Vezető hírek

2022.02.03. 17:54

Máté Bence idén újból fotóz

A pusztaszeri természetfotós, Máté Bence négy év szünet után újra elkezd fényképezni, többek között a saját tanyáján kialakított élőhelyeken megfigyelve, megörökítve az állatvilágot. A „célkeresztben” továbbra is a madarak és az emlősök vannak.

Imre Péter

A természet, a madárvilág egy csodálatos pillanata. Fotó: Máté Bence

– A kritizáló kommentekből kiderült, hogy sokan már a címét is félreértették felhívásomnak, amelyben Facebook-oldalamon nem alkalmazottat, hanem önkéntes fotóasszisztenst keresek. Azért nem szerepel benne fizetés, mert pont az a lényege, hogy hozzám hasonló motiváltságú embert találjak, akinek ez inkább játék és kihívás, mintsem megélhetési forrás. Magam is többször önkénteskedtem már, ezek olyan tevékenységek, amelyek ellentételezéséért semmit sem vártam, mégis jobban érdekelnek, mint a pénzért elvégzett munkák – mondta a 36 éves Máté Bence, a világ legjobb természetfotósainak egyike. 

 

 

Már jelentkeztek 

 

 

Hétfő kora esti beszélgetésünkig 24-en jelentkeztek, küldtek neki e-mailt, és Bence azt mondta, legalább 15 komolynak tűnik, velük szeretne találkozni, beszélgetni, jobban megismerkedni. Hirdetése még két hétig érvényes lesz. 

 

 

– Általános emberi értékeket fogalmaztam meg, például, hogy motivált, hatékony, találékony, csapatjátékos legyen az illető, és imádja a természetet. Többek között a szabadtéri kiállítások, a Fajbook és a Hortobágyi Madárszínház tervezése miatti 4 év szünet után ismét a fotózásra koncentrálok, új irányvonalakat és kihívásokat keresek. Hat komoly témát kezdtem el előkészíteni idénre – sorolta Bence. 

 

Archív fotó: Karnok Csaba

Forrás: Karnok Csaba

Élőhelyek és fészkek 

 

 

Magasra tette a lécet, és azon a szinten akarja folytatni a tőle megszokott akciófotózással, mozgalmas, élettel teli fotókkal. 

 

 

– Fontos, hogy a fénykép szép legyen, a munkára etológiai szempontból is fel kell készülnöm, mert egy kép nem egyszerű pillanatfelvétel, történetet szeretném, hogy meséljen különleges vizuális élménnyel – jelentette ki. A már említett hat témára – mind magyarországi, mert úgy tartja, itthon is sok felfedezendő vár rá, gazdag a honi állatvilág – először azt mondta: nem publikus, az egyiket mégis kifejtette olvasóinknak. 

 

 

– A füstifecskék pár centire repülnek el a tó felett, csőrükkel belehasítanak a vízbe, és a levegőbe kerülő cseppekkel oltják szomjukat. A tanyámon erre alkalmas apró kerti tavat alakítottunk ki, ami nemcsak a fecskéknek ideális, rovarok és békák is otthonra lelnek ott. Fotózáshoz is tökéletes a terep. Tízhektárnyi gyepesítés miatt növekedett a rovarállomány, ami jó táplálék a fecskéknek, amelyeknek műfészkekkel is segítjük a megtelepedését. Az itteni populáció a 2018-as négy párról 2021-re tizennégyre gyarapodott. A békák vadásznak a repülő rovarokra, de néha összekeverik azokat a kisebb madarakkal, és tanúja voltam, amint az egyik „ráugrott” a fecskére. Lefényképeztem, de nem sikerült tökéletesen. Ezt a pillanatot szeretném elkapni, technikailag is hibátlanul – vázolta egyik projektjét a természetfotós. 

 

 

Ajándék 

 

 

– Számomra az ilyen és hasonló pillanatok ajándékok a természettől, és a puszta látványáért is hálás vagyok. Visszatérve a projektre, a körülmények megteremtésében segítenek majd az önkéntesek. A fényképezőgép használata számomra a kisebb része a fotózásnak. Fajok megtelepítése vagy akár komplett ökoszisztémák kialakulásának segítése, terepi megfigyelések és technikai innovációk kitalálása akár évekkel megelőzhetik az elképzelt fotó készülését – árulta el Máté Bence. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!