Szeged és környéke

2014.03.07. 18:15

Várkonyi Andrea is támogatja a szegedi tehetségeket

Várkonyi Andrea műsorvezetővel bővült a Szegedi Tehetséggondozó Tanács. Hétfőtől lehet pályázni az új ösztöndíjakra.

Munkatársunktól

Az SZTE Tehetségpont vezetője, [namelink name="Badó Attila"] a Rektori Hivatalban tartott sajtótájékoztatón mutatta be pénteken a szervezet tavaszi félévre kiírt ösztöndíj-lehetőségeit. A 2008-ban alakult SZTE Tehetségpont célja a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása, a tehetséges hallgatók felkutatása és támogatása, hangsúlyozta Badó Attila.

Elmondta, hogy a szegedi egyetem hallgatói hétfőtől jelentkezhetnek a kiválósági listára, ahol arany, ezüst és bronz fokozatokat érhetnek el, a lista első helyezettje megkapja az év tehetsége díjat. A hallgatók ezen kívül esélyegyenlőségi, publikációs, művész és sport ösztöndíjra is jelentkezhetnek, idén először az SZTE Magyar Nemzeti Bank Talent Ösztöndíjára is pályázhatnak. A kiosztható támogatás a tehetségeket felkaroló cégek, vállalkozások befektetésével együtt 12 millió 700 ezer forint.

Fotó: Horváth Attila

Lékó Péter, Badó Attila és Várkonyi Andrea
Fotó: Horváth Attila

A támogatók közül a sajtótájékoztatón négy új partnercéggel írt alá megállapodást a Tehetségpont vezetője. A Dipol csoport, az OTP Travel, az Euromenedzser és a ContiTech Rubber Industrial Kft. képviselői szignózták a megállapodást az SZTE Tehetségponttal. Badó Attila elmondta, az ösztöndíjakról a Szegedi Tehetséggondozó Tanács határoz, ahova nemrég csatlakozott az első női tag, Várkonyi Andrea műsorvezető.


[namelink name="Várkonyi Andrea"] kiemelte, fontosnak tartja a tehetségek támogatását, örült a felkérésnek, hiszen ő is a Szegedi Tudományegyetemen végzett, az orvosi karon. Jelenleg levelező szakon pszichológiát hallgat az intézményben.

[namelink name="Lékó Péter"] sakknagymester, a tanács másik megjelent tagja azt emelte ki, hogy évről-évre nagyobb anyagi háttér áll rendelkezésükre, amivel a hallgatókat támogatni tudják. Örömmel látja, hogy egyre több cég és vállalkozás tartja fontosnak, hogy támogassa a tehetségeket.

[namelink name="Vida György"], a szegedi Földtudományok Doktori Iskolájának doktorandusza, aki tavaly sport ösztöndíjat kapott, azt hangsúlyozta, hogy a kapott összeget tanulmányaira tudta fordítani és a díj növeli az életrajza értétékét. [namelink name="Szelepcsényi Zoltán"], aki szintén doktorandusz a szegedi egyetemen, nyelvtanulásra fordította az esélyegyenlőségi támogatásért járó összeget.

A hallgatók a jelentkezés módjáról a www.sztehetseg.hu weboldalon találhatnak bővebb információt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!