Vezető hírek

2022.02.21. 09:15

Klebelsbergi tanyai iskolát árulnak

Még Klebelsberg Kunó építtette azt az iskolaépületet, amelyet most eladásra kínálnak Domaszéken. A tanyán álló másik, időközben felújított ház is az iskola része volt egy időben, a kettőt együtt vagy külön is meg lehet vásárolni. A birtokhoz még egy harang is jár.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Különleges hirdetésre hívta fel olvasónk a figyelmünket: egy darab történelmet kínálnak megvételre a domaszéki tanyavilágban. A mintegy 10 ezer négyzetméteres telken egy 1930-as évek környékén épült iskola és az 1800-as évek közepén létesített kúria áll, utóbbi szintén az oktatási intézmény részeként működött egy időben. Kíváncsian látogattunk el az eladásra kínált klebelsbergi iskolába, ahol a tulajdonos mellett egy egykori diák is fogadott bennünket. Török István nyolc évig tanult ezen a helyen, ide járt át mindennap közeli tanyájukról. 

 

Török István egykori diák kalauzolt végig bennünket volt iskolájában.  Fotó: Karnok Csaba

– Ez volt a Balogh-iskola. Százan biztosan voltunk itt diákok – mutatott körbe a fiatalabb épületen, amelynek padlója és falai ma is ugyanazok, mint amelyeket István 1946 és 1964 között nap mint nap látott. Végigmutogatta, melyik szobában lakott a tanító, és melyik volt az a helyiség, ahol tanultak. 

 

 

– Bár az alsósok és a felsősök a két épületben külön voltak, így is meglehetősen zsúfolt volt. És ahogy nőttem, minden évben egyre hátrébb ültem. Volt itt egy nagy, öntöttvas kályha, amelybe mindig be kellett gyújtani még tanítás előtt. A felelősnek már reggel 7-kor itt kellett lennie – idézte fel az emlékeket a férfi. Mint mesélte, még a lánya is idejárt, végül 1979-ben szűnt meg ezen a helyen az oktatás. 

 

Fotó: Karnok Csaba

A tanya a téeszé lett, majd annak megszűnése után 1995-ben egy sokáig Németországban dolgozó, majd onnan hazaköltöző vállalkozó, Nagy Rudolf vásárolta meg. A klebelsbergi iskolaépületet meghagyta eredeti állapotában, a másikat viszont felújította, abban lakik jelenleg. Fontosnak tartotta, hogy a birtok bejáratánál álló harangot is pótolja, amelyet elloptak, mert az is része volt az iskola történetének. 

 

 

– Minden vasárnap itt tartották a misét, de ha valaki meghalt, akkor is jött Dezső bácsi, és harangozott – mesélte Török István. Nagy Rudolf pedig igyekezett megőrizni ezeket az értékeket. 

 

– Falusi turizmust álmodtam ide, pénzhiány miatt azonban végül nem tudtam megvalósítani a terveimet. Ezért válok meg a birtoktól – magyarázta. A két épületet külön vagy az egész tanyát egyben is meg lehet vásárolni, és már vannak is érdeklődők. 

 

Fotó: Karnok Csaba

 

– Van, aki teljesen újjáépítené és közösségi házként nyitná újra, volt, aki műtermet álmodott ide, mások viszont lakhatási célra nézegetik – mondta el lapunknak Ördög Zoltán ingatlanértékesítő. Hogy végül mi lesz az egykori tanyai iskolából, nem tudni, az azonban biztos, hogy a történelem egy letűnt emléke forog most az ingatlanpiacon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!