Szeged és környéke

2013.10.28. 21:27

Vádat emeltek a templomi rabló ellen

Szeged - Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a hajléktalan férfival szemben, aki szeptember 28-án a szegedi Dáni János utcai jezsuita templomban kirabolt egy 84 éves férfit – tájékoztatott Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő.

Munkatársunktól

I. Csaba – ahogy írtuk – kirángatta az idős ember kezéből a táskáját, majd kivette abból a pénztárcáját. Amikor a férfi visszakövetelte a tárcáját, támadója megütötte és megrúgta. Ezután kivette a pénzt, és elmenekült a helyszínről. Az egyenruhások tíz perccel a bejelentés után fogták el a rablót, akit előállítottak. A hajléktalan rabló ellen bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy ellen elkövetett rablás gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfiról kiderült, hogy különös visszaeső, korábban szintén rablás miatt már volt börtönben, ahonnan januárban szabadult.

A vádhoz tartozik, hogy I. Csaba szeptember 18-án a Máltai Szeretetszolgálat orvosi rendelőjében elkezdett ordibálni, valamint kétszer beleütött, majd egyszer belerúgott a rendelő bejáratába, amely beszakadt: 89 ezer forint rongálási kárt okozott. A különös visszaeső vádlott elítélése esetén 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!