Világjáró kerékpáros lesz az első vendég

2022.04.07. 18:54

Visszatekintő beszélgetéseket szervez a múzeum Szentesen

Az „Új remény” című sporttörténeti kiállításához kapcsolódóan szervez beszélgetéseket a Koszta József Múzeum. Olyan ismert arcokkal szeretnének nyilvánosan beszélgetni, akik részt vettek a decemberben leégett városi sportcsarnok arculatának kialakításában, formálásában.

M.A.

Bocskay István, Cseuz László kerékpáros, Irsai Farkas László, a Koszta József Múzeum igazgatója Szentesen, a múzeum sajtótájékoztatóján. Fotó: Kárpáti Lajos

Január végén nyitotta meg a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok történetét bemutató időszaki kiállítását „Új remény” címmel a Koszta József Múzeum. Az intézmény ezzel a sporttörténeti kiállítással szeretett volna a tavaly év végén leégett sportcsarnok újjáépítése, illetve a megsemmisült eszközök pótlásának ügye mellé állni.

 

A közgyűjtemény most visszatekintő beszélgetéseket szervez a sporttörténeti kiállításához kapcsolódóan, erről számolt be Irsai Farkas László múzeumigazgató. A kulturális intézmény vezetője elmondta, elsősorban a sportcsarnok szellemiségét kívánják megőrizni a jövőnek. A beszélgetések során olyan ismert személyekkel ülnek majd egy asztalhoz, akik részt vettek a sportintézmény arculatának kialakításában, formálásában és meghatározó szerepet töltöttek be a városi sportcsarnok életében. A beszélgetések során számos kulisszatitok és érdekes, korábban nem hallott történet is elhangzik majd.

 

A találkozók házigazdája, egyben a vendégek partnere Bocskay István lesz majd. 
Fontosnak tartom, hogy meg tudjuk mutatni a sportbarátoknak, érdeklődőknek az együtt átélt élményeken keresztül a sportcsarnok életét, hangulatát, légkörét, hogy az meg is maradjon a következő nemzedékek számára – fogalmazott Bocskay István.

 

A tervezett beszélgetések első vendége a világjáró kerékpáros, Cseuz László lesz, aki elsőként igazgatta a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokot. A beszélgetést április 14-én 17 órakor rendezik meg.

 

Emellett a múzeum továbbra is gyűjti azokat a tárgyi emlékeket, amelyek kötődnek a leégett sportcsarnok történetéhez, ezek akár egy sporttörténeti múzeum alapját is képezhetnék, vetette fel Irsai Farkas László. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!