Szeged és környéke

2019.05.25. 15:44

Tárt kapukkal várták a gyerekeket a tűzoltók

Több tucat gyermek álma vált valóra szombaton Szegeden, ahol az ország számos településéhez hasonlóan megnyitott a szertárkapu a tűzoltóságon Gyermeknap alkalmából.

Kiss Anna

A Napos úti parancsnokságra folyamatosan érkeztek a csillogó szemű apróságok óriási mosollyal az arcukon, mindannyian napok óta erre készültek, milliónyi kérdéssel árasztották el a szakembereket. Pont úgy, mint Lili és Liza, akik hároméves kisöccsükkel, Lacikával vették alaposan szemügyre a tűzoltóautókat, elmondásuk szerint már nagyon várták ezt a napot, hisz beülhettek az autókba, amin a sziréna a legjobb, legalábbis nekik az a kedvencük. Lacika az öltözékét is ehhez a naphoz igazította, hiszen ő már jól tudja, a védőfelszerelés elengedhetetlen. A szülők lapunknak elmondták, minden évben kihasználják ezt a lehetőséget, illetve minden olyan programot, ahol a katasztrófavédelem munkatársai bemutatkoznak, hiszen gyermekeiknek nagy kedvence a tűzoltóautó, van is belőle otthon jó néhány, persze csak játék kiadásban. A járművek mellett ki lehetett még próbálni a rúdon csúszást, a próbariasztást és a védőruhát, illetve szerelési bemutató is volt, de ami a legfontosabb, hogy a tűzoltás mesterségét is el lehetett sajátítani, hisz puttonyfecskendővel célba kellett lőni. A sok, leginkább a legkisebbeknek érdekes elfoglaltság mellett a nagyobbak is élvezhették a programokat, ők például arról is tájékoztatást kaptak, miért jó dolog a katasztrófavédelemnél teljesíteni a közösségi szolgálat során előírt órákat.

Tárt kapukkal várták a gyerekeket a tűzoltók - Galéria


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!