Így épültek fel szegedi lakótelepek

Szeged északi várostérségét ma elsősorban a lakótelepekről ismerjük. A városrész mai képének létrejöttét mutatta meg közelebbről Firbás Zoltán térképész-urbanista előadása, akit lapunkból már ismerhetnek olvasóink: most a Szeged-északi telepszerű lakónegyedek kiépítéséről árult el kevéssé ismert részleteket. Több cikkünk megírásához nyújtott már értékes segítséget, így például a Vértó mai képének kialakulásáról is ő mesélt a Délmagyarországnak. Decemberben jelent meg írásunk, amiből közelebbről is megismerhették a Firbás családot: Firbás Zoltán édesapja és nagyapja is oktatói voltak a Vedres iskolának, illetve elődjének.

Mély fekvésű terep

A rendezvényt, amin előadása elhangzott, a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület és a Szegedi Sz.C. Vedres István Technikum szervezte, az iskola diákjai és szakemberek egyaránt részt vettek rajta. Alkalmi kiállítás is nyílt a Vedres dísztermében tablókkal, amelyeken térképeket, terveket, fotókat láthattunk a terület beépítésének különböző stádiumaiból, és albumos prezentációkat is forgathattak az előadás hallgatói több évtizedet átfogó sajtószemlékkel, fotókkal, térképekkel, tervlapokkal, műszaki rajzokkal, az egyes háztípusok bemutatásával. A térképész és városmérnök a kezdeti állapotok bemutatásával indított. Mint megtudtuk, a két világháború között, a harmincas években készült el az első olyan műszaki jellegű várostérkép, amit már annak igényével állítottak össze, hogy az akkori városvezetés be kívánta építeni a nagykörút és a körtöltés által határolt térséget, megoldandó a lakásínséget. Ekkor szembesültek vele, hogy a lechneri rekonstrukció során keletkeztek a külvárosi részeken olyan mély fekvésű zárványterületek, amiket nem érintett a feltöltés. Miután a körutakat, sugárutakat feltöltötték, kazettaszerűen megmaradtak a feltöltetlen, mély fekvésű területek. Szeged északi várostérség feltöltési térképét is megtekinthettük, ezt a részt építették be később intenzíven.

Föld alatti város

Közművesítés nélküli, mély fekvésű térséget szemeltek ki tehát lakásépítés céljára elődeink. Firbás Zoltán rámutatott, milyen hatalmas közművesítési munkákat kellett elvégezni. - Erről kevesen beszélnek, mindenki a föld feletti városban gondolkodik - emelte ki a városmérnök: óriási csatornázási és alapközmű építési munkálatok zaklottak, amikor létrehozták ennek a városrésznek a műszaki alapjait, különösen az 1960-70-es években. - Tarján nagyon komoly műszaki létesítményekkel van tele - mutatott rá a térképész-városmérnök, kiemelve az 1970-ben épült víztornyot, és az Olajbányász téri gyalogos aluljárót, ami édesapja műszaki tervei alapján készült 1969-ben. Akkor még nem volt a mai helyén a villamos végállomás.

A téma szakértője azt is tisztázta, mit kell értenünk lakótelep alatt: tömeges, egy ütemű beruházásban, egy építési terv szerint, nagyjából egy időben készült, legalább 2000 lakást tartalmazó építészeti együttest. Mellékes, panelból, téglablokkból vagy más eljárással készültek el ezek az épületek. A városrendezési tervek korszakonkénti változásait tablók mutatták be: mint kiderült, e várostérségben Tarján beépítési terve volt az első a sorban 1965-ben, a Szegedi Tervező Vállalat akkori kollégái készítették el. Az elsődleges cél az olajbányász családok elhelyezése volt, két évvel a munka indulása után már el is foglalhatták az első lakásokat.

