult. Néhány héten belül a Legfőbb Ügyészség dönthet arról, hogy a vádat másik ügyészség képviselje-e, de ez nem akadálya a tárgyalás további folytatásának. Az elsőrendű vádlott bűnösségét valamennyi vádpontban tagadta. N. Norbert – információink szerint – a tárgyaláson nem volt hajlandó válaszolni egyetlen ügyészi kérdésre sem; csak a bíró kérdéseire reflektált. A per ma K. József Gábor meghallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!