Tudósító

2015.11.05. 18:52

Nem rohadtan adták a kivit az elsős kislánynak

Olvasónk küldte be szerkesztőségünkbe csütörtökön azt a fotót, melyen egy rohadt kivi látható. Azt mondta, húga ezt kapta uzsonnára az egyik szegedi iskolában. Már akkor több olvasónk is úgy gondolta, talán gyakrabban kellene megnézni a kislány táskáját, az ugyanis elképzelhetetlen, hogy felismerhetetlenül megromlott gyümölcsöt adjanak ki a gyerekeknek. A Suli-Host viszont ki is vizsgálta az ügyet.

H.L.

– Informatikusunk a feltöltött kép alapján exif információval visszakereste, hogy mikor készült a fotó. Ebből kiderül, hogy a Délmagyarország honlapjára való kikerülés előtt alig két órával, vagyis csütörtök délután. Csakhogy a kiwit kedden adtuk a gyerekeknek – mondta el Pék József ügyvezető igazgató. A gyümölcs tehát két napig sínylődött zárt nejloncsomagolásban a kislány táskájában – ezért rohadt meg. Ilyen tárolás mellett a cég nem tud a minőségért felelősséget vállalni.


–  Minden egyes gyümölcsöt mosunk a főzőkonyhánkon, csak ezután kerülnek ki az intézményekbe ahol a tálaló személyzetünk is elvégzi mégegyszer a mosást, és egyesével adja ki a gyerekeknek. Amennyiben találunk benne a mosás vagy a tálalás során sérült gyümölcsöt azt nem adjuk ki – tette még hozzá Pék József.


Korábban:


A bátyja küldte el szerkesztőségünkbe annak a rohadt kivinek a fotóját, amelyet a húga kapott  uzsonnára az egyik szegedi iskolában.


A szinte felismerhetetlen gyümölcs mellett egy croissant-ot is hazavitt az uzsonnás zacskóban a kislány. Azzal nem volt semmi gond, frissnek tűnt, de érthetően nem volt hozzá gusztusa. Amikor hazaért, az első dolga volt, hogy megmutatja a pakkot a családban.



Az első osztályos kislány bátyja ezután küldte el a fotót a szerkesztőségünkbe.

Ezek is érdekelhetik