Panelek vasúton

Egy érdekességet is megtudtunk épületeink eredetéről: 1970 előtt - ekkor adták át a szegedi házgyárat - Dunaújvárosból, később Szolnokról hozták vasúton a panel elemeket. Az első panelszerkezetű házak Tarjánvárosban épültek fel: dunaújvárosi elemekből húzták fel a Zápor-tó körüli tízemeleteseket és a Budapesti körúti ötszinteseket, szolnoki panelelemekből épültek a Retek utcai tízszintesek. Azon is sokat lehetne nosztalgiázni, miket bontottak el - jegyezte meg az előadó, hozzátéve, inkább emlékeknek, mint eltüntetett kiemelkedő városépítészeti értéknek lehet tekinteni azokat az épületeket, amik áldozatul estek a tömeges lakásépítésnek.

Érdekes adalékokat tudtunk meg Felsőváros lakótelepes részeiről is. Firbás Zoltán kiemelte: ez a legösszetettebb az összes városrész közül, mert egy halászok, iparosok lakta történelmi városrészről van szó. A beavatkozások során óvatosan kellett eljárni, megtartani például zömében a hagyományos utcaszerkezeti beépítést. Felsővároson már teljes mértékben a szegedi házgyár termékeiből tervezhettek.

Szovjet minta

A városmérnök elmondta: egy típusterv katalógusból tudtak dolgozni a tervezők, 10-12 alapvető háztípussal. Ezeket a házgyár szovjet minta után fejlesztette ki, de mint a szakértő elárulta, szerencsére semmit nem vettek át az eredeti minták negatívumaiból. Városképi szempontból a munka legigényesebb része a hídfő környéke és a Tisza-part volt.  A tervezők sokat foglalkoztak azzal, hogyan oldják meg, hogy házgyári épülettípusokkal, de mégis a hagyományos városrészekkel illeszkedő épületeket hozzanak létre? A tervek végül felemás formában valósultak meg. A hídfő egy része panelépületekkel épült be, más része a későbbi társasházi korszak építményeivel. A hídfő és a rókusi 2. ütem beépítése zajlott időben a legkésőbb, megjelentek már az egyedi, igényesen fejlesztett, magastetős háztípusok is.

Firbás Zoltán az Északi városnál kapcsolódott be a tervezési folyamatba, akkor műszaki szerkesztő-rajzolóként. Akkor újszerűnek számított a keretes beépítés, a gyalogúttengelyre felfűzött városrészek - említette: külföldön ennek tovább fejlesztett változata volt, hogy az épületek első szintje maasságában vezettek végig gyalogos összekötő sávokat.

Móraváros maradt

Kiderült, Móravárosba, a nyugati városrészbe is terveztek lakótepelet, ami több más ok mellett a talajvíz szintje miatt végül nem valósult meg. Móraváros teljesen más képet mutatna ma, az épületek nagy részét le kellett volna bontani. Vázlatos áttekintést kaphattunk Makkosháza, Gedó, Újrókus mai képének kialakulásáról is. Firbás Zoltán megemlítette: a falanszterszerű Makkosházi körút mellett vannak Makkosházának élhetőbb területei is, a körtöltéshez köteli négyszintes házak a lakótelepek között ma is az egyik legbarátságosabbnak tekinthetők. Franciahegy, Rókus területén szőlőskertekkel, mély fekvésű részekkel, agyaggödrökkel, kertes területekkel tarkított terepen kellett kialakítani az újrókusi lakótelepet, ott is a házgyár termékeiből dolgoztak már. A városmérnök az 1985-ben átadott rókusi víztoronyra külön felhívta a figyelmet: mint elmondta, sem előtte, sem utána nem épült ilyen különleges, függesztett szerkezetű, ekkora kapacitású, vasbeton építésű műtárgy.

A háztípusok kapcsán is rámutatott néhány érdekességre. Az újrókusi ötszinteseknél jelentek meg a házgyár azon épülettípusai, amikre már lehetett tetőt építeni, és a függesztett erkélyes továbbfejlesztések. Az újrókusi magasházak között tűntek fel a kockatízesek továbbfejlesztett, loggiás változatai, ezekből csak ott és a Felső-Tisza-parton épült néhány. Izgalmas a vértói záportározó és domb története is, amiről korábban részletes cikkben számoltunk be. Ott a régi tó maradékából termelték ki és dolgozták fel egy év alatt dombbá a földet, Firbás Zoltán és Apró Juhász János ötlete alapján.