Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Tourneo Custom: új nagyvas a Fordtól

Már idén ősszel megérkezik a hazai márkakereskedésekbe a Ford 2014-ig teljesen megújuló haszongépjármű-kínálatának legújabb modellje, a Tourneo Custom, amelynek tanulmányautó változatát a Genfi Autószalonon leplezték le, sorozatgyártásra érett változata pedig a Birminghami Haszonjármű Kiállításon mutatkozik majd be áprilisban.

A nyolc és kilenc üléssel, rövid, illetve hosszú tengelytávolsággal is megrendelhető gép személyautós dinamizmusával, vezetőközpontú cockpit-kialakításával és újonnan formatervezett utasterével a személyes használatú haszonjárművek, az életstílus-modellek és az exkluzív személyszállító járművek vásárlóit célozza meg.

Az új Tourneo Custom még idén megjelenik az európai és egyéb globális piacokon, így várhatóan ősszel megérkezik a magyarországi márkakereskedésekbe is. A jármű koncepcióját rengetegen megcsodálták a Genfi Autószalonon. Az új modell az első abból a sorozatból, amelyekkel a Ford 2014-ig teljesen megújítja haszonjármű-kínálatát. A sorozatgyártású változat áprilisban mutatkozik be a Birminghami Haszonjármű Kiállításon.


– A látványos, új Tourneo Custom igazi forradalmat robbant ki a Ford haszonjármű-kínálatában – fogalmaz Stephen Odell, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. “Ez a személyszállító praktikusnak ígérkezik a mindennapi használatra, ugyanakkor vezetése is élmény."

Újszerű megjelenésével, személyautós utasterével és menetdinamikájával, intelligens technológiáival és alacsony fogyasztásával az autó új dimenziókat nyit a személyszállító járművek kategóriájában. Modern, áramvonalas külsejével a Tourneo Custom ugyanazzal a dinamikus karakterrel bír, ami a kinetikus dizájn elvei alapján megformált személyautókat is jellemzi: a jármű sportos kiállású, vállvonala látványosan emelkedik, trapéz alakú hűtőrácsa és erőteljes lökhárítói pedig vonzzák a tekintetet.


A nyolc illetve kilenc üléssel is elérhető autó rövid tengelytávval (a jármű hossza 4,97 méter) és hosszúval (5,34 méter) is megrendelhető; mindegyik modellváltozat hatalmas teret kínál az utasok és csomagjaik számára.
A hosszú tengelytávú kivitel harmadik üléssora mögött méretes csomagtér található. Az autó magassága kevesebb, mint két méter, így az autó gond nélkül megfelel a legtöbb parkolóházban használatos magasságkorlátozásoknak.

A Tourneo Custom újonnan tervezett, utastere olyan, mint egy személyautó kabinja. A műszerfal szinte körülöleli a vezetőt, és olyan technológiákat hordoz, amelyek egyértelműen a Ford személyautó-kínálatát idézik. A tág határok közt állítható vezetőülés és kormányoszlop segítségével a jármű vezetője könnyedén kialakíthatja a számára ideális üléshelyzetet. A teljesen új tervezésű hátsó ülések könnyedén, számos konfiguráció szerint beállíthatók, sőt ki is emelhetők az autóból..


A Tourneo Custom számos innovatív szolgáltatást kínál:

ECOnetic technológiák – a Ford modern, alacsony CO2-kibocsátást biztosító megoldásai, köztük az Auto-Start-Stop rendszer és az Intelligens Regeneratív Töltés minden V emissziós szintű modellben megtalálhatók.

Vészhelyzeti Asszisztens – a SYNC részét képező új berendezés révén egy baleset után az autóban ülők kapcsolatba léphetnek a segélyszolgálatokkal; a rendszer pontosan megadja az operátornak a jármű helyzetét

Fejlett védelmi rendszer – vezető- és utasoldali, valamint oldal- és függönylégzsákokkal

Tolatókamera – a visszapillantó tükörbe integrálva

Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer és Vezetőfigyelmeztető Rendszer – a legmodernebb vezetősegítő rendszerek figyelmeztetik az autóst, ha a jármű akaratlanul kitér a sávból, vagy ha az autóson a kifáradás jelei mutatkoznak


Az autóhoz a Ford 2,2 literes Duratorq TDCi dízelmotorjának továbbfejlesztett változata rendelhető meg háromféle (100, 125 és 155 lóerős) teljesítménnyel. A hatfokozatú manuális váltóművel és széria Auto-Start-Stop rendszerrel felszerelt Turneo Custom átlagfogyasztása vegyes üzemmódban 6,9 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig 182 g/km. A Tourneo Custom a Ford új globális padlólemezére épül; a funkcionális és tartós jármű üzemben tartási költsége alacsony, a két év/50 ezer kilométeres szervizintervallum pedig kedvező.


A Ford Tourneo Custom – más új Ford haszonjárművekkel együtt – 2012 áprilisában mutatkozik be a Birminghami Haszonjármű Kiállításon. Ugyancsak 2012-ben mutatja be a Ford a nagyobb méretű és nagyobb teherbírású Tranzit-változatokat is. Ezek a modellek a globális piacra készülnek – Észak-Amerikát is beleértve –, és hátsókerékhajtásúak. Az új Tourneo Custom gyártása 2012 közepén kezdődik a Ford törökországi Kocaeli üzemében, és az autó az év későbbi szakaszában jelenik meg a márkakereskedésekben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Suzukinak adott igazat az Európai Bíróság

A Suzukinak adott igazat a Volkswagennel folyó márkajogi vitában a luxemburgi Európai Bíróság. Tovább olvasom