Szentes és környéke

2017.11.22. 16:26

Országos versenyt nyertek a pollákosok

Szentes - Az országban közel ötven csapat jelentkezett, az elődöntők után 8-at hívtak a végső megmérettetésre. Nyolc óra alatt egy olyan programot kellett készíteni, amelyben egy virtuális önvezető autó minél kevesebb érzékelő segítségével végigmegy egy pályán.

Králik Emese

– Benedek valószínűleg már laptoppal a kezében jött világra, mi felső tagozatos korunk óta foglalkozunk programozással – hallottuk a szentesi Pollák-középiskola diákjaitól, Lázár Csanádtól és Takács Bencétől. A 10. osztályos fiúk, illetve a végzős Kiss Benedek Team Toir nevű csapatként nemrég megnyerték a veszprémi egyetem Bakonyi Bitfaragó Bajnokságát. Ez egy igen jelentős verseny, nagyon komoly eredmény, mondta a szentesi iskola igazgatója, Kovács Attila.


Az országban közel ötven csapat jelentkezett, az elődöntők után 8-at hívtak a végső megmérettetésre. Nyolc óra alatt egy olyan programot kellett készíteni, amelyben egy virtuális önvezető autó minél kevesebb érzékelő segítségével végigmegy egy pályán.

Pluszpoénként mozgó cicás háttérképpel sokkolták a veszprémi versenytársakat, nevettek a szentesi fiúk.

Pluszpoénként mozgó cicás háttérképpel sokkolták a veszprémi versenytársakat, nevettek a szentesi fiúk.

– Meglepetés volt, egy héttel előtte tudtuk meg, hogy bejutottunk a döntőbe. Valamiért végig azt hittük, hogy veszíteni fogunk. A verseny végén mindenki körénk gyűlt, nem akarták elhinni, hogy az utolsó, legnehezebb útvonalon is gond nélkül halad a jármű – nevettek a fiúk. Benedek programozott, Csanád és Bence felelt a dizájnért. Egy ilyen esemény nemcsak az izgalom, hanem a kapcsolatépítés miatt is lényeges: már a két fiatalabb diáknak is ajánlottak egyetemista korára gyakorlati helyet. Ha pályaválasztásról van szó, mindhárman a számítástechnika mellett teszik le a voksukat, bár Bencét a politológia is nagyon érdekli. Fontos terve lenne ezzel kapcsolatban, jó lenne az oktatásban meghonosítani a vitakultúrát, mondta.

Jó célért hackelni


Kiss Benedek a műszaki egyetemre készül, nyáron egy ötfős, egyetemistákból, illetve már végzett programozókból álló csapat tagjaként Kínában járt egy nemzetközi hackerversenyen. Életszerű feladatokat kellett végrehajtani: elrejtett adatok megtalálása, biztonsági rések felkutatása volt a cél. Az „etikus hackelés" a világcégek körében szinte elvárás, a legkiválóbb programozók segítségével így tökéletesítik a saját rendszereiket.

Pluszpoénként mozgó cicás háttérképpel sokkolták a veszprémi versenytársakat, nevettek a szentesi fiúk.

Címkék#Szentes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!