Szeged és környéke

2017.08.04. 21:43

Veterán járművek hétvégéje Szegeden - Galéria

Egy kicsit megszállottnak is kell lenni ahhoz, hogy valaki hónapokon át szereljen egy százéves járművet, hogy működőképes állapotba hozza. Szombaton ilyen emberekkel és járműveikkel népesült be az újszegedi Partfürdő.

A. T. J.

– Megláttam és megszerettem. Más szalvétát gyűjt, én régi járműveket. Azok közé tartozom, akik nem tudnak ellenállni ezeknek a motoroknak – magyarázta 100 éves Victoria KR VI.-os típusú motorkerékpárja mellett az orosházi Zilahi Zoltán. – Három hónap munka után indult be. Ezzel gépészkedni kell, nem egyszerűen megnyomok egy gombot, mint manapság – tette hozzá a büszke tulajdonos. 


A hétvégén Szegeden rendezte meg a Délalföldi Veteránjármű Egyesület a XI. Szegedi Veteránjármű Találkozót. A pénteki felvonulás után szombaton 150 kilométeres tájékozódási veteránjármű túraversennyel folytatódott a rendezvénysorozat, majd visszatértek a résztevők a Partfürdőre. 


A klasszikus Ford Mustangok, a kisszobányi teret elfoglaló hatalmas Cadillac Eldorado mellett benézhettünk egy 1954. április 4-én gyártott BMW-be is, amelyet a harmadik dániai tulajdonosától vásárolt meg mostani gazdája. – Nem egy tipikus női autó. Ezen is kellett dolgozni néhány hónapot – mutatta Zilahi Zoltán felesége az akkori német mérnöki precizitás remekét.


A BMW-t hathengeres 2000 köbcentis 65 lóerős motor hajtja és akár óránként 90 kilométeres sebességre is képes. Mivel a váltója a kormányon van, ezért hat személy kényelmesen elfér benne.


Martonosi János, a Délalföldi Veteránjármű Egyesület elnöke úgy fogalmazott, szeretni kell a régi vasat. – Ezt a motort tíz emberből kilenc nem tudná beindítani – mutatott egy másik patinás kétkerekűre. – A veteránautók ára a 2000-es évektől a háromszorosára emelkedett, befektetésnek sem rossz egy ilyen jármű. A mai modern, tömeggyártású autókból, motorokból biztos soha nem lesz klasszikus, esetleg néhány a kis darabszámban gyártott Ferrariból, vagy Lamborghiniből – fogalmazott az elnök.

Veterán járművek hétvégéje Szegeden - GALÉRIA

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!