Igaz történetek alapján készült

Unokázásnak nevezzük a bűncselekmények azon formáját, amely során a csaló pénzszerzés céljából idős embereket ver át, azok hozzátartozóira – általában az unokáikra – hivatkozva. A lopás egy telefonbeszélgetéssel kezdődik, amelynek során a csaló rendszerint egy sürgős pánikhelyzetről számol be a gyanútlan bácsinak vagy néninek, aki jóhiszeműen minden pénzét odaadja az idegennek, csak hogy unokáját minél hamarabb kimenekíthesse a vélt szorult helyzetből. 

Az Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf legújabb filmje, Az unoka éppen egy ilyen szituáció elmesélésével kezdődik. Nagyon erős nyitás, a pánikba eső nagyapát játszó Jordán Tamás brillírozik ebben a néhány percben. Csak a legjobb thrillerek képesek arra, hogy a néző valósággal belevájja körmét a moziszék karfájába, és Az unoka is pont így rántja magával közönségét onnantól kezdve, hogy megszólal az az átkozott telefon. Perceken át folyik a manipulálás, miközben az egyre kétségbeesettebb bácsi azt sem tudja már, melyik befőttesüvegből vegye ki utolsó forintjait. Nem jut eszébe, hogy esetleg egy csalóval beszél. Nem jut eszébe, mert csak arra tud gondolni, hogy minél előbb előteremtse a kívánt összeget. Az idő is sürgeti, olyannyira, hogy a végén még az óráját is képes odaadni a csalóknak. A csalóknak, akik még aláíratnak vele egy úgynevezett „átvételi elismervényt”, aztán elszelelnek az éjszakában. A bácsi utánuk se néz, már hívja is az unokáját, megkérdezi tőle, hogy érzi magát, az unoka pedig értetlenkedik. Hiszen az unokával az égegyadta világon semmi gond sincs. 

Hosszú, de gyors iramú, vé­­gig feszült jelenetsort látunk, és ekkor csak remélni tudjuk, hogy a film végig képes lesz tartani ezt a színvonalat. Sajnos a remény nem igazolódik be, a kezdő jelenet után már csak fellángolásai lesznek a filmnek. Fokozatosan megismerjük a címszereplő élethelyzetét és az unokázás következményeit. A nagyapa kórházba kerül, az unoka pedig bosszút forral. Mindent elkövet annak érdekében, hogy kézre kerítse a csalókat, jóllehet még a rendőrség is tehetetlen velük szemben. Rudi magánakcióba kezd, és ennek a magánakciónak az is része, hogy megismerkedik más károsultakkal is, akiket ugyancsak telefonos csalók kopasztottak meg. Hősünk még a fegyverhasználat fortélyait is elsajátítja, dílerekkel tárgyal, személyes adatokat lop a munkahelyéről. 

A bűn útjára lép, hogy igazságot szolgáltasson. 

Lépésről lépésre jut egyre mélyebbre, egészen odáig, hogy végül megismerkedik a te­­lefonos csaló nagymamájával. Rudi előtt így két lehetőség áll: a bosszú szó szerint bosszú lesz, tehát a nagymamán keresztül visszalopja az ellopott összeget, vagy ehelyett inkább kézre keríti a bűnösöket, hogy aztán átadhassa őket a rendőrségnek. Bárhogy is dönt, vérszomjas nyugdíjasok hada áll mögötte, akik csak arra várnak, mikor torolhatják meg a csalókon az ellenük elkövetett bűnöket. 

Az unoka legjobb jelenetei azok, amelyekben a film alkotói a konkrét nyomozásra koncentrálnak. Amelyekben Rudi a csalókat követi. Vagy amikor megismerkedik a csaló nagymamájával, akit nem mellékesen Pogány Judit alakít, a tőle megszokott hitelességgel. A címszereplőt a viszonylag ismeretlen Blahó Gergő játssza, aki méltó partnere a „nagy öregeknek”. Az ő csoportjukat a már említett Jordánon és Pogányon kívül többek kö­­zött Hámori Gabriella, Tordai Teri, Mikó István és Papp János tovább erősíti. Ők mind az unokázás elszenvedőiként lépnek a színre, és Deák Kristóf rendező sajnos a film végéig nem engedi el a kezüket. Igen, sajnos. Az utolsó negyedóra esetlen színpadiassága nagymértékben rombolni kezdi azt, amit addig a film felépített. A profi rendezés átadja a helyét az idős emberek – és a legendás színészek – iránti tiszteletnek, és ebből lesz valamiféle olcsó erkölcsnemesítő zárlat. Kár érte, összességében azonban azt mondom: soha rosszabb ma­­gyar thrillert!