Szentes és környéke

2019.04.14. 19:23

Megújult az uradalmi épület Nagymágocson - fotó

Megszépült, részben átalakult a nagymágocsi egykori uradalmi épület, amelyet a grófi család építtetett az 1800-as évek közepén.

Kovács Erika

– Az uradalmi épület 1849-ben épült Ybl Miklós tervei alapján. Abban az időszakban nagyon sokféle gazdasági tevékenység folyt a településen. Volt itt paprikaőrlő üzem, ecetgyár, de még a konzervipar is jelen volt – tudtuk meg Szebellédi Endre polgármestertől. 


A tiszttartóházban zajlott a gazdaság adminisztrációja, könyvelése. A mágocsi uradalom legnevesebb jószágkormányzója Szendrey Ignác volt, Petőfi Sándor apósa. A költő fia, Zoltán is itt nevelkedett egy éven keresztül.


– Az épületben lakás és iroda is működött, illetve volt itt egy füstölőüzem is – tudtuk meg a polgármestertől, aki arról is beszélt, hogy 1945 után államosították az épületet, amely hosszú ideig kihasználatlanul állt.

Az uradalmi épület homlokzata is megújult, olyan lett, mint fénykorában. Fotó: Kovács Erika

Az uradalmi épület homlokzata is megújult, olyan lett, mint fénykorában. Fotó: Kovács Erika

– Akkor virradt új korszak az épületre, amikor a községháza odaköltözött, a rendszerváltozás után. A polgármesteri hivatal a 2000-es évek elején továbbköltözött a jelenlegi helyére, aminek egyik oka az volt, hogy az uradalmi épület kint van a falu szélén. Így viszont lett egy közösségi épületünk, ahol a turistaszálló és a helytörténeti gyűjtemény is működik.


A Vidékfejlesztési Program keretében az önkormányzat 44 millió forint pályázati forrást nyert az épület egy részének átalakítására, illetve a teljes épület homlokzatának megszépítésére.


– A házasságkötő termet önerőből újítottuk fel. Az egykori irodák, raktárhelyiség összenyitásából pedig kialakítottunk egy 60 négyzetméteres teret, amelyet kisebb lakodalmakra, egyéb családi, közösségi rendezvényekre is lehet használni. Vannak helyiségei és melegítőkonyhája is – sorolta Szebellédi Endre a főbb munkálatokat. Emellett az örökségvédelmi előírások figyelembevételével megújult a teljes épület homlokzata is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!