Embert próbáló munka a kubikosság

Mártély és Mindszent között 4 év­­vel ezelőtt állítottak a települések emléket a mindkettejük múltjában jelentős szerepet betöltő foglalkozásnak, a kubikosságnak. 

Emlékmű a tiszai gát szomszédságában 

Mártélyról Mindszent felé haladva, félúton a kerékpárút mellett balról látható a 2018 nyarán felavatott, B. Kovács Emőke mártélyi szobrászművész alkotta Kubikos emlékmű, amit a két település egy közös pályázat jóvoltából valósíttatott meg. A szobor környezetét pihenőparkká alakították, hogy az arra járó kerékpárosok, autósok kicsit megpihenjenek, a szobor mellett pedig fejet hajtsanak az embert próbáló fizikai munka hétköznapi hőseinek emléke előtt. 

A kubikosszakma mindkét te­­lepülés múltjában fontos szerepet töltött be. Erről a mártélyi és a mindszenti önkormányzat, a már említett pályázat révén egy tájékoztató füzetet is kiadott, ami bepillantást enged a kubikos életbe. 

Félúton a mezőgazdasági és ipari munka között 

A kubik szó egy személyre kivetett gát mennyiségének meghatározását jelentette. 1 kubik 6,86 köbméter mennyiség. A kubikosok napi 10 órát dolgoztak, 6-8 köbméter földet mozgattak meg, főleg kézi erővel. A mindszenti, mártélyi kubikosság kialakulása a Tisza szabályozása idején alakult ki, az 1850-es évektől dolgoztak földmunkán, például az árvízvédelmi gátak építésén. A kubikos munka szoros kapcsolatban állt a földműveléssel. A munkaeszközeik sem nagyon különböztek. Eleinte a mezőgazdasági munkák után vállaltak földmunkát, hogy kiegészítsék a szezonális jövedelmüket. A kubikosok a paraszti világból kiválva alakították ki a maguk munkamódszerét és a sajátos életformájukat. Valahol a mezőgazdasági és az ipari munkásság között foglaltak helyet. A kubikosság sajátos életformát követelt, hiszen vándormunkásként éltek. 

Mindszenti vagy zöldág talicska 

A „Szállásunk volt az ég alja, takarónk az ég csillaga…” – Mindszent és Mártély kubikos öröksége című kiadványból kiderül, milyen is volt a fő munkaeszközük, a jó talicska, ami nélkül aligha tudták volna megmozgatni a napi 6-8 köbméter földet. A kiadványt javarészt Kasznár Tóth Emma: Honismereti Szakkör II. kötet (1964) és Kasznár Tóth Emma és a Mindszenti Művelődési Ház Honismereti Szakköre: A mindszenti kubikosok élete című 1974-es pályázati anyaga alapján állították össze. 

A kubikosok úgy tartották, a jó munkaeszköz a fele munkát jelenti. A másik fele pedig erő és szívósság. „Kenyérkereső eszközüket, a ta­­licskát Mindszenten Ambrus Lajos bognár, Gémes Gyula, Gémes Fábián és Tóth János készítette Banka Antal, Páncél János, Gémes László és Napper Lajos kovácsmesterek segítségével” – derül ki a kubikosoknak emléket állító füzetből. 

Ambrus Lajos nevéhez kötődik a „mindszenti”, más néven „zöld­ág” talicska. Ez két oldalból és két végdeszkából állt. A talicska hátsó vége magasabb volt, mint az első, a kiöntő vége, hogy a lehetőségekhez képest megkönnyítse a munkát. Az ol­dalak szarvban végződtek. A talicska elején kerék, a végén két láb volt található. A felvasalt talicskán a szerszámnak is megvolt a kialakított helye. 

A legismertebb mártélyi kubikosok Szabó Lajos, Kóti Pál, Hor­­váth János, Horváth Lajos, Szabó János, Simon Lajos, Horváth Mi­­hály, Lantos Sándor, Ferenczi József, Ferenczi István, Tóth István, Ferenczi Pál, Szabó Ferenc, Szabó Mihály, Szabó Lajos, Sziliczai Sándor, Lovászi Sándor, Gera Ernő, Szabó János, Kis Sándor, Gyovai János, Horváth Ferenc, Csontos Imre, Bánfi János, Zsótér Dezső voltak. 

Kunyhótársaságokat alapítottak 

A kubikosok bandában dolgoztak, a már említett talicska mellett ásó, kapa, lapát és csákány volt a munkaeszközük. Egyik munkaállomásukról a másikra gyalog mentek, a talicskában volt szinte a teljes életük, a szerszámok, illetve zsákban a ruhájuk, az élelmük és a főzőeszközeik. 

„Az ételt legtöbbször maguk készítették a munkahelyi szálláson bográcsban. A lebbencs, tésztaleves, paprikás krumpli, zsírban sült krumpli, száraz krumpligaluska volt a leggyakoribb” – olvasható a tájékoztató füzetben, ugyanitt kiderült, a kubikosok személyes holmija kordbársony ruhából, kalapból, bakancsból, kapcából, pokrócból, subából, alsógatyákból állt. Háziszappant, pipát, dohányzacskót, dohányt, pipaszurkálót, bukszát, noteszt és tintaceruzát is tartottak maguknál. 

Takarékosságból kunyhótársaságokat alakítottak, akik az ak­­tuá­lis munkahelyen közösen béreltek alvóhelyet, és közösen főztek. Igyekeztek kiiktatni a to­borzást végző emberkereskedőket, munkanézőket küldtek előre, hogy megbizonyosodjanak a munkafeltételek igaz voltáról. 

A kubikosok napi 10 órát dolgoztak. Ezért az embert próbáló fizikai munkáért 1934-ben például 1,5-2 pengő körüli fizetséget kaptak. Viszonyításképpen akkoriban 1 kiló kenyér 38 fillérbe, 1 kiló zsír 1,62 pengőbe, 1 kiló szalonna 2,11 pengőbe került. 

Csacsara bácsiék furfangja 

A Kubikos emlékművet körülve­­vő pihenőparkban májusban egy információs táblát is avattak, ugyancsak a két település összefogásával, amelyen néhány történetet olvashatnak az arra járók, hogy bepillantsanak többek között a tábla mögött magasodó tiszai gát készítőinek életébe. 

Ott olvasható az alábbi történet is: „Az egyik legnagyobb mindszenti tréfamester az öreg Csacsara (Molnár Ferenc) volt, akit mi gyerekek csak a befűzetlen bakancsáról ismertünk. Mesélték kubikos társai, hogy a brigád a munkaterületükhöz közeli tanyán bérelt egy szobát. Itt főzték meg szerény vacsorájukat és pihenték ki az aznapi munka fáradalmait. A tanyagazda, akivel állandó vitájuk volt a bérleti díj, apró súrlódások, kis lopások végett, még az utolsó éjszaka is belekötött az öreg Csacsarába. Másnap reggel nézett csak nagyot, a mindszenti kubikosok a hálónak használt szobájából egy méter mélyen kihordták a földet az udvarra. Ők akkor már messze jártak.”