Szeged és környéke

2012.04.12. 21:55

Vajda Júlia örülne a Juhász Gyula-emlékszobának

Szeged – „Örülnék neki, ha emlékszobát alakítanának ki Juhász Gyula tiszteletére, de az én kétszobás lakásomban nincs hely erre " – mondta Vajda Júlia.

Munkatársunktól

– Velem eddig senki sem beszélt az ötletről, és a költő szobrát sem koszorúzták meg a házban halálának évfordulóján – válaszolta lapunk érdeklődésére [namelink name="Vajda Júlia"] Liszt-díjas operaénekes, aki abban a lakásban él a szegedi Juhász Gyula utcában, amelyben Juhász Gyula lakott halála előtt. A költő szülőházát információink szerint a szegedi egyetem klinikáinak építésekor bontották le.

Vajda Júlia évről évre megkoszorúzza a költő szobrát lakóházuk udvarában. Fotó: Frank Yvette

Vajda Júlia évről évre megkoszorúzza a költő szobrát lakóházuk udvarában. Fotó: Frank Yvette

Megírtuk: a Szögedi Védegylet Juhász Gyula-emlékszoba alapítását kezdeményezte az önkormányzat kulturális bizottságánál. Az emlékszobát a Juhász Gyula utca 6. szám alatti ház első emeletére javasolták. Vajda Júlia szerint a lakást 1934-ben vette a költő anyja. Depressziója, illetve az ebből következő gyakori kórházi tartózkodás miatt csak nagyon kevés időt tölthetett ott Juhász Gyula, aki 1937. április 6-án Veronál kedélyjavító szerrel vetett véget életének.

Az operaénekes elmondta, évről évre megkoszorúzza a költő szobrát az udvarban. A lépcsőházban egy nagy, kéziratokat is bemutató, de már kissé kopottas faliújság állít emléket Juhász Gyulának. Vajda Júlia szerint ezt is fel kellene újítani, és támogatja az emlékszoba kialakításának ötletét.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!