Szeged és környéke

2014.01.17. 19:56

Új gyülekezeti házukat ünnepelték a mormonok

Szeged - Tetőfedési ünnepséget rendeztek a várhatóan augusztusra elkészülő szegedi mormon gyülekezeti házban pénteken. A Gutenberg utcai épület 300 millió forintból, a hívek adományaiból épül.

Vida-Szűcs Imre

– Elérkezett az építkezés egy olyan pontra, amikor túl vagyunk a nehezén. Az egyház tulajdonképpen ezzel az ünnepséggel fejezi ki háláját a munkásoknak – fogalmazott a tegnapi tetőfedési ünnepségről [namelink name="Szűcs Zoltán"], a mormonok szegedi gyülekezeti elnöke. – Az, hogy Szegeden gyülekezeti ház épül, tükrözi az itteniek hithűségét és áldozatkészségét – fűzte hozzá. Jelenleg 70 aktív tagja van a helyi gyülekezetnek, a létszám Szűcs Zoltán szerint általában emelkedik. Vasárnaponként tartanak gyűlést, fiatal felnőtteknek szerveznek programokat, családkutatással foglalkoznak, és a „külsősök" körében igen népszerűek az ingyenes angolóráik.

Új gyülekezeti házukat ünnepelték a mormonok. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Korábban megírtuk: a Gutenberg utca 23. szám alatt építtet kétszintes gyülekezeti házat az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza – ez a mormon egyház hivatalos neve – a hívek adományaiból. A beruházás költsége nagyjából 300 millió forint, a kivitelező a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. A várhatóan augusztusra elkészülő épületben lesz több tanterem és iroda, konyhát, kápolnát, családtörténeti központot, illetve keresztelőmedencét is kialakítanak.

Alapítás

1820 tavaszán Isten megjelent egy [namelink name="Joseph Smith"] nevű 14 éves fiúnak, elindítva azokat az eseményeket, amelyek Jézus Krisztus egyházának „visszaállításához" vezettek. Tíz évvel később a New York állambeli Fayette-ben hivatalosan is megszervezték a mormon egyházat – közli a mormon-sajtoszoba.hu.

A pénteki ceremónián részt vett az egyház magyarországi vezetősége, többek között [namelink name="Klinger Gábor"], a Magyarország Budapest Cövek elnöke, a kivitelező képviselői és Frankfurtból is érkeztek vendégek.

Magyarországon 4940 a mormonok létszáma, egy missziójuk, 22 gyülekezetük és 6 családtörténeti központjuk van a mormon-sajtoszoba.hu információi szerint. Világszerte 15 millió tagot számlálnak. „Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza visszaállítja azt az újszövetségi kereszténységet, amelyet Jézus és apostolai tanítottak. Nem protestáns, nem evangélikus, nem katolikus, de nem is ortodox. Azonban az egyház által támogatott alapvető értékek: erkölcsösség, udvariasság, család, hasonlítanak a legtöbb más keresztény hit értékeihez" – írják az interneten. A mormonokról sokan azt hiszik, hogy náluk elfogadott a többnejűség, azonban [namelink name="Gordon B. Hinckley"] 1998-ban egy konferencián leszögezte, hogy semmi közük a többnejű csoportokhoz.

* * *

Mitt Romney is a közösség tagja

Az egyik legismertebb mormon vallású politikus [namelink name="Mitt Romney"], aki a legutóbbi amerikai elnökválasztáson [namelink name="Barack Obama"] republikánus kihívója volt. Az üzletemberként is sikeres Romney egy prominens amerikai mormon család sarja, a hatvanas években két és fél évet töltött az egyház missziós tevékenységeivel Európában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!