Az Állami Számvevőszék 378 önkormányzati társulás intézményét ellenőrizte

2021.12.09. 07:00

Bőven maradt még kockázat

Az önkormányzati társulások orvosi ügyeletet, bölcsődéket, óvodákat, szociális szolgáltatókat működtetnek, az intézményi munka minősége közvetlen hatással van az állampolgárok életére. Az Állami Számvevőszék 378 önkormányzati társulás intézményét ellenőrizte.

K.A.

Szeged, 20211208. Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Szociális Otthon. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

Az Állami Számvevőszék olyan oktatási és szociális intézmények belső kontrollrendszerének és „feddhetetlenségének” lényeges elemeit ellenőrizte a 2021. évre, amelyeket önkormányzati társulások irányítanak. Alacsony kockázattal a 378-ból 18 intézmény működött, ezek vezetői az ellenőrzött területek mindegyikén kialakították a jogszabály által előírt feltételeket. Közülük öten az előírásokon túl is további erőfeszítéseket tettek, és kontrollokat építettek be, ami hozzájárul a korrupcióval szembeni védettség megszilárdításához. Csongrád-Csanád megyei vizsgált intézményt nem találni ebben a kategóriában.

 

283 igazgató válaszolt

 

Ahhoz, hogy a kockázatok csökkenjenek, az intézmények döntő többségénél a vezető intézkedésére volt szükség a jogszabály által előírt kontrollok területén. Ezért a számvevőszék azonosította a lényeges területeket, és már az ellenőrzés alatt a kockázatok csökkentésére hívta fel a vezetők figyelmét. Az érintett intézmények közül 283 vezetője válaszolt érdemben a számvevőszék figyelemfelhívására.

A szegedi intézményben csökkent a kockázat. Fotó: Frank Yvette

Csökkenő kockázatok

 

Az intézkedések eredményeként összesen 127 intézménynél a kockázatok alacsony szintűek, illetve – a tervezett intézkedések végrehajtásával – a kockázatok alacsony szintre csökkennek. A számvevőszék figyelemfelhívására nem válaszoló vagy csak részben intézkedő vezetők intézményeinél azonban rendszerszintű kockázatok maradtak fenn.

 

A megyei helyzet

 

Csongrád-Csanád megyében három intézményt minősített a vizsgálatot megelőzően magas kockázatúnak a számvevőszék. A Pitvaros Térségi Óvodát, a Nagyér Térségi Szociális Intézményt és a csanyteleki Remény Szociális Alapszolgáltató Központot. Utóbbinál úgy értékelte a számvevőszék, hogy az intézkedést követően nőtt a kockázat.

 

A többi hét megyei intézmény közepes besorolásról indult, közülük két kistelekinél, egy csanádpalotainál és egy csongrádinál nőtt a kockázat. Ugyanakkor a Szegedi Kistérség Többcélú Társulásának két intézményénél és a tömörkényi Gondozási Központ Rózsafüzér Szociális Otthonban a vizsgalatok utáni intézkedéseknek köszönhetően csökkent a kockázat.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!