Szentes és környéke

2019.02.22. 20:43

Szentesi szerzőpárosért izgulhatunk A Dal döntőjében - Oláh Gergőnek írt dalt Mária és Gábor

A szentesi származású Osztás Mária és férje, Mészáros Gábor közös munkájából született meg a Hozzád bújnék című dal, amelyet Oláh Gergő ad elő szombaton A Dal döntőjében.

Majzik Attila

A plágiumgyanú miatt kizárt Petruska András helyére került be A Dal döntőjébe Oláh Gergő Hozzád bújnék című száma, így elképzelhető, hogy ez a dal képviseli majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében Tel Avivban.


A Hozzád bújnék az árva, családjuktól elszakítottan élő gyerekek sorsára hívja fel a figyelmet. A dal három szentesi művész együttműködéséből született, a szövegét Osztás Mária írta, a zenéjét férje, Mészáros „Murphy" Gábor szerezte, valamint a hangszerelésben Vígh Arnold segédkezett.


A szerzőpáros a dal megszületése után rögtön arra gondolt, hogy Oláh Gergő az az előadó, aki méltóképpen, hitelesen tudná elénekelni szerzeményüket. Az énekes hónapokig gondolkodott, hogy elvállalja-e a dal előadását, mert úgy érezte, a szám olyan erős érzelmeket vált ki belőle, nem biztos, hogy azt sikeresen elő tudja adni.


– Azért is rá gondoltunk, mert ő az, aki hitelesen tudja közvetíteni az emberközpontúságot, családcentrikusságot. Gergő egy pozitív értelemben vett sztár, aki hihetetlen alázattal állt ehhez a dalhoz, szárnyalt a felénekelés közben a stúdióban. Nagyon jó volt együtt dolgozni vele, egy igazán csupa szív ember – mesélt lapunknak a közös munkáról Osztás Mária.

Azt, hogy a Petruska-dal kizárása után bekerültek a döntőbe, a sors kezének tartják.


– Már annak is örültünk, hogy a legjobb harminc közé kerültünk, a döntő pláne hihetetlen. Kicsit keserédes, ahogy azt Gergő is mondta, de úgy érezzük, ebben benne van a Jóisten. Ennek a dalnak van még feladata, reméljük, a zsűri és a közönség is így gondolja majd. Izgulunk a döntő miatt, de annyi üzenetet, annyi szeretetet kaptunk a dal kapcsán, hogy mi már mindenképpen nyertesnek érezzük magunkat – mondta el a dalszerző.


A finálé szombat este fél nyolctól látható a Duna Televízió műsorán. A döntős nyolc produkcióból a zsűri a pontszámai után választja ki a legjobb négyet, a négy legtöbb pontot szerzett dal közül pedig a nézők SMS-ben küldött szavazatai alapján választják ki a verseny győztesét, aki majd képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!