A „csókos” Kovács tégla esete a pillangó szárnyaival

2022.05.08. 07:00

Évszázados címeres és monogramos építőanyagok történetei

A vásárhelyi téglagyártás hőskorát idézik a városszerte még ma is fellelhető címeres, monogramos téglák. Juhász István nemcsak gyűjti, keletkezés történeteiket is kutatja.

T. Sz.

Juhász István a régi városrészt járva fedezte föl a címeres téglákat. Fotó: Tábori Szilvia

Juhász István a régi városrészt járva fedezte föl a címeres téglákat. Fotó: Tábori Szilvia

Alig 14 éve, hogy az akkor vásárolt parasztház körül futó téglából kirakott járda darabjain meglátta a számtalan különböző monogramokat. Onnantól a szeme szinte kívánta a további látványt, a várost járva azonnal fölfedezte, hogy régi városrészek gyalogútjai további címeres darabokat rejtenek. Nemegyszer bekopogtatott házakhoz, cseredarabokat fölajánlva, hogy fokozódó gyűjtőszenvedélyét kielégíthesse. 
 

A gyakran nekiszegezett, „mi­ért a tégla” kérdésre a hódmezővásárhelyi Juhász István téglagyűjtő, a „Monarchia” Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének tagja mindannyiszor ugyanazt válaszol­­ja. Lenyűgözi a gondolat, vajon hány emberi kéz ragadta meg ugyanazt a darabot, mi­­re beépítették a helyére? Vajon hányszor született újjá ugyanaz a tégla élete során, különböző épületekben, gyakran falban, láthatatlanul rejtőzködve? Az évek alatt összegyűjtött legszebb darabokat az udvarában található góréban kialakított polcokon állította ki. A többi egyelőre egy fészerben pihen. Az egykori vásárhelyi téglagyárak történetéről tartott elő­adást a közelmúltban a vásárhelyi könyvtárban. 
 

Uradalmi téglaégetők 
 

A téglavetés az 1700-as években még földesúri vagy egyházi privilégium, ezen jogát a gróf Károlyi család kezdetektől érvényesítette Vásárhelyen. Az uradalmon kívül eleinte inkább a városi közösség és az egyház igényelte az agyagból vetett építőanyagot. Később előfordult, hogy az uraság kölcsönadta a városnak téglaégető telepét, máskor cseréppel, téglával segélyezte őket. A kereslet a 18. század második felétől fellendült, miután az addigi deszkából, fából tákolt kémények építését megtiltotta a vármegye. 
 

Az első uradalmi téglaégető a Kistó-ér közelében, a Kutasi út és Serház között létesült, valószínűleg éppen a Serház téri építkezések miatt. Gróf Károly Sándor 1726-ban építette ugyanis az első serfőző házat a környéken. Dédunokája, József halála után az épület helyére özvegy gróf Károlyi Józsefné 1804 és 1809 között impozáns méretű új, 180 méter hosszú és 15 méter széles Serházat emeltetett. A közeli uradalmi téglaégető akkoriban mintegy 80 ezer téglát készített. 
 

A címeres darabok őse 
 

A legrégebbi építőanyag története egyidős a civilizációval: a mai tégla ősét, az agyagtéglát már Kr. e. 10 ezer évvel használták. Az úgynevezett sajtolt téglát az ókori Mezopotámiában a Nílus iszapjából készítették, a hagyományos égetett változat úgy Kr. e. 3-4 ezer évvel jelent meg. 
 

Nyugatra a rómaiak hadjáratai idején terjed el a téglakészítés művészete. A legkorábbi magyar téglaépítő kemence a 13. századból ismert, a 14. századtól a céhes ipar kereteiben gyártották az építőanyagot. Hódmezővásárhelyen nagy mennyiségű és jó minőségű alapanyag állt rendelkezésre. A tégla iránti nagyobb érdeklődés a 18.század második felétől jelenkezett, mivel az addig deszkából, fából tákolt kémények építését betiltotta a vármegye. 
 

Messze híres A vásárhelyi 
 

A lakosság az 1700-as években jellemzően a tégla magas árára panaszkodott, miközben az uradalom szerint alig térültek meg költségeik. A 18. században saját épületeikhez is kevés téglát használt, inkább vályogfalakat raktak a tégla alapra. Az 1790-es és az 1810-es években átalakított az uradalmi épületeket a tiszti följegyzések újként emlegetik, ami megnehezíti a keletkezéstörténetek kutatását. A kimutatások szerint később a megtérülés nagyot fordult: az 1820-as években a téglavetésekre fordított költség havonta nem érte el a 200 forintot. míg a bevétel megközelítette az ezret. 
 

A 1870-es, 1880-as években a két téglavető helyre tőkés téglagyár települt: a Kutasi út mentén a Kovács testvérek, a Csomorkányi út mellett pedig a Francziszti és Halmi. Az 1890-es évektől a városban erőteljes köz- és magánépítkezések folytak, jól prosperált tehát a helyi építőipar és építőanyag-gyártás, közte a téglakészítés is. Te­kintettel a kiváló minőségre, más városokban, sőt külföldön is szívesen vásárolták a hódmezővásárhelyi téglát és cserepet. A századfordulón főleg Erdélyben, de a Balkán több városában is építkeztek a vásárhelyi tég- lákból. 
 

„Vasasból” épült kocsiutak 
 

Öt téglagyár működött 1890 és 1935 között a városban: a Városi Téglagyár, a Református Egyház Téglagyára, a Kovács testvérek Téglagyára, a Társasági Tégla­gyár, a Szűcs és Francziszti, ké­­sőbbi nevén Francziszti és Halmi Téglagyár. A századfordulón Csongrád megye tíz legnagyobb üzeméből négy Hódmezővásárhely határában működött. Közülük a legismertebb a Kovács testvéreké volt. A náluk gyártott téglából készült 1880-ban a Hódtó partján, a ma már műemlék jellegű árvízvédelmi körfal az 1890-es években a városháza, a gimnázium és számos más középület. Az ő „vasas” tégláival kezdték el a városban a gyalogjárók és a kocsiutak burkolását. A Kovács Testvérek Téglagyári telepe ma bontási terület. A hozzá tartozó agyagbányák, kubikgödrök he­lyén létesült a Téglagyári Tanösvény. A tavak körül kialakult ligetes erdő, cserje és gyepfoltok menedékei a környék élővilágának. 
 

„Csókos szájú” tégla 
 

Vásárhelyen a régi városrészekben sétálva még mindig találkozhatunk az 1800-as, 1900-as évek fordulóján készült téglajárdával. A laikusnak is feltűnik, hogy a legtöbbször fellelhető monogram ezeken a téglákon az érdekes, pillangószárnyra emlékeztető keretbe foglalt „K” betű. A város öreg épületeinek bontásakor előkerülő falazóanyagon is ez a jelölés a leggyakoribb – fogalmazta meg Juhász István. Ez is azt mutatja, hogy mennyire elterjedtek a Ko­vács Testvérek Téglagyárának ter­­mékei.

A Kovács Testvérek Téglagyárának vetőládája. Fotó: Juhász István

A Kovács Testvérek Téglagyárának vetőládája. Fotó: Juhász István

Néhány éve egy helyi idős bácsitól hallottam azt az elnevezést, hogy „csókos” vagy „csókos szájú” Kovács tégla. A korai téglaégető időszakból származik a domború „JK” feliratú és mélyített kicsi „csókos száj” keretben doború, pici „K” monogram. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában