Szentes és környéke

2015.01.05. 20:16

Horváth István: El akarnak hallgattatni

Szentes – Elhallgattatási szándékot vélek felfedezni a módosított szervezeti és működési szabályzat bizonyos soraiban – szólalt fel Horváth István a legutóbbi szentesi testületi ülésen.

Králik Emese

Róla korábban megírtuk: a Pálmások Szövetsége színeiben jutott be a grémiumba, visszalépett, helyét [namelink name="Dömsödi Mihályné"] foglalta el, de már akkor kijelentette, hogy élve a jogával díszpolgárként továbbra is szót kér majd az üléseken.

Így is tett. Igaz, már az első alkalommal kijelentette a Fidesz frakcióvezetője, [namelink name="Antal Balázs Tibor"]: módosítani kell a szabályzatot, tarthatatlan, a testülethez méltatlan, hogy tízperces hozzászólásokban taglalja nézeteit egy volt képviselő. A módosítási javaslatokat decemberre nyújtották be. Az áll benne többek között, hogy a meghívottak – például a rendőrkapitány, a járási hivatal vezetője és a díszpolgárok is – tanácskozási joggal részt vehetnek, és legfeljebb öt percet beszélhetnek.

– A jó döntésekhez sok vélemény kell, miattam ne sértsék meg ezeket a tiszteletre méltó embereket – mondta [namelink name="Horváth István"]. [namelink name="Móra József"] szerint a volt képviselőt a sértődöttség motiválja, Antal Balázs Tibor pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanácskozási joggal rendelkezők jogköre bővült a korábbiakhoz képest. Az új szabályzat végső változatát leghamarabb ebben a hónapban fogadhatják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!