Filmkritika - Batman (2022)

A rajongókhoz nem sorolom magam, de annyi bizonyos, hogy Matt Reeves (Cloverfield, A majmok bolygója) filmje még engem is hezitálásra késztet. Egy nappal a megtekintése után nehezen tudom eldönteni, hányadán is állok az alkotással. Kettős érzések kavarognak bennem. Egyrészt világosan látszik, hogy Reeves és alkotógárdája nem csak egy újabb bőrt akart lehúzni a sokszor látott Batmanről, azaz nem csak az egyik akart lenni a sok közül. A rendező el akarta készíteni A BATMANT – így, nagybetűkkel. 

Egy definitív Batman-filmet igyekezett a vászonra álmodni, ezt mutatja a sallangmentes cím (eredetiben The Batman, magyar forgalmazásban Batman), valamint a már emlegetett maratoni filmhossz. Sőt, maga a stílus is ezt igazolja. Talán nincs is a filmben világos jelenet, minden sötét, eső áztatta, koszos, szinte érezni Gotham városának bűzét. Ez a város a bűn melegágya, és ebben a bűnben egyaránt osztozik szegény és gazdag. A szegény pénzért öl, a gazdag pedig még több pénzért teszi ugyanezt. Reeves filmje a korrupciót emeli főtémává, illetve az ellene zajló sziszifuszi küzdelmet. Batman egy olyan rejtélyes alak ellen veszi fel a harcot, aki módszeresen teszi el láb alól a korrupt politikusokat, és akinek eközben még arra is van ideje, hogy különféle rejtjelekkel, megfejtésre váró kódokkal provokálja a címszereplőt. Minden egyes gyilkosság után előbukkan egy levél, amit egyenesen Batmannek címzett a tettes. Talán Batman családja is érintett az ügyben? Vagy a gyilkos csak szórakozik? A korrupció kérdése mellett Batman árvasága is fontos szerepet kap a filmben, és szép lassan kiderül, hogy a gyilkos indítékai összetettebbek annál, mint elsőre látszottak. Szép lassan, ismétlem meg, a film ugyanis nagyon komótosan vezet fel mindent, és ami igazán meglepő, hogy a csendes, már-már lírai jelenetekből legalább annyi van, mint az intenzív akciójelenetekből. Emiatt a Batman nem igazán ajánlható a keményvonalas akciórajongóknak, ám ez csak a kisebb gond. A nagyobb gond az, hogy bár Robert Pattinson (Alkonyat) remekül helytáll a Denevérember szerepében, maga a karakter nem kerül közel a nézőhöz. Lehet persze, hogy épp ez volt az alkotók szándéka, hiszen Batman sosem volt egy nyitott könyv, őt mindig egyfajta balladai homály borította. Csakhogy emiatt a rideg, szenvtelen stílus miatt az érzelmesnek szánt jelenetek sem telnek meg kellő súllyal. Pedig van érzelmes jelenet bőven, sőt ebből a szempontból a Batman kifejezetten tradicionális hollywoodi mozi. Ebből adódóan sajnos nem mindig tudja kikerülni a kliséket. Ambí­ció ide vagy oda, közel sem lett akkora filmes forradalom a mű, mint a pár évvel ezelőtti Joker. 

A mai korra történő reflektálás ugyanakkor tetszetős. Kimondottan izgalmas, ahogy a gyilkos a közösségi oldalakra feltöltött videókban üzen a hatóságoknak, és ugyanott toborozza magánhadseregét is. Okos, hiteles társadalomkritika ez, jól illusztrálja, mennyire megvezethető a tömeg, különösen azok az emberek, akik úgy érzik, átvágta őket a rendszer. Márpedig a sebhelyekkel teli Gotham városában elég sokan éreznek így. Izgalmas az is, ahogyan a film végén Batman válaszút elé kerül: haza vagy család? Szolgálat vagy megfutamodás? 

Természetesen egy Batman-­moziban még a mellékszerepekben is sztárok hemzsegnek, őket se felejtsük el. Colin Farrell jelentősebb szerepet is érdemelhetett volna Pingvinként, Zoe Kravitz tökéletes Macskanő, Paul Dano bravúrosan hozza a főgonosz szerepét, ahogyan Andy Serkis is Alfredét. 

Summa summarum, a Batman nem lett az eddigi legjobb Batman-mozi, legalábbis most ezt gondolom. Aztán persze benne van a pakliban, hogy egy esetleges újranézés után másképp látom majd. Ezért kap most tőlem egy megajánlott érdemjegyet. 

Érzelmek a bűn városában. (Robert Pattinson és Zoe Kravitz)